Egy falatnyi Törökország szőlőlevélbe csomagolva

Sokfelé jártam már a világban, de egy országban nem laktam még olyan jól, mint Törökországban. Az ételeknek és az evésnek itt olyan kultusza van, aminek a megszegése társadalmi kirekesztettséget eredményezhet. Igen, ezt az egyet nehezen szoktam meg kinn, még annak ellenére is, hogy a török gasztronómia valóban ínycsiklandó és meglehetősen változatos.

Általában számomra az evés a létkérdés része. Nem jutalom vagy szórakozás, esetleg ünneplés. Nincsenek is nagy igényeim e téren, így meglepően tapasztalom magamon, amikor eszembe jut, hogy most annyira megennék egy pisztáciával töltött báránysültet. De, mint minden étkezést, kezdjük ezt a cikket is az elején.

Imádtam Törökországban bevásárolni a nagy főzésekhez (mivel főzni nem tudok, így próbáltam hozzájárulni a finom ebédekhez). Frissen sült, ropogós kenyeret akár éjfélkor is lehet kapni, hiszen nincs török étkezés kenyér nélkül. A zöldségeket nem darabra vagy dekára adják, hanem kilóban mérik. Egy török ismerősöm járt úgy itthon, januárban, hogy egy budapesti üzletben beállt a sorba 3 kg paradicsommal és nem értette, hogy miért néznek rá furán, a kasszánál pedig az ő szeme kerekedett ki. Az ő esetéből okulva Antalyában már nem 5 szem paprikával álltam be a sorba, megjegyzem, szinte nem is illik. Az élelmiszerárak iszonyat alacsonyak, étterembe rengetegen járnak hétköznapokon is, minden cukrászda, kávézó tele van éjjel-nappal.

A török reggeli a nap kezdete és csúcspontja is egyben. A barátokkal mi is sokszor elmentünk egymáshoz vagy étterembe reggelizni. Igazi terülj-terülj asztalkám, csak hogy pár hozzávalót említsek: olíva bogyó (kb. 3 féle változatban), sajtok (min.5 fajta a fetától a trappistáig), dió, méz, gyümölcsök, zöldségek, lekvárok, saláták, a reggelire sütött-főzött százfajta különlegességről nem is beszélve. Az én nagy kedvencem a fetasajttal töltött frissen sült, ropogós pogácsa és a börek.

Az ebéd gyakorlatilag kimarad, hiszen a reggeli általában 11-től van, és az, hogy laktató, csupán enyhe kifejezés. A török vacsorához még a legfinnyásabbak is biztos, hogy találnak megfelelő menüt, hiszen itt minden az asztalra kerül, mi szem-szájnak ingere. Személyes favoritom a padlizsán, amit kb. 40 (!!) féle módon tudnak elkészíteni a törökök. A padlizsán-kebab salátával mennyei, de a török pizza se semmi padlizsánkrémmel, paradicsommal, hagymával, bárányhússal és citromos-olivás zöldségsalátával.

Mivel a kebabból annyi féle és fajta van, amennyi a kreativitásunk határait jócskán túlszárnyalja, így az én top tízes listámra felkerült még az Iskender kebab is, ami hajszálvékony bárányhús, paradicsomszósszal, kenyérrel borítva és igazi török joghurttal tálalva.

A joghurt egyébként elengedhetetlen kelléke a török étkezéseknek, szinte nincs olyan fogás, amit joghurt nélkül esznek és min. 2-3 liter mindig van belőle otthon. Érdekes fogás még a kumpir, ami ankarai specialitás. Főtt krumplit megtöltenek mindenféle földi jóval (gomba, hús, sajt, olíva, zöldségek, mártások) és megsütve tálalják. Másik kihagyhatatlan fogás a dolma, ami nem más, mint töltött szőlőlevél, a töltelék pedig általában rizs vagy hús. Törökországban különben minden tájegység vagy város híres valamilyen specialitásról, ami az egész országban ott a legfinomabb. A török gasztronómia fellegvára egyértelműen Gaziantep és környéke, ahol annyi pisztácia terem, hogy ők látják el Európa nagy részét, és úton-útfélen pisztácia fákkal találkozik az ember.

A rengeteg fűszer, zöldség és mártás, amit használnak mind-mind nekem lett kitalálva, viszont mivel nem vagyok édes szájú, az édességekkel a mai napig nem bírtam megbarátkozni. Csak hogy érzékeltessem: kint egy kiadós franciakrémes vagy dobostorta sós süteménynek számit. A török rágcsálnivaló a pisztácia tonna számra, a legkedveltebb édesség pedig a baklava. Amíg én egy picike szelettel megharcoltam kb. 20 perc alatt, addig egy vérbeli török elpusztított egy tányérral. Kifejezetten süti nincs is, népszerűek a pudingok, a fagyi és a Turkish Delight vagy lokum, ami mézédes masszába, porcukorba forgatott dióval, pisztáciával és minden földi jóval töltött zselés, felkockázott édesség. Azért nekem is sikerült kompromisszumot kötni a török konyhával, mivel igazán különleges és furcsa, de annál finomabb a csirkepuding. Igen, jól olvassátok: édes pudingban apró csirkemell filé darabok. Egyszerűen mennyei.

A török étkezéseknél nem hiányozhat az asztalról a çay (török fekete tea), az ayran (sózott, joghurtos hideg ital), valamint a kávé.  A közös reggelik és vacsorák sajátossága, hogy nincs első, második fogás, minden egyszerre kerül az asztalra, és minden óriási tányérban, így minden mindenkié. Abból csipegetünk, amihez kedvünk támad, és amit kifejezetten szerettem, hogy a kenyeret sehol nem szeletelik, hanem törik és mindenki a saját szeletével mártogatja ki a finom mártásokat.

Azt hiszem, még hosszan tudnék írni a török gasztronómia különlegesebbnél különlegesebb ízeiről, hiszen ez a cikk csupán parányi töredéke annak a sok finomságnak, amikkel a három év alatt találkoztam. Ha főzni nem is tanultam meg, van valami, ami mégis megragadt bennem: igenis lehet élvezettel enni és honvágyat érezni abba az országba, ahol az evés nem csupán minden napi rutin, hanem a kultúra és az emberi kapcsolatok szerves része.

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!