A só nélküli toszkán kenyér kalandos története

Mivel mással is kezdhetném az itáliai cikkek sorozatát, ha nem az olasz konyha toszkán szeletének prezentálásával. Nem fricskát akarok azonban dobni a toszkán népnek azzal, hogy a temérdek kitűnő és méltán híres receptjük helyett a legíztelenebb, ám mégis megkerülhetetlen alapeledelükről, a kenyérről írok. A kenyérnek ugyanis meg van a maga története, ha őszinte akarok lenni, több története is, álljon itt most alább azonban a legvalószínűbb verzió.

Ez a história a 12. századig repít vissza bennünket, amikor is a két nagy kereskedőváros, Firenze és Pisa között harc folyt a tengeri hegemónia megszerzéséért, s minden eszközt bevetve Pisa blokádot rendelt el, és stoppolta  a só szállítását a szárazföld belseje felé, ezzel sújtva Firenze városát, ám egyúttal megadva a lehetőségét arra, hogy  a “pane senza sale” megszülethessen.

A második verzió még ennél is sokkal hétköznapibb: Firenze városa magas adót vetett ki a sóra, s az okos polgár nem ijedvén még a kor gazdasági kihívásaitól, elkezdte -amint látjuk, a nem is oly fontos – alkotórész nélkül sütni a kenyeret.

Azt tehát, hogy Pisának, vagy a magas adónak köszönhető-e a kemény kérgű, száraz belsejű, ám sokáig eltartható pane, nem teljesen világos, a legvalószínűbb azonban, hogy a ferde tornyárol híres városnak. Bárhogy is van,  a helyiek értetlenül néznek rád, ha rákérdezel, hogy a kenyér só nélkül van-e. “Természetesen” -felelik, “hiszen Toszkánában vagyunk.”

Szóval ezt a tényt legalább illik úgy tudni, mint azt, hogy ezen a vidéken található Firenze, Pisa, Siena, Lucca vagy Livorno városa, s ahogy ezek, úgy van itt itthon a “pane senza sale” is.

Toszkánán kívül még két itáliai tartomány “nemzeti” eledele ez a semleges ízű tészta, Umbria-é és Molise-é. Az Umbria-i kenyér például kifejezetten érdekes múlttal rendelkezik, amiben van minden: pápai pénzéhség, háború, vér. (Ezt a mesét azonban meghagyom Perugiáról szóló, tervezett cikkemnek.)

De most vissza a toszkán lankák köze…

Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy na igen ám, de később miért nem  kezdték el ismét sóval sütni a kenyeret.

A válasz nem egyszerűen  a megszokásban és  a hagyoménytiszteletben keresendő, sokkal inkább abban a gyakorlatias megfontolásban, hogy minden másnak viszont igen erőteljes íze van, értve ezalatt a húsok sósságat, a szalámik, a prosciutto-k fűszeres zamatát, az olívaolaj bukéját, a borok robosztusságát, melyek bizony jobban tudnak érvényesülni egy semleges ízű kisérővel.

Kenyér ugyanis mindig kerül az asztalra, legyen szó akár előételről, akár főételről, de hű társul szegődik végig az étkezés időtartama alatt, minden étteremben, trattoriában, osteriában, agriturismóban.

Nélkülözhetetlen része olyan helyi tradicionális ételeknek, mint a Pappa al Pomodoro, La Ribollita, mely levesek pépességet a kenyér adja. De az olyan toszkán specialitásokhoz, mint a chingiale-ből, vagyis vaddisznóhúsból készült erőteljes ízű fogások mellé is hagyományosan a kenyér társul köretként.

A toszkán konyha a szegény, paraszti réteg konyhájára épül, aminek fő összetevője a kenyér, az olíva és a paradicsom volt. Nincs olyan vendéglátóhely ezen  a vidéken, ahol ne kínálnának előételként az ezek keverékéből készült különféle harapnivalókat. Természetesen az itáliai konyhaművészet hozzáadta a maga kreativitását az itteni ételekhez is.

A kenyér, olívaolaj és paradicsom hármasságát azonban sértetlenül hagyta, és úgy kínálja az ideérkezőknek, ahogy az elmúlt nyolc évszázadban kínálta volna egy földműves kiscsalád a házába tévedt vándoroknak.

Nagy élmény legalább egyszer az életben kipróbálni: a toszkán dombok között egy kis gazdaság udvarán törni egy szeletet a roppanós héjú kenyérből, frissen sajtolt olívaolajat csöpögtetni rá és gyűszűnyi méretű, mézédes paradicsomot falatozni mellé.

Ezek azok a pillanatok, amikor megérzi az ember az élet ízét, s elgondolkozik azon, hogy a mindennapokban  a maguk egyszerűségében is lehet élvezni a nap sugarát, a szellő érintését, az ajtóban toporgó ősz színeit és a kenyeret – só nélkül.

 Fotó: flickr

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Olaszországról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Olaszországban csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!