A Pápai Állam kialakulása – Középkori királyságból egyházvezetői hatalom

XVI. Benedek pápa lemondásával és a konklávé összehívásával aktuális témaként adódik, hogy néhány cikk erejéig kitérjünk a Vatikán és a pápaság funkcióira, egyedülálló történelmére. Aligha akad olyan állam Európában, mely ilyen hosszú ideig megtartotta volna államformáját, nyelvét és hagyományait. Államfője, a pápa mindig is nagy hatást gyakorolt a kontinens uradalmaira, császároknak adott birodalmat, vagy éppen a tróntól fosztotta meg őket. Több, mint 1500 év történelmet nehéz is lenne bemutatni néhány cikkben, de kísérletet teszünk arra, hogy legalább egy  átfogó ismeretet nyújtsunk az aktuális események megértéséhez és lerántsuk a leplet néhány múltbeli rejtélyről.

Viszonylag kevés tanulmányt és könyvet találhatunk arról, hogy hogyan is alakult ki a Pápai Állam – gyakorlatilag a semmiből. Annál több olvasmány van a polcokon a reneszánsz pápák és művészek koráról, arról az időszakról, amikor a Szent Péter bazilika elnyerte végső formáját. Tudjuk, hogy államalapító királyunk, I. (Szent) István is maga a pápától (II. Szilveszter) kap koronát 1000-ben (vagy 1001-ben). Aztán ha korábbra szeretnénk menni, egy „sötét középkor” fogalom férkőzik be a fejünkbe, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ebben az időintervallumban semmi sem történt Európában (jelenleg nagyon is sokat tudunk erről az időszakról, így esélyes, hogy a jövő generációja már nem is fog többet találkozni ezzel a megtévesztő fogalommal a tankönyvekben). Aztán elérünk egy szimbolikus dátumhoz (476-hoz), melyet a Római Birodalom bukásának, vagy az utolsó római császár letaszításának évének titulálunk.

A népvándorlás legfontosabb irányai

A népvándorlás legfontosabb irányai

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan tudott hirtelen eltűnni a térképről egy egész birodalom, egyáltalán eltűnt-e igazából. A történészek úgy vélik, hogy 476-ra már olyan szinten meggyengült a Római Birodalom, hogy valójában már nem is volt minek eltűnnie. A hadsereget alapjáraton idegen, betelepült germán népek alkották, melyek szerződést kötöttek a római császárral, és a letelepedésért cserébe határvédő szerepet töltöttek be. Az egyik germán (szkír) törzs királya, Odoaker betört Itáliába és megfoszotta hatalmától az utolsó római császárt, Romulus Augustulust. Ez a lépés semmiben sem változtatta meg a birodalom életét, mitöbb ugyanúgy működött tovább. A területén létrejött törpeállamok római mintára szervezték meg királyságukat, mitöbb a római életmód továbbélését szorgalmazták. A Római Birodalom restaurálásának gondolata éltette a Frank Birodalom királyait, de a Német-Római Császárság legfőbb koncepciója is a „rómaiság” visszaállítása volt. Csupán a sors iróniája, hogy egyik sem foglalta magába az ókori világ központját, Rómát. Akkor melyik államszervezet a Birodalom törvényes folytatója? Gondolhatnánk, hogy erre a kérdésre a Pápai Állam lesz a válasz, de becsapnánk az olvasókat, ha ezt állítanánk, ugyanis annál egy nagyobb hatalom tudhatja magáénak ezt a tiszteletbeli posztot, és ez a Bizánci Birodalom.

Constantinus császárt elég jól ismerjük a történelem színpadáról. Ő volt az a császár, aki 330 körül áthelyezte a birodalom fővárosát Kostantinápolyba, az akkor még csak Byzantium néven ismert erődítménybe. Ez a város lett hamarosan „az új Róma”, ugyanis a császár mindvégig arra törekedett, hogy a birodalom új fővárosát Róma mintájára építse fel. Az Aranyszarv-öbölre néző metropolis mint gazdasági, mint stratégiai szempontból nem is épülhetett volna fel jobb helyen. Távol a római arisztokráciától eljött a megfelelő alkalom, hogy Constantinus megtisztítsa a birodalmat a korrupciótól, és a viszálykodásoktól. Még 313-ban kiad egy vallási rendelkezést (milánói ediktum), melyben megtűri a katolikus vallás gyakorlását, így a keresztények bűntetlenül űzhették vallásukat, hagyományaikat. Feltételezések szerint maga a császár is felvette a kereszténységet halálos ágyán, de államvallássá csak a század végén Theodosius császár idejében vált.

Róma romokban hever. A birodalom, mely a város nevét viseli már nem Itália területére nehezedik. A téves elnevezésű bizánciak (akik magukat mindig is rómaiaknak nevezték, és a rómaiak örökösének tartották magukat) már nem a fényűző antik város falai között éltek. A népvándorlás idején a barbár népek folyamatosan feldúlták, felégették a várost, vezéreik hatalmas dicsőséggel vonultak be az ősi kapukon, hogy távoli hazájukban elmesélhessék: térdre kényszerítették a „caput mundi”-t.

Szent Péter mártírhalálának helyszíne egykor és most: Néró császár cirkusza és a mai Szent Péter tér

Szent Péter mártírhalálának helyszíne egykor és most: Néró császár cirkusza és a mai Szent Péter tér

A császár által Egyiptomból hozatott obeliszk és a tér íves oszlopcsarnokai kísértetiesen a régmúltat idézik

A császár által Egyiptomból hozatott obeliszk és a tér íves oszlopcsarnokai kísértetiesen a régmúltat idézik

Egy valami továbbra is fennmaradt Rómában: a keresztény mártírokba vetett hit. A Colosseumban, ill. Néró császár cirkuszában brutálisan kivégzett keresztények már birtokában voltak a keletről érkező tanításoknak. Egy olyan vallásban hittek, melyben egyetlen egy igaz Isten uralkodott, és az nem a despota politikát folytató császár (a római vallás politeista, azaz többisten hitű, és megkövetelte a császár isteni származtatását és tekintélyét is). 326-ban felépül a constantinusi bazilika azon a helyen, ahol egykor Néró versenyarénája állt, és ahol a legendák szerint Szent Pétert megfeszítették („erre a sziklára építem egyházamat” fragmentum szerint; a bazilika később tűz és földrengés martaléka lett, a mai székesegyház a reneszánsz legimpozánsabb befektetésének eredménye). A létesítmény a Mons Vaticanus-on (Vatikán-hegyen) kapott helyett, innen származik a mai Vatikán elnevezés.

A továbbiakban számtalan vallási zsinatot hívtak össze (a bizánci-római császárok), hogy a kereszténység számos alaptételét megtárgyalják. Olyan témák merülnek fel, hogy egyáltalán a názáreti Jézus valóben Isten volt-e, vagy csak isteni természetű; az egyház feje, a császár lehet-e isteni származású, egyáltalán ki és honnan irányíthatja az egyházat. Szépen lassan Rómának vetélytársai lettek: Konstantinápoly, Jeruzsálem, Alexandria és Antiókhia is versenyzett azért, hogy a keresztény világ központja legyen, de Szent Péter kultusza nem vetekedhetett egyik pátriárkával sem.

A constantinusi bazilika feltételezett látképe a ma ismert székesegyház előtt

A constantinusi bazilika feltételezett látképe a ma ismert székesegyház előtt

Innentől kezdve az egyházi központok más-más tanítást, tézist fogadtak el, máshogy interpretálták a Szent Könyvet, a Bibliát (ez az eltérő értelmezésmód vezet ahhoz, hogy a katolikus vallásnak számtalan irányzata van mind a mai napig). Megváltozott a liturgia menete, a hagyományok, a papi nőtlenség szabályai, de még az építkezési stílus is (elég ha csak a római és a görög katolikus vallás különbségeire gondolunk, melyek az egyházszakadással teljesen eltérő irányban fejlődtek tovább).

Róma főméltósága a városirányítási feladatokat is ellátó püspök, a bazilika élén álló atya (olaszul ’il papa’). Az egyházi adományokból és segítségekből újjáépült város patrónusa Szent Péter lett, akihez a püspökön keresztül lehetett imádkozni. A városlakók az egyháznak köszönhették az alapvető infrakstuktúra kiépítését, de a megerősített falakat és erődítményeket is, melyek megvédték őket a barbárok ellen. A római pápa innentől kezdve nagy befolyásra tett szert, és folyamatos diplomácia kapcsolatot tartott fent a bizánci császárral, hogy csorbítsa annak hatáskörét az egyházi kérdésekbe való beleszólásban. A konfliktus olykor fegyveres harcokba is torkollott, így kapóra jött egy új, felemelkedő birodalom, a Frank Királyság segítsége.

Az Afrikából Hispániába törő arabokat a frank király, Klodvig veri vissza. A sikereket látván a római pápa többször is a frankok segítségét kéri, hol a Ravennai Exarchátus (bizánci őrgrófság), hol pedig az Észak-Itáliát dúló longobárdok ellen (elnevezésük beszédes, ugyanis a ’longa barba’ hosszú szakállat jelent, letelepedésük helyét mind a mai napig őrzi az olasz tartomány, Lombardia neve). 754-756 között Kis Pipin frank uralkodó a meghódított északi területeket egyenesen a pápának adományozta, így a római tartományból hirtelen fél Itália méretű állam lett. Szintén ezt az utat választotta Pipin fia is, Nagy Károly, aki kiérdemelte, hogy III. Leó pápa 800 karácsonyán római (!) császárrá koronázza.

Nagy Károly koronázása (800 karácsonyán) a vatikáni Palazzi Pontifici egyik termében. A frankok birtokadománya új távlatokat nyitott meg a pápák előtt: uralkodóként ültek Szent Péter trónusán

Nagy Károly koronázása (800 karácsonyán) a vatikáni Palazzi Pontifici egyik termében. A frankok birtokadománya új távlatokat nyitott meg a pápák előtt: uralkodóként ültek Szent Péter trónusán

 A középkor folyamán Szent Péter birtokain a pápák uralkodtak a szó szoros értelmében. Háborúkat indítottak, harcoltak, családi életet éltek, gazdag vagyonra tettek szert, és semmiben sem különböztek az akkori királyoktól. Előkelő családokkal háziasították gyermekeiket, gazdag udvartartás jellemezte őket. A következő cikkemben részletesebben is kifejtem, hogyan is választották meg őket, milyen tradíciók fűződnek a konklávé idejéhez, és hogyan váltak Európa legbefolyásosabb embereivé, a katolikus világ első számú vezetőivé.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!