Globstopper: A Gyűrűk Ura biznisz vagy szerelem?

Egy héttel ezelőtt a Globstopper keretében Csákányi Bálint mutatta be a kínai kultúra netovábbjait. Bálint Jemmett-Szatmári Lillát, a Globspot új-zélandi szerzőjét hívta ki, így: “A feladat az lenne, hogy Lilla mesélje el, milyen Új-Zélandon a Gyűrűk Ura megítélése, hogyan viszonyulnak a helyiek hozzá. Szeretik a műveket, vagy egyszerűen csak a turizmus adta lehetőségeket látják benne? Amennyiben nem sikerülne jövő keddig megírnia a beszámolót, úgy büntetésnek pedig szeretném, ha egy rövid monológot prezentálna Gollam stílusában.” Lilla sikerrel járt, a cikk elkészült határidőre, azaz mára. Lássuk, mi a válasz Új-Zélandról.

Köszönöm Csákányi Bálintnak a kihívást, s valóban kihívás volt a kérdése, mert nem igazán foglalkoztatott eddig ez a téma, de nyomozásba kezdtem, néhány barátunkat s rokonunkat is meginterjúvoltam, s igazán sok érdekességre bukkantam!

A történet

Kezdjük talán azzal a ténnyel, hogy J. R. R Tolkien, angol nyelv és irodalom professzor, író és költő, 1949-re megírta a könyveket, és ezek 1954-ben kiadásra is kerültek, azóta pedig több, mint 100 milló példányban keltek el. Azért is volt hatalmas alkotás, mert a fantasy irodalmi műfaj egyik alapkövét tette le. A könyv tehát igen népszerű lett sokak körében. Új-Zélandon többek közt talán azért is, mert a helyiek egy jó része mindig annyira közel érezte magát az angol ősökhöz, és ezért szívesen olvastak angol irodalmat. Sokan gyerekkorukban vették kezükbe a könyveket, a férjemnek, Steve-nek például az anyukája olvasta fel. Nagyon szerették ezeket a történeteket, és éppen ezért nagyon várták, hogy elkészüljön a filmadaptáció.

Egyik itteni ismerősöm, Cindy így nyilatkozott: „11 évesen olvastam először, és teljesen lenyűgözött. Életem azon pillanatában ez volt a legjobb és legizgalmasabb dolog, amit addig olvastam. Nagyon hosszú ideig tartott, hogy elolvassam, de ízlelgettem minden darabját. 14 évesen újra elolvastam, ezúttal sokkal gyorsabban. Kiírtam a kedvenc verseimet a könyvből a szobám falára. A mai napig sokat tudok fejből.”

A wellingtoni repülőtér Gollammal (fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

A wellingtoni repülőtér Gollammal
(fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

De azért nem nyűgözött le maradéktalanul mindenkit itt sem. Egy másik kiwi, Johnny a következőt mesélte: „Elolvastam az összes könyvet. Nagyon unalmasnak találtam őket. A történet rémesen lassú volt és nagyon vontatott. Például időnként 3-4 oldalon keresztül is leírtak egy tájat, mondjuk egy erdőt. Hát komolyan? Tudom én, hogy milyen egy erdő!”

Aztán ott volt férjemmel közös barátunk, Peter, aki egy egy órás reptéri várakozás során kezdte olvasni, de 50 oldal után azt mondta, hogy ez azért nagyon lassú.

Egy vonatúton kezdődött

Egy másik Peter, bizonyos Peter Jackson is úti olvasmányként kezdett a Gyűrűk Urába. 17 éves volt, mikor észak felé utazott vonattal. Az utazás, ami várt rá, sokkal hosszabb és izgalmasabb volt, mint amit valaha is el tudott képzelni. Ahogy elolvasta, már alig várta, hogy a történet egyszer filmre kerüljön, ahogy sokan mások is Új-Zélandon. 20 év várakozás után, senki sem készítette el a filmet, Jackson pedig türelmetlenné vált. Úgy döntött, hogy nekiáll saját maga.

Sir Peter Jackson rövidgatyában(AFP/The Picture Desk)

Sir Peter Jackson rövidgatyában
(AFP/The Picture Desk)

De hogyan jutott Peter Jackson odáig, hogy ekkora méretű filmet rendezzen? Kiragadok néhány érdekességet az élettörténetéből:

1961-ben született Wellington közelében egy festői tengerparti településen: „A házunk egy hegy szélén állt, ami rögtön a tengerpartba futott. Igazi gyereknek való játszótér volt, egy kalandpark.” Hozzáteszem ehhez, hogy Új-Zélandon sok gyerek nőtt fel ilyen „kalandparkban”, különösen azokban az évtizedekben, talán ezért is áll közel hozzájuk a Gyűrűk Ura vadregényes fantáziavilága? Jackson élete első filmjét, egy „háborús filmet”, 8 évesen rendezte a szüleitől kölcsönvett filmkamera segítségével, a saját kertjükben ásott lövészárkok között. Barátait használta színészekként.

Peter Jackson instruál (AFP/The Picture Desk)

Peter Jackson instruál
(AFP/The Picture Desk)

16 évesen otthagyta az iskolát, munkája mellett szabadidejében kisebb filmeket rendezett. A ’80-as évek végén fedezték fel, amikor is az Új-Zélandi Film Bizottság ösztöndíját nyerte el, és ennek segítségével befejezte a Bad Taste című egész estés vígjátékot, ami húsevő alienekről szól.

Nem mélyednék bele azonban karrierje további alakulásába, hiszen eme cikk nemcsak róla szól. (akit érdekel, olvashat róla, többek között erre a linkre kattintva.

Mindenképp el kell még mesélnem azonban, hogyan alakult a Gyűrűk Ura film története. 1997-ben megkapta Jackson a filmkészítés jogát, de számos további évbe telt, mire talált egy olyan filmstúdiót, akinek tetszett az ötlete, hogy három különálló filmet forgassanak egyszerre Új-Zélandon. A New Line Cinema végül beleegyezett, hogy támogatja a terveket. Így került a mozivásznakra 2001-ben, másfél év forgatás után a Gyűrű Szövetsége, 2002-ben a Két Torony, s 2003-ban a Király Visszatér.

Új-zélandi vélemények

Mondanom sem kell, a helyiek nagyon izgatottak voltak, mikor kijött a film, úgy mondanám, egész Új-Zéland lázban égett, és büszkeségtől dagadt. Büszkék voltak Peter Jacksonra, (aki azóta Sir lett), hogy elképesztő lelkesedéssel és szenvedéllyel végigvitte az álmát, és hogy a kicsiny, 4 milliós népességgel bíró Új-Zéland egy világhíressé lett rendezőt mutathatott fel. Büszkék voltak arra, hogy gyönyörű és ismerős új-zélandi tájakat sikerült Jacksonnak a filmbe csempésznie, a világ elé tárnia, és arra, hogy ez mind kiwi!

Talán nem is csodálkozunk ezen, hiszen mi, magyarok,vajon büszkék voltunk-e az I spy Budapesten forgatott jeleneteire? Avagy a Cannes-ban díjat nyert Fehér Isten című filmre? Persze.

(AFP/The Picture Desk)

(AFP/The Picture Desk)

Cindy: „A forgatás idején úgy tűnt, szinte mindenki ismer valakit, aki valamilyen módon dolgozott a filmen. S persze ott voltak azok a történetek, hogy a sztárok melyik wellingtoni kávézóba jártak rendszeresen, és hogy hol futottak össze még velük az emberek. De nem kezelték őket máshogyan, mint bárki mást, mert ilyenek az új-zélandiak.”

A legtöbb ember, akit meginterjúvoltam a cikk kapcsán, próbálta a bemutató estéjén a moziba verekedni magát, mikor a különböző részek kijöttek. Az egyik sógornőm az első film wellingtoni bemutatójáról azt mesélte, hogy az egész főváros ünnepelt, az embereket elengedték a munkahelyeikről, annyian voltak az utcákon, hogy alig lehetett mozdulni. Vörös szőnyegen jöttek a színészek is a vetítésre, és a hobbitok persze vicceskedve vonultak. Mindegyikük öltönyben. Wellingtonban minden Középföldévé változott, minden jelzés, az utcanevek, a bolti feliratok, sőt még a helyi újságok is.

(AFP/The Picture Desk)

(AFP/The Picture Desk)

A legtöbben – akiket megkérdeztem – nagyon szeretik a filmet, néhányaknak örök kedvence. Hiszen az övék. Az ő rendezőjük, részben az ő színészeik, nem utolsósorban az ő hazájuk, és talán egy kicsit az ő fantáziájuk is a történet.

Apropó színészek. Több barátunk megemlítette, hogy mennyire mókás volt, mikor a helyi 1992 óta futó kórházsorozat (Shortland Street) színészeit pillantották meg a mozivásznon, hollywoodi sztárok között szaladgálni.

Gandalf a forgatáson (AFP/The Picture Desk)

Gandalf a forgatáson
(AFP/The Picture Desk)

Egy újabb interjúalanyom, Helen, továbbá arról is mesélt, hogy volt több olyan fiú ismerőse, akik akkora rajongói voltak a könyveknek és a filmeknek is, hogy sírtak a harmadik rész végén. Azért nem mindenkinek tetszett persze a trilógia, Johnny véleménye kihagyhatatlan:

„Mindegyik filmet láttam. Az első tökéletes volt, élveztem. A második elment, de a harmadik szörnyű volt… talán túl sok volt a harci jelenet. Tényleg sírtam a harmadik rész végére, mert minden alkalommal, mikor azt hittem végre, hogy vége, még mindig ment, Könyörgök, legyen már vége!!!”

Kiwik és a turizmus

Érdekes, hogy Bálint a kihívás során a turizmusról kérdezett, ugyanis egész máshogy állnak itt ehhez, mint otthon. Talán úgy fogalmaznám meg ezt, hogy nem mutogatni szeretik a természeti kincseiket, hanem benne lenni és élvezni. Steve azt mondja, az a jó, mikor egyedül vagy a tengerparton, meg a tengerben. Hát minek hívnának ide turistákat? Döbbenten tapasztaltam, hogy mennyire nem mozgatja őket az, amit otthon vagy Európa sok pontján tapasztalunk, hogy mindegy hogyan, csak csináljunk pénzt a turistákból. Például amikor elmentünk a Hot Water Beach-re, ami egy világhíres tengerpart, ott nem kell fizetni a parkolásért, nem kell fizetni a strandért, tele van a part, de egyetlen fagyis vagy lángosos, vagy strandjáték árus, vagy képeslap-bolt sincs sehol. Csak a part.

Hot Water Beach (fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

Hot Water Beach
(fotó: Jemmett-Szatmári Lilla)

Sógornőm is azt mondja, szerinte egy átlag kiwi nem túl sokat gondolkodik a Gyűrűk Ura kínálta turisztikai lehetőségekben, ez sosem volt szempont. Most, hogy belegondolok, egyébként például a szuvenírboltokban sem árulnak semmi Gyűrűk Urával kapcsolatosat.

Sok helyi azt fogalmazza meg, hogy számára is olyan tájakat mutatott meg a film, olyan felvételekkel, ami felkeltette az érdeklődését, s meglátogatta. Többen elmondták, hogy mennyire különleges külföldön megnézni a filmet, és a hazai tájakat látni. Néhány barátunk pedig mégiscsak azt gondolta, hogy az idegenforgalom ügyesen meglovagolja azért a Gyűrűk Ura filmeket, jó propagandát nyújtva eme gyönyörű országnak.

Végül pedig megemlíteném, mutatva a film népszerűségét, és a helyi légitársaság, az Air New Zealand, ötletességét, hogy több biztonsági tájékoztató videó készült már tündékkel, hobbitokkal és gollamokkal, naés Sir Peter Jacksonnal.

Akkor hát olvasásra, filmnézésre és repülésre fel!

Végül szeretnék hálás köszönetet mondani Nick Chengnek, Peter Hsunak, Cindy Jemmettnek, Steven Jemmettnek, Helen Jane Lai-nak, Prisca Tangnak, Johnny Wongnak és  Kiri Piahana-Wongnak, akik nélkül ez a cikk nem jöhetett volna létre.

Jövő hét keddre pedig szeretném kihívni Bruno medvét. Kedves Bruno! Írtál már buszokról, s említetted, hogy sokat tekersz, így kérlek mesélj néhány jó montreáli bicós sztorit. Hóban is bringázol? Vannak ott felétek bicikli utak? Minden érdekel a bicklis kalandjaidról. Ha pedig nem sikerül megírnod jövő keddre a cikket, azt szeretném kérni, hogy készíts egy fotót, ahogy fél medvemancsoddal felemeled a biciklidet!

Korábbi Globstopper cikkek:

Globstopper: hogyan készül a hálaadásnapi pulyka? (Hegyes Dóra)

Globstopper: A szőke cigány Mexikóban (Görföl Dorina)

Globstopper: A kínai popkulturális pokol (Csákányi Bálint)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!