Az angol konyháról – szigorúan szubjektíven

Mikor megérkeztem Angliába, egy különös világ fogadott, úgy éreztem, mintha egy másik bolygón lenne ez a sziget… Az angolok nemcsak fordítva közlekednek, fordítva gondolkodnak is. A mit-miért tesznek kérdésre pedig azóta is keresem a választ és a helyieknek mindig sikerül számomra meglepetést okozva felülmúlniuk önmagukat.

Childminderként dolgozom, gyerekekre vigyázok, hozom-viszem őket suliba és együtt írjuk a házit délutánonként. Ezáltal lehetőségem volt betekinteni angol családok hétköznapjaiba. Az első sokk akkor ért, amikor a család vacsorát készített. Főzésnek nem nevezném azt, hogy a mélyhűtőből előrántottak egy zacskó sült krumplit, fagyasztott halrudakat, hozzá pedig íztelen, mikróban párolt zöldségeket tálaltak fel. Ez volt A Vacsora. Így, nagy betűvel. Minden nap hasonló volt a menü, a halrudakat maximum a csirkecomb vagy ritkán a steak váltotta fel. Nem állítom, hogy nem szeretem a húst, a krumplit és a zöldséget, sőt! Na de minden nap.. Pedig Jamie Oliver, Gordon Ramsay és Nigella Lawson főzőműsorai nézettségi rekordot döntenek, szakácskönyveikből pedig évről-évre többet adnak el. Hiába, úgy tűnik, a tradíciók erősebbnek bizonyultak…

Az angol konyha, ha lehet ezt a szóösszetételt használni, számomra nagyon egyhangú. A fish and chips, steak and chips hazájában ezért is népszerűek a különféle nemzetek éttermei, van itt minden: indiai, japán, thai, kínai, török és Londonban most már magyar étterem is. Lengyel barátaink körülbelül tíz évvel korábban vetették meg lábukat a szigeten, így nekik komplett gyáraik, üzemeik, bolthálózatuk van, ezért is adhatják olcsóbban az áruikat, mint mi, hiszen a magyar boltosoknak a szállítási költséget is be kell építeniük a fogyasztói árba. (átszámítva nagyjából a magyarországihoz hasonló árral dolgoznak)

De kanyarodjunk vissza az angol ételekhez. Nagy találmány az English Breakfast: olyan bőséges, hogy ha reggel nyolckor elfogyasztasz egy adagot, délután háromig biztosan nem leszel éhes (legfeljebb beiktatsz egy teaszünetet dél körül). Tükörtojás, bacon és kolbász, sült krumpli, sült bab, gomba vagy grillezett paradicsom és vajas pirítós. Hozzá természetesen tea vagy kávé dukál. Egy igazi szigetlakó mindezt még kiegészíti zabkásával, és narancslével, a pirítósra pedig narancslekvárt, azaz marmalade-et vagy bármilyen más gyümölcsből készült jam-et ken.

Tipikus angol a Yorkshire pudding (leginkább palacsintatésztához hasonlít az íze, de sütőben sütik kosárka formájúra – és természetesen nem otthon készül, hanem gyorsfagyasztott) valamint a gravy, amely nem más, mint a sült hús sűrített leve. Az angol háziasszonyok többsége (tisztelet a kivételnek, de róluk előbb-utóbb  kiderül, hogy bevándorlók) nem foglalkozik azzal, hogy igazi csirkét süt, aminek van szaftja is, hanem megveszi a fagyasztott, előgrillezett változatot és hozzáadja az instant (!!) gravy-t.. A Sunday Roast-nak, vagyis a vasárnapi ebédnek hagyománya van: egy igazi angol még mindig igyekszik vasárnaponként a pubban ebédelni és késő délutánig ott üldögélni egy pohár sör mellett, mert megengedheti magának. Desszertként jöhet a klasszikus vanília fagyi (nem nagyon láttam még a csokin és vanílián kívül más ízesítésűt a boltokban sem), vagy az apple crumble, amelynek nagyon sok fajtája létezik: az alaprecept az almadarabos lekvárral és vanília sodóval, azaz custard-dal leöntött pirított morzsa-szerű „tészta”. A házilag elkészített változat persze sokkal finomabb, én is kipróbáltam otthon. A másik nagy kedvencem az apple pie (vagy akármilyen gyümölccsel elkészített pite), amely kerek és nekem egy kicsit savanyú, mert általában Bramley almából készül. (Sok custard-dal persze mindjárt más!).

Ha Anglia, akkor az italok tekintetében a tea és a sör a favorit. Kávét csak a Costa, Caffé Nero, illetve a Starbucks hálózatában ajánlott fogyasztani, mert a darált, pörkölt, otthon is elkészíthető eszpresszó ismeretlen fogalom errefelé. Az instant, koffeinmentes kávéval próbálkoztam, miután ideköltöztem, de az első korty után az egész bögre a mosogatóban kötött ki… Élvezhetetlen, a kávéra kicsit sem hasonlító ízű feketés lötty – így lehetne összefoglalni az élményt.

A tea viszont… Magyarországon eszembe sem jutott kipróbálni a tejes változatot, de a reptéren, (követve a mondást: ha Rómában vagy, élj úgy, mint a Rómaiak), rögtön landolás után, ezzel indítottam és rákaptam az ízére! Nagyon finom tejjel,  így kevésbé keserű, viszont szerintem csak a hagyományos Breakfast Tea élvezhető így.  A szigetlakók az Earl Gey-t is fehéren fogyasztják, amit azért túlzásnak tartok, mert ez a remek fajta azért mégis a kontinentális módon elkészítve (citrommal és cukorral) az igazi. A boltok polcain megszámlálhatatlan ízű, fajtájú teát találhatunk, valóságos Paradicsom ez az ország az olyan gyógyíthatatlan teafüggőknek, mint én.

Ha már tea, akkor hozzá mindenképp teasüti dukál. Ezerféle kekszet, cukormázas mini muffinokat árulnak, aminek édes szájú lévén nem nagyon tudok ellenállni.

Akárcsak a mogyoróvajas kenyérnek.. És a lemon curd-nek. Utóbbi egy többek között cukorból, tojásból és citromléből készült kenyérre, kekszre kenhető krém. Amikor Tiptree-ben, az angol lekvárkészítés Mekkájában jártunk, vettem egy üveggel, és azóta mindig van otthon  – csak úgy, vészhelyzet esetére.

És ha már a kenyér szóba került.. Nem találtam még egy jó pékséget, ahol friss kenyeret lehet kapni, nem pedig ezt az előre csomagolt és szeletelt, tartósítószerrel telenyomott és emiatt borzalmas ízűt, amit az angolok esznek Pedig úgy megennék egy szelet ropogós héjú, belül puha, fehér kenyeret, amit Magyarországon a kisboltban árulnak selyempapírba csomagolva…

Mindig szerettem a kebabot, Angliában is sokfelé, sokszor ettem, de egyik sem olyan finom, mint Fehérváron a Rómában. Itt megkérdezik, kérek-e hozzá szószt és salátát.. Naná, majd üresen eszem a pitával! (mondom, furán gondolkoznak..)

Hét közben igyekszem egészségesen étkezni, magam főzök, sütök otthon, de hétvégén jól esik betérni valahova. Ez a „valahova” az első évben egy remek indiai étterem volt, de pár hónap után  úgy éreztem, egy pötty nő a homlokomon a sok curry-s csirkétől… Aztán áttettem a törzshelyem egy kínai büfébe. Miután pedig Cambridge-be költöztem, rátaláltam egy kiváló török étteremre, ahova mostanában járok.

A legelső néhány itt töltött hónap azért is volt furcsa, mert a hazai ízek nagyon hiányoztak. Túrós csusza, túró rudi – ismeretlen fogalmak errefelé, csupán a lengyel boltok árulnak túrót abban a formában, ahogy Magyarországon megszoktuk. Sem darált dió, sem mák nem kapható az angol üzletekben, piros paprikát is elvétve találni, az is inkább narancssárga (csak a jó ég tudja, honnan való) és az íze sem olyan, mint a hírös szögedi vagy kalocsai paprikának. Egyszer főztem kaliforniai paprikából lecsót..  Ne próbáljátok ki. Sem TV paprika, sem piros színű paradicsom nincs errefelé, kénytelen voltam tehát itteni alapanyagból dolgozni. Viszont mindössze kétszer: először és utoljára.

Chingford magyar bolt

Ezért is örültünk, amikor hallottunk a London melletti, chingford-i magyar boltról, (a tulajdonos lány Fehérvárra járt suliba, rögtön volt közös témánk), és végre bevásárolhattunk paprikás szalámiból, káposztával töltött almapaprikából és Balaton szeletből. Házhoz is szállítanak, így nem szükséges elzarándokolni hozzájuk, ha hazai ízekre vágyunk. És persze otthonról is érkezik időről-időre a szállítmány Negro cukorral, Boci csokival, és az összes többi kedvencemmel, ami nélkül lehet élni – de nem érdemes…

Chingford magyar bolt – kolbász választék

 

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!