Magyarok a nagyvilágban, avagy milyen kapcsolat van Türr István és Néró császár között?

Számtalan olyan honfitársunk élt több mint 1000 éves történelmünk folyamán, akik rendkívül elismertek külföldön, ugyanakkor mi, magyarok nem nagyon hallunk felőlük. Legendák keringnek róluk, szabadsághősökké válnak és szerteszét a nagyvilágban elmondták: magyarnak születtem! Ilyen utat járt be Türr István is, aki Garibaldi tábornokaként, a Panama-csatorna egyik tervezőjeként, valamint a görögországi korinthoszi-csatorna kivitelezőjeként nem csak a magyarság hírét öregbítette messze földön, hanem Néró császár szellemét is felidézte.

Nagy kihívás elé néz az, aki a nyár kellős közepén tervezi bejárni Görögország csodás hegyvonulatait, a dombok által körülölelt városait, jóshelyeit. Aki valamelyik meseszép szigetet választja úti céljául, talán túléli a 40 fokos hőséget, viszont aki inkább felfedező körútra indulna az ókori romok mélységeibe, az gondolja meg inkább kétszer, melyik évszakot is választja terveihez.

Athéntól 60 km-re található a 20. század talán legimpozánsabb, mesterségesen létrehozott monstruma, a korinthoszi-csatorna. Ha az ókoriak láthatták volna a majdnem 80 méter mélyen fekvő csatornát, valószínűleg a világ végének nevezték volna el ezt a helyet, vagy isteni beavatkozást sejtve a megnyíló földet látták volna az amúgy csak 1881 és 1893 között épült létesítményben. Maga a látogató is elámul a hatalmas sziklafalaktól, melyek olyan szabályosan távolodnak el egymástól, mintha csak egy óriási szeletelőkéssel vágták volna ketté.

Korinthosznál az Égei-, ill. a Jón-tenger között több mint 6 kilométer szélességben emelkedik ki a szárazföld, mely összeköti az Attikai-félszigetet a Peloponnészosszal. Ezen a 6 kilométeren múlik az, hogy a Peloponnészoszt nem különálló szigetként, hanem félszigetként definiáljuk, és hogy a hajósok majdnem 400 kilométeres kerülőutat kénytelenek megtenni, hogy eljussanak egyik tengerről a másikra. Éppen ezért a csatorna létrehozása már több ezer éve foglalkoztatta az embereket. A történelmi források szerint Periandrosz (ie. 627-585), a korinthoszi türannosz (zsarnok) fejében fordult meg először a hatalmas munka kivitelezése, ám erre sem a kor technikája nem volt alkalmas, sem a munkálatok anyagi fedezete nem állt az uralkodó rendelkezésére.

Itt találkozunk elsőnek a történelem során a diolkos-sal, ami a hajók szárazföldön való átvontatását jelentette. Gyakorlatilag két nyomtávot mélyítettek egy kerékkel ellátott szerkezetnek, és a hajók erre a szerkezetre úsztak rá. Főként állati erővel vontatták 6 kilométeren át a beérkező hajókat egyik pontból a másikba a kövekkel is kiépített nyomtávon, melynek végén a szerkezet ismét a víz alá merült, és a hajó ismét a tengeren folytathatta útját.


Néró császár iu. 67-ben 6000 rabszolgát rendelt a vízi út kiépítésére, ám következő évben történt halála miatt a munkálatok abba is maradtak. Ha a csatorna már az ókorban megépült volna, akkor méltán került volna be a világcsodák közé, hisz körülbelül 11 millió köbméter követ kellett volna megmozgatni ahhoz, hogy az utat a vízszint magasságáig kivájják. Néró rabszolgái a modern technológia ismerete nélkül, kezdetleges kőszerszámaikkal álltak volna neki a munkának, mely több erőfeszítést igényelt volna, mint az összes egyiptomi piramis megépítésére szánt erő együttvéve.  Mégis, a munkálatok megkezdődtek, és a két végponton lévő partszakasz kiásása is megtörtént. Hogy a két irányból megkezdett út a hatalmas mészkőtömbökön is áthatoljon, arra még több mint másfél évezredet kellett várni.

Egy másik történet, mégis ugyanaz

Türr István kalandos élete 1825-ben kezdődött, Baján. Nem túl vagyonos családba született, sőt még az iskolát is csak messziről nézve szerette (hogy hétköznapiasan fejezzem ki magam). Minden vágya volt, hogy onnan kikerülve végre lakatosinasnak álljon, mégis a sors „kegyetlenül” bánt vele: katonává lett, és véres küzdelmek közepette a piemonti seregben találta magát, ahol századosi rangra emelték.  Így részt vett az 1848-49-as olasz függetlenségi mozgalomban és támogatta Károly Albert szárd–piemonti király olasz egyesítési törekvéseit. A nem várt katonai vereségek után emigrációba kényszerült a monarchia elől. Az 1849-es világosi fegyverletételről Svájcban értesült, de a rákövetkező években Franciaországban és Angliában is megfordult.

1859-ben az olasz egyesítési háborúban vett részt a monarchia ellen Garibaldi „halhatatlan ezredében”. Palermo bevétele többnyire Türr tanácsai miatt sikerült, így Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és személyes tábornokává nevezte ki. Társai a „rettenthetetlen magyarnak” nevezték. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangját, és kinevezte őt Viktor Emmanuel szárnysegédjévé, ezáltal sok kényes diplomáciai ügy elintézését bízták rá. Olaszországban telepedett le, majd az általános amnesztia után visszatért Magyarországra.

A Ferenc-csatornát az 1870-ben vette át üzlet, illetve használat végett. Ennek során került kapcsolatba a Ferenc-csatorna építésének főmérnökével, s egyben honfitársával, Gerster Bélával. 1876-ban Gerster Béla és Ferdinand de Lesseps társaságában részt vett a Panama-csatorna legjobb átvágási nyomvonalát kijelölő expedíció munkájában. 1881. május 18-án a görög kormánytól 99 évre engedélyt nyert a korinthoszi földszoroson keresztül ásandó csatorna létesítésére és üzemben tartására. A tervek elkészítésével Gerstert bízta meg, aki a csatornaépítő vállalat főmérnökeként vezette a munkálatokat. Ennek építésében még négy magyar mérnök – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – vett részt.

A csatorna építése 10 éven át folyt, végül 1893-ban I. György görög király és Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében adták át. A jelenlegi csatorna 6343 méter hosszú, 8 méter mély. A vízfelszínen 25, a csatorna fenekén 22 méter széles, így csak a kor kisebb méretű hajói kelhetnek át rajta. A Múlt-kor történelmi portál szerint a munka során 1200 tonna lőport, 450 tonna dinamitot használtak fel. Az építkezést földrengés is megzavarta, egy 30 méteres szakasz beomlott, halálos áldozatok is voltak. A csatorna így 325 kilométerrel rövidítette le a kereskedelmi útvonalakat, és évente 12 500 hajó átkelését biztosítja.

Beszámolómban kísérletet kívántam tenni egy olyan ember bemutatására, aki tán méltó helyet kaphatna történelmi arcképcsarnokunkban, hiszen rengeteg olyan ember van, akit lehet, hogy nem is saját hazájában ismerünk meg, hanem a világban bóklászva tárul elénk egy-egy alkotás erejéig. Engem büszkeséggel töltött el, amikor ott álltam és saját szememmel láttam e hatalmas mérnöki remekművet. Kívánom, hogy mindenki – bárhol is járva a világon – találja meg a névtáblákon XY magyar származású feltaláló, építész, stb. nevét, hogy ugyanazt az érzést élje át, amit én akkor, ott átéltem.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!