Kocsmatúra Edinburgh-ban: Whisky-gőzös másnapok és teli has skót módra

Szerény véleményem szerint a Grassmarket Embro egyik legcsodálatosabb része, a 18. században, a nyilvános kivégzések helyszíneként vált hallhatatlanná Sir Walter Scott Midlothian szíve című művében. Ami egykor az alvilág kétes kinézetű egyéneinek birodalma volt, ma már a város egyik legnépszerűbb tere, pompás üzletekkel és kávézókkal. Itt találhatóak a legjobb kocsmák és pubok; mi is ide vettük be magunkat a csoporttársakkal az egyik estén, hogy egy jót beszélgessünk, vacsorázzunk, na és ami talán a legfontosabb: megtanuljunk skót módra inni.

McKays kocsma Edinburgh külvárosában

Hosszú keresgélés után nagy nehezen találtunk egy félreeső sarkot a The Beehive Inn nevű, barátságos kis kocsmában a Grassmarket Old Town-hoz közelebb eső részén. Na mármost. A kocsma itt egyáltalán NEM azt jelenti, amit nálunk. A kocsma itt fogalom. Az emberek ide járnak esténként egy jót enni (a színvonal szinte mindenhol nagyon magas) és inni, beszélgetni remek élőzene – főleg folk és country – mellett.

Mindegyik vendéglátóhely egytől-egyik nagyon impozáns, a bejárat felett cégér csillog és virágözön borítja el a párkányt. Irodalmi kocsmatúrákat is szerveznek szerte a városban, melynek köszönhetően megismerkedhetünk Skócia irodalmi hőseivel és a helyiek kedvenc pubjaival.  A menetrend a következő volt: a többiek nagy unszolására odamentem a pulthoz, tátottam egy darabig a számat, aztán a fess pultos fiú megkérdezte, mit kérek. Hát, valami tradicionális skót sört, mondom én, no meg utána majd öblítés gyanánt némi whisky-t is. Erre a srác rámutatott körülbelül 15-20 csapra. Tessék. Ez itt mind tradicionális skót sör, a whisky-ről már ne is beszéljünk, ugyanis abból – a fiú állítása szerint – pontosan 150 fajtát kínálnak. Erre elhebegtem, hogy akkor legyen olyan kedves és ajánljon valamit lányoknak, akik – valljuk csak be – igazán kezdő ivócimborák.

Kitöltött egy keveset az aranyló nedűből, elmondta, hogy csakis a legjobbat szánja, igazi skót vörös söröket; Arran Blonde-t és Orkney Skullsplittert. Megkóstolom. Lelkendezek, hogy mennyire kiváló, és habozás nélkül rendelek belőle 7 fél pintest. Fél pintest? Kérdezett vissza és megmosolyogta kérésemet. Náluk a fél pint igencsak kevésnek számít, sőt, tulajdonképpen nem is létezik, ott a nők is nagy ivók és természetesen meg sem állnak 2-3 egész pintesig! (egy pint körülbelül 0,59 liter) Whisky-ből – ha majd ott jártok – rendeljetek Ti is dramot, ami egy kis pohárka single malt vagy kevert whisky. (a „szent nedűvel” külön cikkben foglalkozom) Mindenesetre a berúgás elmaradt, hiszen ettünk is ám rendesen, különben sem a másnapi macskajaj volt a cél, inkább csak egy „gasztrofejes” a híres-hírhedt skót ízvilágba.

A Bobby’s Bar cégérje

Az étel rendelését is a csaposnál kell leadni, általában egyszerű, házias skót ételeket kínálnak igen jutányos áron. Mi heten voltunk, egy fárasztó, nehéz nap után, korgó gyomorral, úgyhogy elhatároztuk, hogy most aztán úgy istenigazából „kirúgunk a hámból”. Aberdeen-i marhaburgert, (Aberdeen egy felföldi kisváros, sokak szerint itt él a világ legízletesebb húsú marhája, az Angus fajtájú) füstölt lazacot vadvízi tormás tésztasalátával, nyúlpástétomot, karamellizált hagymás pitét, birkaragut és persze fish and chipset rendeltünk.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!