Angol konyha márpedig nem létezik – vagy mégis?

„Az angolok nem tudnak főzni” – gondoltam én is, mielőtt az Egyesült Királyságba költöztem. Kis idő múltán azonban „sajnos” be kellett látnom, hogy ez bizony tévhit a javából. Az angol konyha (bár tény, hogy kell hozzá némi idő, míg megszokja az ember) egyszerű, laktató, finom, egy szóval: szerethető.

 Bármilyen hihetetlen is, az angol konyha nem merül ki a fish and chips majszolgatásában. Kétségkívül ez a legismertebb, tradicionális étel: egy kis rántott hal, ecetes-sós sültkrumplival, amit sok helyen továbbra is újságpapírba csomagolva árulnak, mint a régi szép időkben.

Kezdjünk egy kiadós reggelivel, azaz full English breakfasttel, mely a következőkből áll: tükörtojás, bacon, sausage (erre egyelőre nem találtam pontos magyar leírást, leginkább a mini hurka és a virsli közötti átmenet), sült paradicsom, paradicsomszószos bab, és pirítós. Az angol reggeli a 19. század elején vált szokássá: a brit felső-középosztály ugyanis szerette tartalmas reggeli mellett átlapozni a reggeli újságokat. A század végén, és a 20. század elején pedig a munkásosztály is átvette, igaz, más okokból: a reggeli ugyanis egyszerűsége mellett igen laktató, és tápanyagokban is gazdag.

A hagyományos angol reggeli

Ha ezek után ismét megéhezünk, érdemes a pubok étlapjait böngészni: az „alap” ételeket a sarki kocsmától kezdve a Soho tömött helyeiig szinte bárhol kipróbálhatjuk. Ezek közül az egyik legjellegzetesebb a pite. Na nem ám az almáspite: a sós változat. Az alapjául szolgáló leveles tésztát leggyakrabban zöldséges, csirkés-gombás, vagy leginkább pörkölthöz hasonlító steak-es töltelékkel tálalják. Ez már önmagában elég lehetne, de a kedves angol séfek a világért sem szeretnék, hogy éhen maradjunk, szóval kapunk még mellé különféle párolt zöldségeket, egy nagy adag krumplipürét, és az elmaradhatatlan gravyt, azaz hagymás barnaszószt.

Sós pite párolt zöldségekkel

Gravy egyébként nemcsak a pitéhez jár: része a hagyományos, ún. sunday roastnak is (ez nyers fordításban nemes egyszerűséggel „vasárnapi sültet” jelent). Ez általában sült csirke-, disznó-, vagy marhahús, a köret pedig a pitééhez hasonló, kiegészítés képpen pedig jár hozzá Yorkshire-pudding is (ez leginkább egy kosárka alakú, sós fánkhoz hasonlít).

És ha már sült hús: ha nem is verhetetlen, de mindenképpen remek az angol marhasteak is, amit a szinte nyerstől a teljesen átsütöttig gyakorlatilag bárhogyan kérhetsz. (Az én kedvencem a félig átsült, „medium” változat, aminek a belseje pirosas-rózsaszín, tehát már nem véres, de nem is túl száraz.) A hússzeleteket gyakran nem is fűszerezik, így még inkább kiemelve a marhahús isteni ízét. Hasonló okokból a köret sem éppen gazdag: általában csak egy kis párolt zöldséget, esetleg valamilyen chutney-t (Dél-Ázsiából származó fűszeres, leginkább lekvár állagú szószt) kapunk tányérunkra.

Marhasteak félig átsütve

 Főételek között számomra kakukktojás a hamburger. Eredetileg ugyanis nem angol „találmány”, a legtöbb helyen mégis szuperül csinálják. Ráadásul, csakúgy, mint a többi, tradicionális fogást, ezt sem bonyolítják túl: a buciba a friss, szaftos húspogácsán kívül általában csak egy kis paradicsom és saláta kerül. Szinte minden pubban árulnak hamburgert – London legfinomabbja azonban (legalábbis az én személyes kedvencem) egy konténerbüfében kapható. A Dirty Burger névre hallgató helyen délelőtt 11-ig választhattok a tükörtojás-sausage és a tükörtojás-bacon kombinációk közül, reggeli után azonban kizárólag sajtburgert lehet rendelni – sültkrumplival vagy hagymakarikával. Ez elsőre kissé bizarrul hangozhat, azonban az első falat után bárki beláthatja: igenis megéri egyetlenegy fajta kaját készíteni, ha az cserébe ennyire finom. Ha Londonban jártok, ide mindenképpen érdemes benézni – már csak azért is, mert nincs túl messze Camden Town művésznegyedétől, ami minden valamire való London-túra kihagyhatatlan és emlékezetes pontja.

Dirty Burger

Ha pedig nem teltetek el a húsban gazdag finomságoktól, két desszertet különösen ajánlok a figyelmetekbe: az ún. sticky toffee puddingot, és a Victoria sponge cake-et. Előbbi nyers fordításban ragadós karamellpudingot jelent – a puding azonban csak egy része ennek a borzasztóan édes (és nagyon finom!) desszertnek. Az alapja aszalt szilvával vagy datolyával megszórt vizes piskótatészta, melyre a puding mellett vaníliaszósz vagy -fagylalt kerül.

A Victoria sponge cake pedig egy egyszerű piskótatorta, mely nevét (ki gondolta volna?) Viktória királynőről kapta, aki előszeretettel fogyasztott el belőle egy-egy szeletet ötórai teája mellé. Egyébként otthon is nagyon egyszerűen elkészíthető: két vizes piskótalap közé málnalekvárt és tejszín- vagy vaníliahabot kenünk, a tetejére pedig egy kis porcukrot szórunk. Teához tényleg isteni!

 Ha ezek ellenére sem kaptál kedvet ahhoz, hogy kipróbáld az angol konyhát (bár reményeim szerint ennek éppen az ellenkezője lesz a helyzet), akkor sincs ok aggodalomra: Londonban a világ bármely tájáról származó finomságot megtalálhatsz, a klasszikus franciával kezdve a mexikóin át az egzotikus libanoniig.

Kóstolásra fel!

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Angliáról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Angliában csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!