A hét fotója 2014/39.

Ezt a fél pillanatot fotósként és turistaként is ajándékba kaptam. Az volt  a szerencsém, hogy a kamerám a vállamom pihent, így most meg tudom osztani veletek is a távolból elém táruló látványt, ami engem a mai napig csodálatba ejt. Gigantikus méretű  felhőkből lezúduló, meleg trópusi eső áztatta el a délután folyamán Salvadort, Brazília egyik híres-neves városát. Olyan pára uralta a levegőt, hogy szinte harapni lehetett. Öt óra körül nyugodni tért az augusztusi, téli eget órákig uraló nap, az egész város  a naplemente színeiben úszott. Először minden kék lett, majd szürke, és egy apró fél pillanat erejéig narancssárga. Valami hihetetlenül szép látvány, ahogy a párát áttörik a fénynyalábok. Ezt láthatjátok a képen.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!