Szlovénia kerékpáros szemmel

Nemrég érkeztem haza egy rövid szlovéniai kirándulásról, ennek tapasztalatait szeretném veletek megosztani. Általában a keletiesen lazább életérzés, a kissé keszekusza, jó értelemben vett fejetlenség, ami az én világom. Ezúttal úgy adódott, hogy egy ízig-vérig nyugati értékrendet követő országban, a helybeliek által kimondottan is Ausztriát utánzó Szlovéniában töltöttem egy hetet.

A németes szögletesség (mások ezt német precizitásnak írnák), a túlsterilizált városok (ez pedig esetemben a rendezettség szinonimája) picit távol állnak tőlem. Viszont ez az út kiváló példa arra, hogy bárhol meg lehet találni azt, ami számunkra fontos érték és pozitívum. Ezúttal én ezt a kerékpáros kultúrában találtam meg.

Nem biciklivel voltam, de mint aktív kerekező, lépten-nyomon, önkéntelenül is összehasonlítottam a szlovén és a magyar helyzetet. De menjünk sorjában!

Zalaegerszegig vonattal, majd onnan autóstoppal utaztam. Az első meglepetés, rögtön az első szlovéniai faluban ért: a magyarországi vasrácsos és átláthatatlan betonkerítések után felüdítő volt ezek hiánya. A kerítés itt csak egy jelzésértékű térlehatárolás, szemmel láthatóan nem célja egy esetleges behatoló fizikai megállítása, azaz a közbiztonság vélhetően sokkal jobb, mint nálunk. Muraszombatig az országút mellett végig volt kiépített kerékpárút, a falvak között is, nem kényszerítve bele a biciklistákat a közúti forgalomba.

A szlovéneknek van egy nagyon jól működő telekocsi oldaluk, ezt nyugodtan ajánlhatom bármely odalátogatónak. A vasúti ár közel feléért lehet helyet foglalni, lényegében bármely települése, használata egyszerű, városnevek és dátumok alapján szlovén nyelvismeret nélkül is átlátható. A kiválasztott autókat egy ljubljanai ismerősöm a szlovén telefonszámáról hívta fel, országon belül végig ezt használtam közlekedésre.

Muraszombatról az autópályán két óra az út a fővárosig. Ismerősöm egy külső lakótelepen lakik, közvetlenül a körgyűrű mellett, könnyen odataláltam. A következő két napot a város felfedezésére szántam.

A Sárkány-híd, a vár, a piac, a Ljubljanica folyócska hangulatos fasorai, az óváros templomai, sikátorai közismertek. Felmentünk egy, a jugoszláv időkben épült belvárosi toronyházba is, a tetején található presszóból nyílik talán a legjobb kilátás. Ami viszont meglepett, az a kerékpáros-barát infrastruktúra.

Ljubljana központja

A Nebotičnik toronyházból az egész város belátható

Egész Ljubljanát behálózzák a kiépített bicikliutak. A külső lakótelepektől a városközpontig, végig el lehet jutni, nincs olyan, hogy egy forgalmas kereszteződésben egyszercsak megszűnik, és leterelik a főútra. Olyan sincs, hogy gyalogosok járnának a kerékpársávban, vagy viszont. Középen az autóforgalom, aztán a biciklisek, végül a járda. Esetenként, ahol az út szélessége megengedi kis zöldterülettel.

Másik érdekesség a biciklikölcsönzés rendszere. Számos ponton találhatunk kerékpártárolókat, kölcsönözhető biciklikkel. Barátom elmondása szerint tavaly kezdték kiépíteni, tehát alig egy éves a rendszer. A belvárosban már teljesen kiépült, de a külső negyedekben is folyamatos a bővülés, ha ilyen ütemben folyik tovább, szerintem még egy év, és Ljubljana minden részében lesznek ilyen tárolók. Lehet venni két euróért egy kártyát (amire egyébként jegyet, vagy bérletet is vásárolhatunk), a kerékpártárolókból ezzel tudjuk kivenni a biciklit. Ha két órán belül visszavisszük, nem kell a használatáért fizetni. Nem muszáj ugyanoda visszavinni, bármely más tároló is megfelel. Így lényegében ingyenesen lehet őket bérelni. Mivel a távolságok nem túl nagyok, bárki megoldhatja velük a városnézést.

Kerékpárkölcsönző pont a belvárosban

Idén nyáron első alkalommal egy másik kísérletet is indított a városvezetés. Nagyobb parkokban, pihenésre, kikapcsolódásra használt közterületeken, kis polcokra könyveket helyeztek ki, szerte a városban. Ezekből bárki szabadon levehet, leülhet valamely padra, székre, ahol beleolvashat. Az olvasást népszerűsítő program szemmel láthatóan nagyon népszerű, a diákoktól a nyugdíjas korosztályig sokan járnak ezekre a helyekre. Ha egy-egy hosszabb regénnyel nem végeznek azonnal, akár napokon keresztül visszajárhatnak délutáni szabadidejükben. Természetesen a végén mindenki visszarakja az általa használt könyvet a polcra, így azok egész nyáron sok olvasni vágyó hasznára lehetnek.

Szabadtéri könyvtár

Szabadtéri könyvtár

Még otthon kinéztem magamnak egy múzeumot is: a Szlovén Néprajzi Múzeumban Orinoco vidéki indiánokról van egy kiállítás. Mivel erről a területről kevés anyag jön fel, mindenképp szerettem volna megnézni. Nem is okozott csalódást, a Venezuela déli részén élő népek tárgyi kultúráját bemutató gyűjteményben a használati tárgyakon (kerámia- és faedények, tálak, függőágyak,  mezőgazdasági eszközök, sőt egy bödöncsónak), a fegyvereken (dárdák, íjak, a rettegett fúvócsövek), kultikus tárgyakon (szobrok, maszkok, szellemtáncosok ruhái, rituális hangszerek), dísztárgyakon (szőttesek, nyakláncok, madártollakból készített fejdíszek) keresztül lehet megismerni életüket.

A véletlen úgy hozta, ezekben a hónapokban a budapesti Néprajzi Múzeumban is van egy hasonló kiállítás, Amazónia – utak az indiánokhoz címmel. Természetesen azt is meglátogattam, így össze tudtam hasonlítani őket. Mindkettő lényegében ugyanazt a területet dolgozza fel: a magyar gyűjtemény elsősorban a 60-as, 70-es évek híres antropológusának, Boglár Lajosnak a venezuelai gyűjtése. Elfogultság ide vagy oda, be kell ismernem, a szlovén anyag jobban tetszett. Az, hogy nagyobb, önmagában nem jelent semmit, Magyarországon sosem volt frekventált a dél-amerikai indián kultúrák kutatása. Viszont az egész egyúttal valahogy áttekinthetőbb, logikusabb. Ami egyértelműen a ljubljanai kiállítás mellett szól, hogy a szervezők a lehetőségekhez képest igyekeztek interaktívvá tenni. Ki lehetett próbálni egy függőágyat (a múzeumlátogató gyerekek nagy örömére), egy-egy mintán meg lehetett tapogatni azokat az anyagokat (pálmalevél rostok, különféle termések, állatok szőrei), melyekből a kiállított tárgyak készültek. A végén pedig lehetőség volt a különböző törzsek zenéjébe is belehallgatni, mondanom sem kell, útitársammal itt töltöttük el a legtöbb időt.

Ha valaki szeretne behatóbban megismerkedni Amazónia indiánjaival, itt az alkalom, a nyár hátralévő részében mindkét gyűjteményt érdemes megnézni. A budapesti október 15.-ig  a ljubljanai  pedig szeptember 2-ig látogatható.

Miután Ljubljana nevezetességeit kimerítettem, a nyúlfarknyi szlovén tengerpart következett, az említett telekocsi-rendszerrel. A fővároshoz hasonlóan Koperben és a környék kis települései között kiépült bicikliutak teszik könnyebbé az életet. Az épületek itt is példásan ápoltak, de talán az éghajlatnak és nagyszámú olasz nemzetiségnek köszönhetően azért már a németes utcaképet valami mediterrán „lazaság” váltja fel. A terület sokáig velencei uralom alatt állt, emiatt Koper, és a többi kis városka építészetében erős itáliai hatás érvényesül. Egyedül talán a kempingárakkal nem voltam jóban, a szomszédos Horvátországhoz képest kimondottan drága.

Középkori ház Koperben

Miután letelt a nyaralásra szánt idő, még visszafelé megálltam Lendván, ljubljanai ismerősöm szüleinél. A kisebbségi jogokat errefelé tiszteletben tartják, itt magyarul, Koperben olaszul is ki van írva minden, szemmel láthatóan nincsenek etnikai feszültségek. Érdekes volt kisétálni a Lendva környéki szőlősökbe. Míg Magyarországon a vidék teljesen ellehetetlenült, a legjobb földek is gazosak, sok parlagon hagyott terület van, addig itt, ameddig a szem ellát, végig ápolt ültetvények nyújtózkodnak.

Szépen művelt szőlőültetvény a Lendva környéki dombokon

Ezek után nem volt egy túl jó érzés visszaérni Magyarországra. Bár határ már elméletileg nincs, de a változás akkora, hogy pontosan lehetett látni, mikor szeltem azt keresztül.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!