A szlovák Paradicsom meghódítása – izgalmas útvonal (nem éppen) amatőr túrázóknak

Manapság már furcsa érzés olyan vidékeken barangolni, ahol megállt az élet, és az ember teljesen átadhatja magát a természetnek. Kikapcsolódásként úgy döntöttem, hogy nem egy történelmi utazásra invitállak most Benneteket, hanem a szlovák Paradicsomban szerzett élményeimet mesélem el. Ha felkészültél egy igazán „hátborzongató” kalandra és nincs tériszonyod, akkor javaslom, hogy mindenképpen olvasd végig a cikket!

A hosszú autóút megviseli az embert. Mégis kipihenten ébredtünk egy szép júliusi reggelen a szlovákiai Hrabušice-n (Káposztafalva). Amatőrnek kevésbé sem mondható csapatunk nehéz fába akarja vágni a fejszéjét: nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint meghódítani Szlovákia leggyönyörűbb szurdokát, a Suchá Belá-t (Száraz víz-szurdok). Kötelekre és hegymászó csákányokra itt nem lesz szükség. Némi elszántság és akaraterő viszont nem árt, ha van, ugyanis nem egy – ehhez hasonló – szurdokot zártak már le a túrázók elől (elsősorban a veszélyes útszakaszai miatt).

Túránk a Podlesok (Erdőalja) faluból indul, mely 2 kilométerre fekszik szálláshelyünktől, Hrabušice-től, mely valamivel több, mint 2000 lakosával már igazán nagyvárosnak tekinthető a szepesi régióban. Előkerültek a hegymászó bakancsok, védőruhák, kulacsok és a hátizsákok is. Már a parkolóban különböző biztosítást köthetünk a szimpatikusnak aligha mondható parkfelügyelőktől, akik rémmesékkel félemlítik meg a kikapcsolódni vágyó túrázókat. Bár az angol nyelv nem mondható túlságosan „bevett” nyelvnek ezekben a térségekben, annyit mi is kivettünk a felügyelő szavaiból: Dangerous (veszélyes)! A csapat tudja mire vállalkozott, de biztos, ami biztos: megegyeztünk a felügyelővel.

Elindultunk az ott csak Zöldnek nevezett útvonalon, melynek gyakorlatilag csak az első 100 métere volt szokványos, kitaposott út. Ezen rövidtáv után egyenesen egy patakmederben folytatjuk utunkat, melynek alacsony vízállása tette lehetővé, hogy a belőle kiálló köveken és sziklatörmelékeken ugrálva érjünk feljebb. A 4 kilométeres útvonal felfelé menet 409 méteres színkülönbséget foglal magában, és körülbelül két óra alatt teljesíthető. A patakmeder előbb-útóbb elveszíti vízszintes helyzetét, majd számunkra egyre inkább emelkedővé alakul, majd csak azt vesszük észre, hogy függőleges sziklafalakról hullik alá a patak vize. Nincs mese, itt mászni kell! Több mint 20 méter magas vaslétrákon és pallókon vesszük az akadályt, miközben a csapat mellett egy méterre a zuhogó patak hullik a mélybe.

 Kishitűek lettünk volna, ha azt mondtuk volna, hogy ez a szurdok legdurvább szakasza, de szerencsére sértetlenül megúsztuk (vagy inkább megmásztuk) az esetet. A csúcs tengerszint feletti magassága 927 méter, a következő útvonalaink (a Sárga 10-esnek, ill. a Piros 3-asnak nevezettek) inkább lankákhoz hasonlítottak, amik igazán nagy örömmel töltöttek el bennünket a Suchá Belá szorosban átélt megpróbáltatások után. Itt másfél óra után érkeztünk meg a csúcson lévő egyetlen egy kis faluhoz, Kláštorisko-hoz, mely inkább kelti egy turistapihenő övezet benyomását hangulatosabbnál hangulatosabb faházikóival és fogadóival, mint egy valódi kis faluét. Mi is megpihentünk itt, mivel tervezett utunk felét, 20 kilométerből 10-et már megtettünk.

Hogy nehogy ellustuljon, elkényelmesedjen a csapat, hamarosan újra megindultunk, mostanra már lefelé. Másfél kilométeren belül kb. 300 méter szintkülönbséggel számoltunk, míg elértük az útvonal legszebb, egyben legveszélyesebb szakaszát, a Hernád-áttörést, ahol könnyebben szenvedhetünk nyaktörést (kedvezőbb esetben), ha nem figyelünk a lábunk elé.

Kiálló sziklatálcákon és láncokkal biztosított pallókon, függőhidakon folytattuk egyre félelmetesebb utunkat. Az útvonalakra külön szabályzat is vonatkozik, melynek kreálása a parkfelügyelőség jogkörébe tartozik. Ennek a szakasznak a legfőbb paragrafusa így szól: Csak előre! (Amit talán a képek is érzékeltetnek, a túraútvonalak itt egyirányúak, és aki mégis úgy döntene, hogy inkább visszafordul, az a legkevesebb, hogy a szembejövő túrázók rosszhiszeműen néznek rá, ugyanis ezt a kihágást a parkfelügyelőség komolyan bünteti!).

Ezek az útvonalak 1957-ben nyíltak meg a nagyközönség számára, és garantálom, hogy a legtöbb létesítmény (sziklatálca, palló, vaslétra) is ebből az időből származik. Minden lépésünkre figyelni kell, minden „eshetőséget” meg kell fontolnunk, ugyanis akadnak sziklatálcák, melyek szimplán kifordulnak a lábunk alatt.

Vannak szakaszok, ahol a Hernád kanyarogva csobog mellettünk. Az csak az extrémebbik eset, amikor a folyó éppen 20 méterre alattunk van. Itt csak egy dolog van, ami az ember agyán átfuthat, a jelszó: Csak előre!

Több mint 12 óra túrázás során körülbelül 20 kilométert sétáltunk le, 400 méteres szintkülönbségekkel. Nem éppen a kezdő túrázók paradicsoma ez, de mindenkinek egy hatalmas mérföldkő lehet az életében. Egy kis elszántság, de még nagyobb odafigyelés ennek az útnak a receptje, melyet ajánlok mindenkinek a figyelmébe, aki egy kis kalandra, kikapcsolódásra vágyik a szlovák Paradicsomba!

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!