Globspot – Magyarok Olaszországban

Micsoda baromság ez a cím, nem? Magyarok Olaszországban. Ennél semmitmondóbbat már ki sem találhattunk volna. Nyilván vannak ott is, hiszen mindenhol élnek magyarok. Meg mindig is voltak. Csakhogy ez nem egy cím, hanem egy név. A Globspot új, országspecifikus Facebook-csoportjai közül az egyiké: Globspot – Magyarok Olaszországban.

A visszajelzéseitek alapján, meg a naptári évet nézve (2014) arra lyukadtunk ki, hogy szükség lenne minden olyan országgal kapcsolatban egy-egy tematikus csoportra, ahol jelenleg is élnek Globspotterek vagy korábban jártak már ott. Több hónapon keresztül tervezgettük, hogy milyen is legyen, hogyan is működjön egy ilyen csoport, miben térjen el a már létező, hasonló jellegű társulásoktól. Első körben tíz csoportot készítettünk el, melyeket egyesével mutatunk be nektek a következő napokban. Kezdjük a címben már jelzett csoporttal:

Globspot – Magyarok  Olaszországban

Magyarok Olaszországban

Minden ilyen közösségben a Globspot szerzői lesznek az adminok, ők segítenek a saját szredjeikben (thread) válaszokkal, javaslatokkal, információkkal. Bátran lehet tehát tőlük kérdezni. Az olasz csoport esetében már adminként köszönthetjük Gyovai Helént, Magyar Alettát és Nyitrai Réka Viktóriát.

A csoportban előre szerkesztett szredek is várnak titeket. A teljesség igénye nélkül van már programajánló-szred, ahol bárki közzéteheti az általa szervezett rendezvényeket vagy azokat amiket Olaszországban rendeznek és jónak tartja.  Létezik nyelvlecke–szred, ahol könnyen, gyorsan lehet pár szót elsajátítani az adott ország nyelvéből és akár a szlengjéből is. Az alapinfók alatt (ki gondolná?) az országgal kapcsolatos legfontosabb információkat találhatod meg., úgy mint vészhelyeti telefonszámok, fontos termékek hozzávetőleges ára, nagykövetség elérhetőségei és még sok minden más. A csoport erre kevésbé fogékony tagjait nem zavarva tudsz reklámokat is közzétenni a reklámos rovatban és még munkát kínálni és keresni is lesz lehetősége azoknak, akik ezért csatlakoznak.

Ezen felül magyar helyekről, szerezhetsz infókat, apróhirdetést is adhatsz fel, hamarosan lesz gasztro-rovatunk, oktatási-, és fotós-szred is. Na és persze a legfrissebb hírek, videók Olaszországról és szerzőink írásai a Globspotról.

Alapinfók Magyar helyek Nyelvlecke Programajánló

Szóval igyekszünk tényleg minden igényt kielégíteni és a kedvedben járni. Reméljük, hogy sikerül egy olyan, új típusú Facebook-élményt létrehoznunk veletek közösen, amire mindannyian együtt lehetünk büszkék. Mi rajta leszünk.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Olaszországról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Olaszországban csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!