Időutazás a Dnyeszter partján – a vadregényes Moldova

Lengyel László moldovai túrájáról mesél a Globspoton. Az írás első része ott ért véget, hogy Laci és útitársa egy szinte teljesen középkori viszonyok között működő kolostorban hajtotta álomra fejét. A folytatásban életveszélyes sziklák, az egykori magyar jelenlét nyomai, és a csodálatos, érintetlen természet várt a kalandorokra:

Másnap reggeli után folytatjuk utunkat. Először visszasétálunk a tegnapi elágazáshoz, pár órát várunk egy árnyas fa tövében. Majd jön a busz, elvisz egy másik elágazáshoz, megint ücsörgünk, de csak eljutunk Rezinába, a Dnyeszter part egy nagyobb városába. A piacon bevásárlás, és irány a Saharna kolostor. Picit nagyobb táv, mint a tegnapi, nagyjából 6 km, szintén végig a Dnyeszter partján. A kolostor, hasonló az előzőhöz annyi különbséggel, hogy ezt férfiak lakják, valamint – frekventált turistaközpontról lévén szó – van áram, bár elsőre nem derül ki, ezt használják-e bármire is.

Mivel utunk főképp kolostorokba vezetett, a spanyol Camino de Compostela mintájára megalkottuk a Calea din Moldova elnevezést zarándoklatunkra. Saharna története szintén a sziklakolostorral kezdődik. Az országban számos ehhez hasonló található, a legjelentősebbeket utunk során felkeressük. Közelében egy kis patak partján vízesések zubognak, a legszebbhez egy hajmeresztő sziklaperemen egyensúlyozva lehet csak eljutni.

Vízesés Saharnán

A mai kolostor XVIII. századi, a közelében lévő dombon emelkedő kápolnától belátni mind a kolostort, mind pedig a Dnyeszter-völgy jelentős részét.

Reggel még szétnézünk a környéken, felmászunk a kápolnához, majd indulunk tovább. Az út eltávolodik a Dnyesztertől, felkapaszkodik a domboldalra. A 15 km-es távon mindössze egy falu esik útba, ahol picit megálltunk pihenni.  Utána már nem találkoztunk egy lélekkel sem, a sztyeppén át vezető gyalogút messze elkerüli a településeket, az árnyas fasor alatt kellemes volt a séta. Ha ember nem is, de állat annál több él errefelé. Rengeteg a madár (sajnos annyira nem értek hozzá, hogy tudjam mik ezek, de a magyar faunától szemmel láthatóan különbözik), a füves területeken láttunk ürgéket (a hajdan gyakori mezei rágcsáló Magyarországon már talán csak állatkertekben él), sőt, a távolban egy róka is felbukkant.

A sztyeppén csak száraz fűcsomók nőnek

Útközben egy kis tavacska partján hosszabb délutáni pihenőt tartottunk, emiatt már erősen ment lefele a nap, amire megérkeztünk aznapi célunkhoz: a Ţipova [cipova]-szurdokhoz. Sátrunkat a völgy felső részén állítottuk fel.

Másnap hajnalban megkezdtük az ereszkedést a helyenként életveszélyes (nem túlzás!) völgyfalon. Bár voltak izgalmas pillanatok, végül épségben megérkeztünk az aljára. A zegzugos völgyet vízesések tagolják, kellemesen hűs vizükben jól esett a zuhanyzás. Egyik vízesés közelében, egy árnyas fa alatt ütöttünk tábort. Ţipován két napot maradtunk.

Zuhanyzóhelyünk az egyik vízesés alatt

A közelben több forrás fakad, kristálytiszta, hideg vizük kellemes a nyári forróságban. Érdemes megfigyelni a növényzetet is: a fenti száraz sztyeppét a bőséges víznek köszönhetően fás növények, galagonyabokrok és színes virágok váltják. Ha az előző nap volt a középkor, akkor időutazásunk során lassan megérkezünk az őskorba. Az érintetlen, ember által nem látogatott táj az elveszett paradicsom idealizált világát juttatta eszembe – vagy picit más szemszögből: valami ilyesmi lehetett kontinensünk az ember felbukkanása és (ön)pusztító tombolása előtt.

Azért a középkortól sem búcsúztunk el végleg: a völgyből egy óra járásra egy sziklakolostor közelíthető meg. Ez a legnagyobb Moldovában. A XIV.-XVII. századokban a be-betörő tatár martalócok elől a keresztény szerzetesek ilyen megközelíthetetlen helyeken építették ki központjaikat.

Nemcsak lelki-szellemi központok voltak, de hamarosan a gazdasági, kereskedelmi életben betöltött szerepük is megnőtt. A Dnyeszteren ugyanis a Fekete-tenger városaiból messze fel tudtak hajózni, élénk cserekereskedelem bontakozott ki.

A kolostort a Dnyeszter meredek sziklafalaiba vájták. A cellák több szintben helyezkednek el egymás fölött, a különféle funkciójú helyiségeket folyosók kötik össze. A hagyomány azt tartja, hogy a sziklatemplomban tartották Ştefan cel Mare fejedelem esküvőjét is. Ma már a hajdani életnek semmi nyoma, a sziklafalak közt teljes magányban fedezheti fel a romokat, aki rászánja magát, hogy elmerészkedjen idáig.

A sziklafalba több helyen szerzetesi cellákat vájtak a középkor folyamán

Ezután Moldova talán legismertebb látnivalója, a Răut [reut] -kanyon következett. Mivel Ţipovára meglehetősen ritkán járnak buszok, reggel a völgyből először felkapaszkodtunk a dombtetőre és fél óra séta után máris egy kisebb földúton jártunk, ahol a nagy ritkán arra vetődő autókat stoppoltuk. Egy Zaparozsec hamarosan meg is állt, összesen egy ülés volt benne (a sofőré), utas annál több, de egymáshoz préselődve felfértünk. Mindenki kellően meghatódott, amikor kiderült, hogy falujuk nevezetességét még Magyarországról is látogatják. A nyomorgás a Zaparozsec hátsó ülése helyett lefektetett szőnyegeken nem tartott sokáig, az Orhei felé tartó elágazásnál elbúcsúztunk, innen már előbb utóbb jöhet busz. Inkább utóbb, mint előbb a busz megérkezett és tovazötyögtünk a magyar alapítású Orhei – azaz Őrhely – irányába.

A Răut folyó meredek sziklafalak között folyik

A mai település a hajdani romjaitól tizenpár km-re fekszik, a romterület Răut folyó sziklák közé vájt kanyonvölgyén keresztül közelíthető meg. Ez a táj talán a legszebb természeti képződménye Moldovának. Az út hol a völgy alján, hol fent, a sziklafalak tetején vezet. Egy barátom mondta egyszer, hogy ez a moldáv Grand-kanyon. Ha méreteiben nem is veszi fel észak-amerikai társával a versenyt, de képződése hasonló: a meanderező folyó éles kanyarulatait egyre mélyebbre vájja a kőzetbe. És ahogyan a Grand-kanyonban egyre mélyebbre ereszkedve más-és más földtani korok maradványaira bukkanhatunk, itt is rengeteg az ősmaradvány – ha nem is dinoszaurusz – de harmadidőszaki csiga és kagyló kőzetalkotó mennyiségben található. Egy sátrazásra különösen alkalmas helyen – egy forrás mellett táboroztunk le, ahol szintén két napig maradtunk.

A kőomlások néhol egészen vad felszínformákat hoznak létre. Figyeljük meg a folyón a fa palánkrendszert: a halászatot könnyítik meg, a halak csak a középen szabadon hagyott kis átjárón tudnak keresztülúszni, ahol viszonylag könnyű elkapni őket.

Mint azt történelmi tanulmányainkból ismerjük, a Honfoglalás előtt a magyarság ezen a vidéken – a Prut és a Dnyeszter közti folyamközben, Etelközben – élt. Az Árpád-házi királyok idejében szintén fontos érdekszféra volt, több helyen magyar katonai egységeket állomásoztattak. Erre a korra számos elnevezés utal – többek között Őrhely – feltételezések szerint itt is lehetett egy magyar katonai tábor. Ebből sok minden nem maradt fenn: egy vár csekély maradványai és egy szemmel láthatóan árpád-kori templom alapfalai. A templomalaprajz hosszanti térszerkesztésével látványosan jobban hasonlít a Balaton-felvidék árpád-kori templomromjaira, mint az egyébként centrálszimmetrikus orthodox térszerkesztésre (nem célja írásomnak a művészettörténeti irányba való eltolása, de megjegyzendő, hogy főleg Bukovinában, de kisebb részt Moldovában is, az orthodox templomok – pont a középkori magyar hatás nyomán – sokszor szintén hosszhajós elrendezésűek). A tatár hódítás vetett véget a telep virágzásának, ebből a korból már mecset, karavánszeráj és egy fürdő romjai maradtak fenn. A fürdőt viszont mind a mai napig feredeu-nak mondja a lakosság.

Tatár fürdő romjai

Ahogyan Ţipován, úgy itt is a keresztény szerzetesek a hódító tatárok elől a sziklafalakba vájt cellákba húzódtak. A völgyben végig több helyen találunk sziklakolostorokat.

Az egyik sziklakolostorhoz tartozó harangtorony

Orhei számos izgalmas látnivalója után ismét útra keltünk, Kisinyov felé vettük az irányt. Útközben kis kitérő Curchi [kurki] kolostora, mely stílusán a leginkább érződik orosz hatás. Főtemploma szép arányaival, sarkain a négy hagymakupolával még a kijevi székesegyházak közt is megállná a helyét. Moldovában pedig egyenesen a legjelentősebb kolostorok egyikeként tartják számon.

A Curchi kolostor temploma

Kisinyovban nem időztünk sokat, egy ismerősömnél laktunk pár napot – afféle pihenő a túra után. Hamarosan indulnunk kellett vissza. Az ide-út tapasztalatai alapján a hazautat picit átszerveztük, nappali vonattal mentünk és még egy rövid, kétnapos levezető túrára is jutott idő a Kárpátokban. A legmagasabban fekvő állomáson szálltunk ki a vonatból, majd egy kétnapos kényelmes túrával ereszkedtünk le Munkács közelébe, ahonnan már a szokásos módon értünk haza.

Fatemplom a Kárpátokban

Még több képet nézegethettek a galériában:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!