Egy srác Fehérvárról – köszönet a főszerkesztőnek

Fiers Gábor 2014. tavaszán került a GlobSpothoz mint főszerkesztő. Ezzel ő lett az első hivatásos, főállású globspotter. Jelenléte fordulópontot jelentett minden téren. Defibrillátorként élesztette újra a közösséget, lelkesedésével és szakértelmével folyamatosan építette az oldalt. Az ezt folytató új főszerkesztő hamarosan bemutatkozik az olvasóknak.

Habár Gábornak sosem fogjuk tudni kellőképp megköszönni, amit a GlobSpotért tett, most mégis megpróbáljuk. Összegyűjtöttük szerzőink üzeneteit, amiben elmondják gondolataikat.

Ha a lájkok kilométerek, Gáborral beutaztuk a fél világot!

Ha a lájkok kilométerek, Gáborral beutaztuk a fél világot!

Dank u!

Gábor volt az, akivel a szerkesztőség virtuális irodájában először találkoztunk, mikor beléptünk. Ő segített minket ahhoz, hogy valahogy pillanatok alatt otthon és családtagként éreztük magunkat a tudósítók virtuális közösségében, olyan emberekkel, akikkel sosem találkoztunk, s személyesen szinte sosem beszéltünk. Gábor fantasztikusan építette a közösséget. Egy közösséget, ami vidám lett, színes, pezsgő, élő, egyszerre nemzetközi és hazai. Ez az időszak most véget ért, s Gábor, aki eddig lélek volt és motor… nos, hát nagyon hiányzik nekünk.

Gábor az az „edző”, aki hisz benned. És ez az egyik legcsodálatosabb ajándék, amit egy vezető adhat, hogy úgy hisz benned, hogy még semmit sem tettél le az asztalra. Úgy, hogy alig ismer emberileg, szakmailag, bárhogyan is. Elképesztően bátorító! Mikor írtunk valamit, ő úgy dicsérte meg, hogy bár néha azt gondoltuk, nem lett olyan jó, ő azt éreztette, hogy “benned van ez a cikk, ez a téma, csak csináld. Jó lesz, érdekes lesz!” S ettől kedvünk és bátorságunk lett! Hitt bennünk, s mi is hinni kezdtük, hogy írhatunk, és az jó lesz.

Gábor kedvet, ihletet, ötletet s mindenekelőtt hangulatot teremtett az íráshoz. Hiába tapasztalunk számtalan érdekes dolgot külföldön vagy otthon, az íráshoz kell az ihlet. S a Globspot úgy pörgött az elmúlt hónapokban, hogy folyamatosan szikráztak az újabb ötletek.

Gábor jelen volt, s azt éreztük, hogy fontos neki, nemcsak amit írunk, hanem az is, hogy mi hogy vagyunk. Nem mindennapi főnök, nem mindennapi vezető, nem mindennapi tehetség!

Gábor, azt kívánjuk, hogy tudd, mennyire értékes ember vagy, bármerre is mész, bármihez is fogsz.

Thank you!

“„Egy srác Fehérvárról” – ahogy ő mondaná. Sosem nagyzol, sosem mondja, hogy ő jobb/több bárkinél. Egyenrangú partnerként kezel, szépen kér és mindig megköszöni. Eléri, hogy a körülötte lévők szeressenek és akarjanak dolgozni. Képes több mint 100 embert motiválni napi szinten, ami önmagában is óriási dolog. Humorral átszőtt mondataival egy pillanat alatt jó kedvet teremt. Belopózik a mindennapokba és érzed, hogy tartozol valahová. Nagyszerű ember, kiváló szakember. Köszönjük Főszerkesztő úr, köszönjük Gábor!”

Gracias!

Nem is tudtuk honnan indult,
talán azt sem, hova tartott,
csak írtuk a cikkeket és élveztük az életet.

Néha, ha a kérdés felmerült,
miért is működik ez a közösség, miért lett az írás erő?
A rövid válaszunk talán, mert nem is volt igazán KÖTELEZŐ!

Néha, mikor egy-egy ötlet felmerült,
vagy csak egy kis biztatásra vártunk,
nem is kellett agyalnunk az időn,
a túloldalt Gábor türelmesen Skypeolt.

Lehetett rossz kedve, vagy netalán morcos,
akár a haja volt egy kicsit kócos,
mindez nem volt más, csak lényegtelen részlet,
nevettünk nagyokat és cikkekbe foglaltuk az egészet.

Kérdéseinkre általában nem sokat hezitált,
ha jobban bele is gondolok, inkább csak inspirált…
Most, hogy ezen KAPCSOLATNAK vége,
itt az ideje, hogy szívből köszönetet mondjunk érte!
PEACE!!!

Merci!

“A Főszerk. Csávó volt az első és egyetlen az univerzumban, aki megengedte egy medvének, jó ne legyek álszerény: könyörgött, hogy írjak. Rajong értem, ez az igazság. Nagyon hálás vagyok érte, köszi Ecsém!
Az interjúmon elsőre négy órát sztorizgattunk. Néztünk együtt foci VB-t, lógtunk pesti romkocsmában, röhögtünk rengeteget vagy hallgattunk a fájdalomban, ha az élet kicsit megsáncolt bennünket.
Jobban bírja az éjszakázást, mint erdőbéli rokonom: a bagoly; komolyan nem értem, hogy csinálja. Szerintem vámpír. A Globspot oldallal nagyjából csodát tett, ami nyilván nekünk is köszönhető, de nélküle ez a felejtős kategória lenne.
Minden körülmények között (az operában voltunk) számíthattunk rá. Szakmailag, medveileg, mindig. Riszpekt és erre a kis időre már ne változz.
MERCI and THANK YOU mindent, valamint a titkárnőm üzeni, hogy picsába + VV.

(Fotó: Bruno the Bear)

(Fotó: Bruno the Bear)

Danke schön!

Új-Zéland teli van páfrányokkal, s ebből származik az egyik legnépszerűbb szimbólumuk, a „koru”. A korut a csigavonalba beforduló, kibomlás előtt álló friss páfrányág ihlette. A maori kultúrában a koru szimbolizálja az új életet, új kezdést, a növekedést, az erőt, a békét. Gábor, szeretettel Neked ez a szép koru idén tavaszról!

Koru(Fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

Koru
(Fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

Grazie!

Álmatlan éjszakáim vannak mostanság. Persze mindennek seeemmmiii köze nincs az icipici írói válságomnak, ami a “készülő” karácsonyi cikkemet illeti. Ma is 22:00-kor elaludtam, 00:30-kor ébredtem és azóta csiripelek. Most (05:30) kimásztam az ágyból, gondoltam mostanra megérett a búcsúzós-pár-sor.

Amit kaptam Tőled: új célok, rengeteg motiváció és visszatérés az íráshoz (eltekintve az Academic English Writingtól). Remélem én is adtam Neked, ha mást nem, sok cinizmust. :-D Tak mindenért!

Teşekkürler!

“Szinte a kezdetek óta Globspotter vagyok, évek óta lelkesen szövöm cikkekbe az Óperencián túli élményeimet. Globspotternek lenni mindig is különleges kiváltság, amit önerőből építettünk fel. Az elmúlt pár hónapban Gábor azonban sikeresen tudatosította is ezt bennünk. Egy nagy családdá kovácsolt össze minket lelkesedésével, támogatásával, kreativitással és jobbnál jobb ötleteivel. Nem volt olyan időzóna vagy kontinens ahol ne motiválta volna az embereket a nap 24 órájában. Nagyon köszönünk mindent!!”

Dziękuję!

Végül pedig az egész szerkesztőség nevében szeretnénk hálánkat kifejezni, és további sok sikert kívánni!

Eskerri asko! Hvala! Obrigado! Kiitos! Mulţumesc! Takk! Paldies!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!