Sós tea és gőzölt gombóc – a tibeti konyha rejtelmei (2. rész)

A tibeti konyha rejtelmeibe bevezető cikkünk első felében a momo gombóc készítését sajátíthattátok el, most íme egy tea recept. Igen tea…nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondolnátok:

Tibetben a teakészítés módja teljesen más a világ többi részén megszokotthoz képest. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de néhány próbálkozás után meg lehet szokni, és semmivel sem igényel hosszabb időt, mint egy elektromos teafőzőben a filteres tea elkészítése.

Sós-vajas tea

Tibet híres nemzeti itala a sós-vajas-tejes tea. Elsőre lehet, hogy brutálisan hangzik. Másodszorra is. Hát még ha megkóstolja a bátor érdeklődő! Aztán úgy nagyjából a tizedik alkalommal megszokható. Én már kimondottan szeretem.

Hozzávalók: víz, tea (legjobb az aprószemű, szálas, de filteres is megteszi) tej, vaj (VAJ – azaz nem margarin, avas jakvaj a legjobb, de bármilyen teavaj megfelel), csipetnyi só, búzadara.

Eszközök: serpenyő (kihagyható), lábas, dongmo (nem hagyható ki!), teáskanna.

  1. Aki nem akar a teából golyókat gyúrni (!), hogy elvigye magával hegymászásra útravalóul, ezt a lépést nyugodtan kihagyhatja. Legelőször egy serpenyőben a búzadarát pirítsuk meg, ne nagyon, csak ameddig már kezd picit barnulni, és jön az illata. Utána rakjuk félre. Tibetben durvára őrölt árpalisztet használnak, egyszerre nagy tételt pirítanak wokhoz hasonló serpenyőkben, ami utána hónapokig elég. Tapasztalatom szerint búzadara és zsemlemorzsa keveréke, kevés liszttel elég jól visszaadja az eredeti hatást.
  2. Eztán következik a tulajdonképpeni teafőzés. Egy lábasban melegítsünk fel vizet. Rakjuk bele a tealeveleket, kevés sót, és főzzük felforralásig. Általában 2 dl vízre egy teáskanál fekete-teát számolhatunk. Ha filteres van, nagyjából fél literhez két filter elegendő. Sóból fél literhez egy csapott teáskanál (ha a vaj is sózott, akkor fél teáskanál is elegendő). Amikor felforrt, kisebbre vesszük a lángot, 1-2 percig forraljuk, amíg teljesen sötét, fekete nem lesz.
  3. Közben vegyük elő a konyhai kelléktárból a dongmónkat. Esetleg van olyan, akinek nincs otthon? Akkor lehet helyettesíteni mással. A dongmo egy vastagabb, arasznyi széles bambuszból készült tartály, amelyben a vajat, és a tejes-teát összerázzák. Legegyszerűbben üres műanyag üdítős-flakonnal helyettesíthetjük. Viszont mivel az hőre megolvad, egy picit majd más lesz a technika, mint eredeti bambusz dongmó esetén.

Szóval rakjunk néhány teáskanál (kb. 2 deci vízre számolhatunk 1 teáskanállal) vajat a dongmónkba.

  1. Ha a tea már időközben teljesen megsötétedett (pár perc), öntsük hozzá a tejet! Nagyjából feleannyit, mint amennyi vizet használtunk, azaz pl. fél l vízhez (amiben 2 db filter lóg, fél teáskanál sóval) 2,5 dl-t.
  2. Én ilyenkor szoktam átönteni belőle egy keveset (kb. 2 dl) egy fél literes műanyag flakonba, mivel a tej valamelyest lehűtötte a főzetet, nem fog azonnal összeolvadni. A maradékot rakjuk vissza a tűzre, és forraljuk fel. Közben a flakonban lévő adagot rázzuk jól össze a vajjal vigyázzunk arra, hogy a forró tea intenzíven párolog, emiatt, ha nem zárjuk le a flakont rendesen, rázás közben kispriccelhet – ebben az esetben legközelebb próbálkozzunk kevesebb tea összerázásával, egy idő után kialakul a megfelelő mennyiség), majd öntsük egy kiöntőbe.
  3. Ha felforrt a tea (vigyázzunk, nehogy kifusson), vegyük le a tűzről, szűrjük bele a vajas részt tartalmazó edénybe. Ha filteres teát használtunk, akkor nem kell szűrni.

Tibetben ezt a két utolsó műveletet másképp végzik: először felforralják a tejes teát, majd forrón öntik a bambusz dongmóba, és összerázás után azonnal szervírozzák. Mivel a műanyag flakonok ezt nem bírják ki, kényszerűségből találtam ki a fenti módszert.

Olyan teakiöntő edényt használjunk, amin nincs szűrő, így a tea szép, habos lesz.

Aki nagyon autentikus szeretne lenni, most előveheti a pirított árpalisztet jelképező búzadarát. Egy kis csészébe rakjunk pár kanálnyit. Öntsünk rá teát, gyúrjunk belőle gombócokat. Így keletkezik a campa, a tibeti ember mindennapi étele. Ha szeretnénk, forró olajban kicsit meg is piríthatjuk, bár a helyiek rendszerint csak úgy, azonmód eszik.

Az utazók mindig vittek magukkal nagy csomag pirított árpalisztet, valamint tealeveleket. Ha rájuk esteledett, elég volt a jakokat megfejni, és készülhetett is a vacsorának való tea!

Érdemes megfigyelni, hogy a tibeti konyha pirít, és gőzöl. Ugyanis a víz 85 fokon felforr, emiatt a hagyományos főzés hosszadalmas. A gőznek viszont nagyjából mindegy, pontosan hány fokos. Amihez kimondottan magas hőmérséklet kell, azt pirítják, vagy nyílt lángon sütik. Ugyanezért főzik a teát is: a fekete teát közel 100°C-os vízzel kellene „hivatalosan” forrázni, de ez a világ tetején fizikailag kivitelezhetetlen, emiatt kénytelenek főzni. Vagy zöld teát isznak, amit 80-85°C-os vízzel kell felönteni, azaz a tibeti forráspontra melegített víz pontosan megfelel a célnak.

A tibeti ételek nem fogyókúrázóknak valók. Egy olyan világ ételei ezek, ahol még az egyszerű sétálás is olyan fizikai igénybevétellel jár, mint amilyet síkvidéken egy nagyon kemény fizikai munkát végező ember kifejt. Jó étvágyat hozzá!

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!