Kóstolj, ha mersz!

Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezi Julien Sophie-t a francia filmben. Barackos kosárka – feleli a kislány először félve, majd erősíti meg egyre magabiztosabban és leplezetlen őszinteséggel. Ha nekem tenné fel ezt a kérdést, gondolkodás nélkül rávágnám: Pastel de Belém szeretnék lenni.

Ha megkérdezel valakit, mi az, ami kihagyhatatlan Lisszabonban, tízből kilencen az elsők között felelik majd, hogy a Pastéis de Belém. Gyorstalpalóként annyit, hogy egyes számban Pastel de Belém, de a portugálok magától értetődően kizárólag a többes számot használják – mert képtelenség egynél megállni.

Pastéis de Belém
A híres Pastéis de Belém

A magyarul leggyakrabban pudingos kosárkaként emlegetett édesség méltán tett szert a világhírnévre. A leheletvékony, ropogós tésztával szegélyezett puding különleges kulináris élményt nyújt, ami könnyen függőséghez vezethet. A fáma szerint az 1800-as években portugál apácák készítettek ilyet először a Jeromos-kolostorban. Ma sem kell sokkal távolabb keresni, Belémben (Lisszabon egyik kerületében), a kolostortól csupán néhány méterre található az eredeti Pastéis otthona. Naponta tízezer darabot sütnek, ami mind egy szálig elfogy.

Onnan lehet felismerni a helyet, hogy év- és napszaktól függetlenül kígyózó sorok állnak az autentikus csempékkel díszített üzlet előtt, a cégér pedig jellegzetes kék-fehér színekkel hirdeti magát. A kávézó-cukrászda belsejébe egy kisebb labirintuson átverekedve juthat be az ember, a szabad helyekre pedig folyamatosan vadászni kell. Bár a Pastéis (az eredeti üzleten kívül Pastéis  de Nata-t keressetek) Portugália legeldugottabb kis falujában is biztosan megtalálható, az íze – tapasztalatból – csak Belémben az igazi.

Jellegzetes, tízes dobozokban árulják, és a kérdés nem az, mit szeretnél, hanem, hogy mennyit – annyit pakolnak a dobozba. Lehetetlen egynél abbahagyni, a közgazdasági elmélet is megbukik, az élvezeti érték kicsit sem csökken még a sokadik Pastel-nél sem. Mindig friss, meleg, ropogós kosárkát kapsz két kék-fehér zacskóval: az egyik a fahéjat, a másik a porcukrot rejti. Mivel Lisszabonban a víz közelsége miatt szinte mindig fúj a szél, ezért képtelenség úgy rászórni bármelyiket is a Pastel-re, hogy ne rajtad landoljon a fele.

A helyiek nem csak büszkeségből hirdetik, maguk is előszeretettel fogyasztják. Olyannyira, hogy egyszer az egyik bulira is egy hatalmas szatyor Pastéis –el érkeztek a portugál csoporttársaim. Úgy estünk neki, kivétel nélkül mindannyian, mintha mennyei manna lenne – és valószínűleg nem is tévedtünk sokat. A porcukor hetyke bajuszt rajzolt a szánk fölé, a dobozok hamar kifosztva tátongtak. Egy falatnyi napsütötte, pudingos életérzés.

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!