Hosszú hétvége Lappföldön – kutyaszánnal!

Mikor ideköltöztem Svédországba tavaly ősszel, azzal a gondolattal keltem útra, hogy most majd szépen végiglátogatom az összes kalandos skandináv helyet, amiről valaha is olvastam.

Az első, stockholmi útnál világosodtam meg, hogy csak Svédországon belül több napig tart az utazás az ország egyik végéből a másikba, így fájó szívvel, de elengedtem Skandinávia teljes megismerésére törekedő álmaimat. Majdnem mindet…:)

A sötét, téli hónapokban egyetlen reménysugár vezetett engem: februárban valahogy elutazni Lappföldre, a rénszarvasok és az északi fény otthonába.  Február elején rendezik ugyanis a számik éves kézműves vásárát Jokkmokkban  1605 óta és úgy gondoltam ez méltó alkalom lenne az odautazásra. Ilyenkor cserélnek gazdát a rénszarvasok is, amit errefelé haszonállatnak tartanak, de szabadon is elég sok kószál belőlük az utakon.  Ahogy közeledett az időpont, úgy keseredtem el az árak és a szállások tekintetében. Jokkmokk ugyanis egy csupán 3000 lelket számoló kisváros, mely főként a turistákból él meg – és ez bizony az árakon is meglátszik. Persze megértem őket, mert ha én élnék az Északi Sarkkörön, bizonyára én is élnék a természet adta lehetőségekkel, viszont az én kis álmom elúszni látszott az árak növekedésével.

Már-már majdnem feladtam, mikor jött egy stockholmi kiruccanás lehetősége és ez bogarat ültetett a fülembe: ha már odáig elutazunk, mennyi idő és anyagi erőforrásra lenne szükség, hogy a lappföldi álom valósággá váljon?

Angyalaim biztos velem voltak, mert csodával határos módon,  pár órás internetes böngészés után boldogan fedeztem fel Arvidsjaur nevét a térképen, mely szintén az Északi Sarkkör mellett helyezkedik el. A kitartó keresgélésnek hála, sikerült egy német házaspár által üzemeltetett faházat találnom és pár órán belül már a fapados  “helyijáratra ” is megszereztem a jegyet. Boldogságom leírhatatlan volt: Lappföld mégiscsak felkerül a kalandozásaim listájára és a kilátásban lévő programok elegendő okot adtak az izgalomra!

Gerhardék (szállásadónk) egy közel 10 házból álló kis faluban laknak Arvidsjaur mellett és pár éve költöztek ide Németországból, megunva a stresszel teli mókuskerék-munkát. 3 kis faházat és egy szaunát építettek meg a feleségével, majd idén egy grillkunyhót fejezett be finn barátai segítségével. Az erdő közepén más dolga sincs, mint a vendégeket hótalpas túrán kalauzolni akár éjjel is vagy a lánctalpas hójáróval mutatni meg a hófödte vidéket az idelátogatóknak. Ugyan nem vagyok a híve a természet technológiával való megzavarásának, mégis érdekelt az indusztralizált közlekedési eszköz,  hiszen extrém körülmények között ez életmentő közlekedési eszköz lehet e vidéken.

Végigpróbálva a fent említett közlekedési módokat, sorra került a legizgalmasabb és egyben legősibb közlekedési mód a jeges vidéken: a kutyaszán!

Közel 50 csaholó kutya várt az indulásra a bázison:  volt aki tappancsvédővel felszerelve, volt aki csupán a saját bundáját felborzolva készült a 2 órás barangolásra.

A huskyk (mely kifejezés – a pontosítás végett – minden szánhúzó kutyára értendő, nem csak az alaszkai malamutra vagy a szibériai huskyra)  kora ősztől edzenek a keményebb téli időjárásra.

Az élmény, ami a saját, öttagú kutyaszánoddal élsz át, leírhatatlan. Ahogy átkeltünk a hóval befedett közeli tavon, a kis tisztás után hirtelen elénk tárult a helyenként 1 méteres hóval fedett puszta látványa, melyet csak néhol szakít meg egy-két erdős rész. Lélegzetelállító a csend, mely körülvesz, annak ellenére, hogy ennyi kutyával utazunk együtt. De a kutyák önfeledt boldogságukat csendben élik meg, csak akkor kezdenek el csaholni, ha valahol elakad egy szán a falkában vagy ha kényszerpihenő utáni izgalmukat szeretnék kifejezésre juttatni, ezzel is ösztökélve a falka vezetőjét a mihamarabbi indulásra. Nincs ember, akinek ne csalna mosolyt az arcára a kutyusok gyermeki boldogsága, ahogy a hóban bukfenceznek, fürdenek vagy éppen fejüket temetik be a sok mozgás utáni hőtermelés miatt.

A 2 óra gyorsan eltelt, közben még két rénszarvast is megpillantottunk a horizonton, ahogy a kutyaszántól megriadva a maguk lassú tempójában futásnak eredtek. Gyönyörű fények táncoltak a csillogó hótakarón és én egynek éreztem magam a természettel. Ez az élmény összeköt a múlttal és elgondolkoztat, vajon jó -e az az irány, amerre a mai világ halad?

A kinti levegőtől megéhezve, Gerhard a grillházba invitált és tradicionális számi vacsorát készített. A pattogó tűz felett egy vaslapon először rénszarvashúst pirított, majd a húshoz krumplit és zöldségeket adott és ezeket kavargatva mesélt a mindennapok nyugodtságáról itt fent Északon.

Az ízek tökéletes harmóniája koronázta meg a hosszú hétvége élményét, melyet a legnagyobb örömmel ajánlok mindenki figyelmébe, aki erre téved a téli hónapokban.

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!