Hogy kerül a teve az asztalra?

Sülve, főve, palackozva! Még mindig a „top5”-ben szerepel a kérdés, hogy „…és mit esztek?”, ha szóba kerül a dubaji élet.

Erről a kérdésről gyakran jut eszembe egy korábbi egyiptomi nyaralásunk, ahol „all inclusive” ellátásunk volt, ami azt jelentette, hogy étkezésenként min. 30-féle étel+20-féle desszert volt. Egy alkalommal beszélgettünk az idegenvezetővel, érdeklődött, hogy minden rendben van-e, elégedettek vagyunk-e a szállodával, az ellátással, mert, hogy volt néhány csoporttársunk, aki panaszkodott, hogy napok óta nem tudnak enni, mert nincsen rántott hús. Nos, valahogy így vagyok én Dubajban is az étkezéssel. Aki itt nem tud jól lakni…

A sokszínűség nem csak a társadalom összetételére jellemző, de az elérhető ételekre is. Megtalálható itt az ázsiaitól – a mediterrán konyháig sok minden (arab, török, iráni thai, japán, indiai, texmex, olasz, stb.).

Az arab konyha remekeit a MENA régió (Közel-kelet, Észak-Afrika) bármely országában kipróbálhatjuk, kisebb-nagyobb eltérésekkel. A főbb jellemzők, ami mindenhol megtalálható: csirke- és bárányhús, sok zöldség, az arab kenyér, a csicseriborsó, a kuszkusz. Az arab konyhán belül kiemelkedő a libanoni konyha, ami némi mediterrán, török, francia és távol – keleti beütéssel is bír. Fő büszkeségük a shawarma, amit leginkább a görögök gyrosához lehet hasonlítani.

Ha már az Emirátusokban járunk, akkor kipróbálhatjuk a tradicionális emirátusi konyhát is, aminek egyik különlegessége a teve fogyasztása.  A beduinok nem csak teherhordóként használták a tevét (akár 100kg-ot is képes elcipelni), de a tejét is szívesen fogyasztották. Régebben csak nagy családi ünnepekkor fogyasztották (születés, házasság, halál), ma már egyre több helyen találkozhatunk teve húsos ételekkel, Európában, mint kuriózum jelent meg a luxus éttermek kínálatában. Tevehúsból készítenek steaket, burgert, de raguként is elkészíthető.

(Fotó: Tressel-Ivicsics Gabriella)

(Fotó: Tressel-Ivicsics Gabriella)

A tevehús fehérjében gazdag, így kiváló alternatíva a sportolóknak a csirke/marhahús mellé. Nem csak a teve húsa, de a teje is kiváló fehérje és ásványi anyagforrás (tízszer több vasat tartalmaz, mint a tehéntej). Bár zsírosabb, mint a tehéntej, de kevesebb koleszterolt tartalmaz. Ma már készítenek tevetejből joghurtot, különböző ízesített turmixokat és sajtot is.

Ha igazán exkluzív ajándékkal szeretnénk kedveskedni az otthoniaknak, akkor vihetünk nekik tevetejes csokit, ami nagyon finom és drága. Továbbá kipróbálhatjuk, a tevetejjel készült kávékülönlegességeket is, pl. az Emirates Palace-ban, vagy a Dubai Mall Majilis kávézójában.

A tevetejet az élelmiszeripar mellett a szépségipar is felfedezte magának. A beduinok úgy tartották, hogy gyógyhatású, ezért használták a tejet és a teve zsírját is a nap káros sugarai ellen. Ma leginkább szappant készítenek belőle, aminek a használatával megőrizhető a bőr puhasága, rugalmassága, de kiváló az akné vagy az ekcéma kezelésében is.

(Fotó: Tressel-Ivicsics Gabriella)

(Fotó: Tressel-Ivicsics Gabriella)

Az Emirátusok másik fő terméke a datolya. Országszerte mintegy 44 millió datolyapálma nő, amelyekről évente közel 76.000 tonna gyümölcsöt szüretelnek. Itt a datolyát nem csak szárított/aszalt formában fogyasztják, hanem friss gyümölcsként is, illetve nagyon sokféle egyéb felhasználása is létezik. Készítenek belőle mézet, szirupot/öntetet, dzsemet, italt és számtalan formában töltik (pl. magokkal), továbbá rengeteg desszertvariációja is létezik.

(Még több cikk Gabriellától itt: Tressel-Ivicsics Gabriella )

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!