Kultúrák találkozása Dubaiban – a multikulti kihívásai

Akik ismerik Dubai történelmét, azok tudják (akik nem ismerik, nekik majd írok erről is), hogy az egész egy álommal kezdődött. Dubai egykori vezetői modern, a külföldiek számára is vonzó államot álmodtak, ahova szívesen jönnek az emberek élni és nyaralni. Mindent ennek rendeltek alá, és ez nagyjából a mai napig is így van. Az álom megvalósult. 

Dubai alig 40 év alatt egy kis halászfaluból gazdasági – turisztikai központ lett. Ennek egyik mérföldköve volt, hogy az uralkodó adóparadicsomot csinált Dubaiból, vagyis az itt élő – és dolgozó embereknek, illetve az itt működő cégeknek nem kell adót fizetniük. Valljuk be, ez azért elég vonzó! Élnek is a lehetőséggel sokan. Ma Dubaiban közel 200 nemzet gyermekei élnek együtt, ami azért némi kihívás elé állítja az egyszeri bevándorlót, és nem kicsit nehezíti meg a kulturális beilleszkedést. Egy homogén(ebb) társadalomban azt szoktuk mondani, hogy csak nézni kell, hogy mit csinálnak a többiek és utánozni őket. Ahogy a mondás tartja: “Rómában élj úgy, mint a rómaiak”. Felvenni a szokásokat, megtanulni a nyelvüket, megismerni a kultúrájukat/történelmüket, eggyé válni velük.

De mi a helyzet akkor, ha a többség kisebbségben van, szinte láthatatlan és nagyon mások a szokásaik, a vallásuk, az életvitelük? Na, akkor kapunk egy nagy adagot a kultúrsokkból! És akkor adódik is a kérdés: mi az a kultúrsokk? Sokat hallunk róla, de ki tudja megfogalmazni, hogy mi is ez?! (A Lengyelországban élő Linka is ezt a kérdést feszegette korábban.) Amíg nem olvastam utána, addig azt mondtam volna, hogy “a kulturális különbségekből eredő – elsősorban – negatív érzés”.

A szakirodalom ezt írja a kulturális sokkról: azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell működniük (például egy idegen országban). Ehhez nem feltétlen kell külföldön élni, országhatáron belül is átélhetjük, vagy akár egy nyaralás alkalmával is.

Én az első kultúrsokkot Egyiptomban éltem át (csak akkor még nem tudtam, hogy ez az). Valahogy a történelmi ismereteim alapján azt gondoltam, hogy Egyiptom valami jóléti féle állam. Na, nem az. Kairó koszos, büdös, romos (2007-es állapot, de azóta sem sokat javult a helyzet). A közlekedés kaotikus, a tömegközlekedés olyan igazán arabos. Ahol éppen állsz, leinted a buszt, és ha két sarokkal arrébb leszállnál, akkor megteheted. Erre nem voltam felkészülve, ezért inkább gyorsan “bemenekültem” a Kairói Múzeumba a múmiák közé.

kilátás egy 5*-os szállodából – Kairó (2013.)(Fotó:Tressel-Ivicsics Gabriella)

kilátás egy 5*-os szállodából – Kairó (2013.)
(Fotó: Tressel-Ivicsics Gabriella)

Ha nem turistaként, hanem bevándorlóként érkezünk meg valahova, ezeket a dolgokat előbb–utóbb megszokjuk (vagy nem), bizonyos attitűdöket mi is felveszünk, tehát beilleszkedünk az új társadalomba. Idáig hosszú és rögös út vezet, és nem is mindenki jut el idáig a kulturális beilleszkedésben. Ennek a témának ma már komoly szakirodalma van, mivel az újkori vándorlásoknak köszönhetően egyre többen érintettek a témában. A külföldön élők esetében különösen fontos ez, mert ez a sikeres külföldi élet záloga. Hiába a szép fizetés, a napsütés/tengerpart vagy a jó bulik, ha a társadalmi normákkal, a kultúrával, esetleg a vallási nézetekkel nem tudunk azonosulni, akkor bizony előbb – utóbb menekülőre fogják az egykoron nagy reményekkel útnak indulók is (egyes statisztikák szerint a hazamenekülők aránya kb. 60%).

A kulturális beilleszkedésnek 4 fázisát különbözteti meg a szakirodalom (ezt jó, ha azok is ismerik, akik nem külföldön élnek, mert távol élő rokonoknak/barátoknak így tudnak segíteni!):

  1. Mézeshetek: a megérkezés utáni első időszak, amikor minden újdonságnak örülünk, és amikor a legfurcsább dolgokról is pozitívan beszélünk.
  2. Krízis/kulturális sokk: az új kulturális közeg elutasítása jellemzi. Megjelenik a honvágy, egyre gyakrabban panaszkodik a bevándorló, keresi a lehetőségeket, hogy a saját közegében legyen. A kulturális sokk tünetei: elszigeteltség érzése, szorongás, aggódás, lehangoltság, szomorúság, teljesítő képesség csökkenése. (Ha ezeket a jeleket tapasztaljátok barátokon, családtagokon, nyúljatok a hóna alá, támogassátok meg egy kicsit! Már az is segíthet a távolban, egyedül lévő embernek, ha valaki észre veszi, hogy valami nem kerek!)
  3. Adaptációs fázis: az elfogadás jellemzi. A helyi kultúra, szokások, jellegzetességek megismerése és elfogadása, a saját kultúra megőrzésével.
  4. Stabilizáció/beilleszkedés: teljes elfogadás jellemzi, akár a saját kultúra elutasításával is járhat. Idáig kevesen jutnak el, általában csak nagyon hosszú tartózkodás után érik el ezt az állapotot.

Ez az én esetemben a következő volt: egy szép januári napon érkeztünk meg Dubaiba. Ekkor már két hónapja külön volt a család, így akár a sivatag közepén is kitehettek volna, akkor is boldog lettem volna. Az első hetekben volt a nagy rácsodálkozás mindenre, olyan volt mintha egy hosszú nyaraláson lennék. Hétvégenként turistáskodtunk, jártuk a várost, próbáltunk minél több mindent megnézni, felfedezni. Ezután jött egy pár hónap, amit sehova sem tudok besorolni.

Egy év elteltével léptem a 2. fázisba. Erre nagyon emlékszem, mert karácsonyra hazamentünk és egy hónapot otthon voltunk. Amikor visszatértünk, akkor volt az az érzésem, hogy „mit keresek én itt?” Bajom volt mindennel: az időjárással, a közlekedéssel, az emberekkel. Állandó mehetnékem volt. Vissza Európába.  Amikor világossá vált, hogy most még ennek nem jött el az ideje és kicsit helyre tettem a fejemben a dolgokat, akkor léptem a következő szintre.

Most valahol a 2. és 3. fázis keverékében járok. A helyi (az emiráti) kultúrát és szokásokat maximálisan elfogadom. Óra nélkül tudjuk, hogy mikor kell menni aludni. Ha este szól a müezzin, akkor irány az ágy. Ahogy azt is elfogadom, hogy ha a taxis nem vár meg az iskolánál, mert neki imaidő van. (Félreértés ne essék a taxis nem emiráti, csak muszlim) Viszont, ahogy írtam itt közel 200 nemzet él együtt és bizony vannak népcsoportok, akik nagyobb számban vannak jelen és így – bizonyos értelemben – Ők a többség, de az Ő szokásaikat, kultúrájukat nem feltétlenül tudom elfogadni/adaptálni. Azzal is tisztában kell lenni, hogy Dubaiban nagyon sokan a fejlődő világból érkeztek (Távol-Kelet, Délkelet-Ázsia, Indiai szubkontinens, Afrika).

Ezekben a társadalmakban sok helyen még mindig erős férfi dominancia van, és nagyobb tisztelet jár egy idős/magasabb társadalmi osztályú férfinak, mint egy kisgyerekes nőnek. Ez itt nagyon jól megmutatkozik a hétköznapokban is, például abban, hogy a férjemnek többször átadták a helyet idősebb férfiak, mert, hogy Ő a „nagy fehér ember, a boss”. Azért is fontos megismerkedni a helyi szokásokkal, kultúrával, hogy ne gyártsunk előítéleteket. A köszönés a magyarok vesszőparipája! Aki nem köszön bunkó (elnézést)! Sokszor találtuk magunkat olyan szituációban, hogy ha a férjem nélkül voltam nem köszöntek, ha Ő is ott volt, akkor köszöntek. Gyanús volt a dolog. Végül egy kedves magyar kolléga felvilágosított, hogy az arab férfiaknál az a tisztelet jele, hogy nem néz rád, és nem áll szóba veled a férjed távollétében.

Mióta ezt a „szabályt” tudom, azóta gyakrabban érzem magam megtisztelve. Amit összességében el lehet mondani az itt élőkről, hogy teljesen más a viszonyuk az idővel, mint nekünk. Mindenki ráér, senki nem siet. Hétvégén megtelnek az éttermek családokkal, ahol akár 2-3 órát is eltöltenek egy étkezéssel, vagy kimennek valamelyik parkba grillezni. Család – barátok összejönnek, viszik a kis grill sütőjüket, és az egész délutánt ott töltik. Eszegetnek – iszogatnak.

Az első dolog, amit a legtöbb külföldi elsajátít az az „Inshallah” kifejezés használata. Ezt a muszlimok használják, amivel általában a reményüket fejezik ki. Nagyjából annyit jelent, hogy „Isten akaratából”. Ezzel mindent el lehet intézni!

Az arab kultúrában az adott szónak még mindig van értéke. Több millió dolláros üzletek köttetnek egy szóbeli ígéret alapján. Ugyanakkor a hétköznapokban gyakran tapasztaljuk, hogy a szó bizony elszáll. Bizonyos szinten az emberek nagyon megbízhatatlannak tűnnek, ugyanakkor sokkal nyugodtabbnak is látszanak. Látszólag nem stresszelnek semmin. Ezt jó lenne megtanulni tőlük!

Péntek délutáni piknik(Fotó:Tressel-Ivicsics Gabriella)

Péntek délutáni piknik
(Fotó:Tressel-Ivicsics Gabriella)

Dubaiban a kulturális beilleszkedés nem csak a fentiek miatt nehéz. Ide mindenki pénzért jön (értsd: dolgozni) és általában átmeneti, tranzit állomásként tekintenek rá a bevándorlók. Ebből kifolyólag senki nem fektet nagyobb energiát a beilleszkedésre+itt mindenki megőrizheti az identitását (legalább is én nem érzek semmiféle nyomást), szabadon gyakorolhatják a vallásukat, ünnepelhetik az ünnepeiket, és megismertethetik bárkivel és mindenkivel a saját szokásaikat, kultúrájukat az itt élők (pl. az iskolai International day-en vagy a Global Village rendezvényein). Emiatt sokan beleragadhatnak a kulturális sokk állapotába vagy elhúzódhat az adaptációs fázissal együtt.

Mit tehetünk ennek elkerülése vagy a hatásainak csökkentése érdekében?

- Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyünk nyitottak és pozitívak. Még, ha nem is érezzük magunkénak a helyi ünnepeket, vegyünk részt rajta. Sokat tanulhatunk belőle a kultúráról és az emberekről is. Az ünnepek a legtöbb helyen bulisak, olyankor mindenki befogadóbb!

- Ne gubózzunk be! Bújjunk ki a csigaházból! Ha eleinte még nem is vágyunk nagy társasági életre, de ne üljünk otthon a négy fal között. Sétáljunk, kiránduljunk, nézelődjünk, hallgatózzunk, szimatoljunk. Az első időkben mi 3-4 órákat sétáltunk a lányommal (3 éves volt ekkor) és figyeltük az embereket, a várost és így pár hét alatt legalább a város ritmusát sikerült felvennünk.

- Ha nem dolgozunk, akkor keressünk valami rendszeres elfoglaltságot. Ha van, hobbink ne adjuk fel, nézzünk utána, hogy az új országban, hogyan művelhetjük. Ez lehet valami kreatív tevékenység, sport, esetleg egy nemzetközi főzőklub, vagy egy blog írása (nagyon jó terápia).

- Vegyünk részt helyi programokon, ahol megismerkedhetünk a helyi kultúrával és találkozhatunk helyi emberekkel. Ilyen pl. Dubaiban a Sheikh Mohammed Centre for Cultural Understanding. Remek programokat szerveznek, ahol megismerkedhetünk akár az emirátusi konyhával vagy az iszlámmal is.

- Tanuljunk nyelvet! Lehetőleg a helyit, vagy valamelyik hivatalos vagy beszélt nyelvet. Ha csak egy – egy szót vagy kifejezést elsajátítunk és használunk, a helyiek már azért is hálásak lesznek.

UAE National day 2013(Fotó:Tressel-Ivicsics Gabriella)

UAE National day 2013
(Fotó:Tressel-Ivicsics Gabriella)

Így minden nap, ha csak egy apró lépéssel is, de közelebb kerülünk a kulturális beilleszkedésnek ahhoz a fázisához, ahol már jól érezhetjük magunkat és ahol már a helyieket sem szörnyetegnek látjuk, hiszen egyre jobban kezdünk hasonlítani rájuk. Ha „szerencsések” vagyunk, akkor mire eljön ez a nap, már mehetünk is haza. És akkor szembesülhetünk a fordított kulturális sokkal.  Ezt akkor tapasztalhatjuk meg, amikor hosszú idő után látogatunk vagy költözünk haza. Ez egy érdekes helyzet, mert a külföldi élet során mindenki sóvárog picit az otthon után. Ki a táj miatt, ki az ételek – italok miatt, ki a család – barátok miatt. És amikor minden ott van (újra), akkor minden annyira más, annyira szokatlan, annyira nem olyan, ami után sóvárogtunk. Az ember automatikusan nyúl a „nol” kártyáért (a helyi BKV bérlet) a metró bejáratánál és rájön, hogy itt „jegyet vesz, lyukaszt, ellenőrnek megmutat, mehet”. És ilyenkor átértékeli az ember azt is, hogy mennyire jó (volt), hogy nem beszéli a (helyi) nyelvet és fogalma sincs, hogy mi történik körülötte, amikor csak a panaszkodás és a szitkozódás veszi körül.

Ilyenkor inkább hallgatná az ázsiaiak csoszogását és éneklését, vagy a müezzin megnyugtató hangját (én tényleg szeretem, olyan szépen szól). Ilyenkor nem segít az sem, hogy a hűtőben ott van a Túró Rudi, mert az ember legszívesebben bezárkózna a szobába. Ahol az ember 20-30 évig élt, ott egyszer csak idegenként kezd mozogni, elveszíti a magabiztosságát, mert rájön, hogy az új attitűdökkel itt nem megy semmire (próbáljatok meg csak rámosolyogni valakire az utcán hétfő délelőtt!). Én minden alkalommal mikor hazalátogatok, átélem ezt. Mellbe vág a magyar valóság és minden alkalommal egy kicsit megerősödve térek vissza.  A végletekhez, az állandó változáshoz, a sokszínűséghez, a (majdnem) mindig kék éghez, a forrósághoz. Dubaihoz, akivel igazi kihívás az együttélés!

Külföldi életem során számos alkalommal éltem meg nehéz helyzeteket. Ezeken rendszerint Votisky Petra (pszichológus/coach, a Nők külföldön alapítója) segített át. Ez a cikk is az Ő szakmai felügyelete mellett íródott. 

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!