Kínában már egy hete tavasz van

Idén február 4-én ünnepelték Kínában a lìchūn-t (立春), azaz a holdkalendárium szerint a tavasz első napját, amely alapvetően a tavaszi földmunkák köré fonódó népszokásokhoz kapcsolható. Mindezen szokások középpontjában pedig Gōumáng (句芒) tavaszistenség, illetve a bőséges termésért való fohászkodás állt. A szokás eredetét egészen a Zhou-korig vezetik vissza (i. e. 1046- 256), de csak a Song-dinasztia (i.sz. 960-1279) korában emelkedett be a császári udvar által hivatalosan nyilvántartott ünnepek közé.

(fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

(fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

A lìchūnhöz kapcsolható legfontosabb fogalmak a következők:

Tavaszköszöntés (迎春): az ünnepségsorozat egyik legfontosabb eleme, melynek során először a tavaszünnepi fellépés próbáját tartják (预演 vagy 演春), még az ünnep hivatalos megkezdését megelőző napon, hogy felkészülve várják Gōumángot és a tavasz kezdetét. Egy ehhez kapcsolódó érdekes szokást említve, a Qing-dinasztiától (1644-1911) kezdődően bevezették a tavaszhivatalnok (春官) vagy tavaszkövet (春吏) tisztségét, mely megbízás lényegében abból állt, hogy végig kellett járni a falu vagy város utcáit, és hangos kiáltások közepette tudatni az emberekkel, hogy itt a tavasz. Azonban senki sem akaródzott erre a feladatra, így a Qing-kormányzatnak ki kellett találnia valamit, ezért egyszerűen összegyűjtötték a koldusokat, utcalányokat, és kinevezték őket tavaszkövetnek. Ez a szokás később állandósult is.

Ökör. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Ökör. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

A korabeli naptárak gyakori témája volt az ökör (春牛图), melynek elnevezéséből adódóan egy ökör, és a pásztorlegény formájában ábrázolt Gōumáng szerepelt. Ezen illusztráció mellé pedig általában az időjárással, várható esőmennyiséggel kapcsolatos jóslat társult.

Ételáldozat (祭祀): Kína-szerte az ősöknek különböző áldozatokat mutattak be, ilyen volt a tavaszi lepény (春饼), tavaszi tekercs (春卷), retek, valamint az ‘öt tál csípős’ (五辛盘) csípős zöldséges holdújévi étke. Főképp délen a lìchūn idején fogyasztott ételekre a tavaszharapás (咬春) néven hivatkoztak, bár egyes vélemények szerint a tavaszharapás eredetileg pusztán a retekevéshez kapcsolódik. Miért pont a retekhez? Sokak szerint a kínaiak egyszerűen a tavaszi fáradtság (春困), valamint a fiatalság megőrzésének érdekében rágcsáltak retket.

Tavaszi tekercs. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Tavaszi tekercs. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Gōumáng (句芒) : a tavasz, a növények és az élet istensége, gyakorta ábrázolják emberarcú, madártestű entitásként. A számára bemutatott ételáldozatokért cserébe időjárás-előrejelzést és jó termést vártak tőle.

Guomang. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Guomang. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Ökörostorozás (鞭春牛): a Tang- (i.sz. 618–907) és a Song-dinasztia (i.sz. 960-1279) korától elterjedt, helyenként ma is élő szokás szerint nem pusztán a hideg elűzését és a tavaszi vetések serkentését vélték meggyorsítani, de egyfajta szelleműző funkcióval is felruházták az ökörostorozás tevékenységét.

Ökör ostorozás. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Ökör ostorozás. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Gyakran készítettek ökröt agyagból, melynek feladata szintén a jó termés biztosítása volt. Általában a falu öregje jelképesen háromszor megostorozta a valódi vagy agyagból készült ökröt, az említett képzeteken kívül így jelezvén a tavaszi munkálatok kezdetét. Az agyagökör esetében az ökröt széttörték, majd minden földműves kapott belőle egy-egy darabot, amit a saját földjére szétszórt, így remélve saját szerencséjét. Később szokássá lett az agyagökör belsejét főként szárított gyümölcsökkel megtömni, melyet az ökör széttörését követően a gyerekek kapkodták fel és majszolták el.

Öt tál csípős. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

Öt tál csípős. (fotó: Baidu kínai keresőoldalról)

(Még több cikk Tamástól itt.)

(Még több cikk Kínáról itt)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Kínáról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Kínában csoporthoz!)

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!