Száguldj át Toszkánán a világ legfinomabb fagyijával a kezedben!

Sosem voltam híve a szervezett utaknak, de most kénytelen voltam belátni, hogy nincs más lehetőség. Ugyanis aki elmenne egy chianti borospince látogatásra csak úgy hirtelen felindulásból, annak most mondom, hogy nem eszik olyan forrón…

Toszkána mesés, csodás, fenséges és lélegzetelállító, de ahhoz, hogy ezeket megtapasztaljuk, rendelkeznünk kell egy minimum kétkerekű, maximum nincs határ hány-kerekű járgánnyal. Csak úgy a kis falvakat és birtokokat nem lehet bejárni, tömegközlekedésről pedig ne is álmodjunk. Ha egyáltalán valaha kisilabizáljuk, hogy melyik busz menne az áhított falvacskába, jobb, ha van B tervünk, mert általában visszafelé tartó járatot már nem találnánk.

Persze, ha nem rendelkezünk autóval/robogóval, az még nem jelent akadályt, hiszen lehet bérelni is. Nekem ezzel csak két problémám akadt: egy, kit kárhoztassak józanságra a borospince-látogatás apropóján; kettő, ki az a bátor, aki merne vezetni egy ismeretlen terepen, pláne ha azt olaszok uralják. Biztosan sok rutinos vezető bevállalná, de az én kis családom körében, akikkel a túrát terveztük, nem akadt ilyen. Így hát, miután a mézesmadzagot már elhúztam, nem maradt más hátra, mint keresni egy méregdrága és előreláthatóan kevéssé kielégítő szervezett utat. Ezúton esett a választás egy kb 5 órás San Gimignano-Chianti tourra (nem, a sienai irodában nem volt csak Chianti tour, sajnálom).

Már a leírás sem kecsegtetett sok jóval, hiszen hogy a pikulába fér bele 5 órába egy városnézés a tornyok városában (amiről már régebben írtam), Chianti szellemiségének átadása, valamint egy kellemes borgazdaság és borospince látogatása úgy, hogy az oda-vissza és közbe út elvesz úgy egy röpke másfél órát a drága időből. Erre most már tudok válaszolni: a sebességkorlátozás teljes figyelmen kívül hagyásával és városnézés helyett város-végigrohanással.

San Gimignanora vészesen kevés időnk volt, még akkor is, ha az idegenvezető megpróbálta már a kisbuszban elmondani a mondókáját. A világ legjobb fagyiját (így is hirdeti magát, igen) konkrétan a busz után loholva kellett elnyalnunk. De meg kell mondjam, így is mennyei volt, csak valahogy jobban élveztem volna, ha az élmény nyugalmi pozícióban ér. A fagyi aztán meg is bosszulta magát, ahogy a kanyargós utakon mint az eszelős száguldottunk a következő napirendi pontunk felé: egy random chianti falucska felé, csak hogy elmondhassuk, hogy ott is voltunk.

San Gimignano

Végül megérkeztünk a hőn áhított borospincéhez, ami azért kárpótolt a viszontagságokért. Kőház, olajfák a kertben, medence, rendezett birtok, tipikus olasz macsó, mint sommelier. Valamit mégiscsak kapunk a pénzünkért a végén. Ez a valami aztán egy tányérra óvatosan, amolyan mutatóba kiporciózott szalámi és sajt-„tál” volt, egy kóstolónyi olívaolaj, 3-4 chianti vörösbor és egy vin santo, ami egy édesebb likőrszerű fehérbor. Minden kóstolós mértékkel persze és a megfelelő körítéssel (hogy fogd a poharat, hogy igyál, mikor szagolj, mikor kortyolj, stb.). Jól elszórakoztunk, az igaz, de egy magyar pincelátogatással nem ért fel.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!