Whisky-gyorstalpaló, első rész: a „szent nedű” útja napjainkig

A skótoknak a whisky azt jelenti, amit a franciáknak a pezsgő. Semmiképpen sem fejezhetünk be egy skóciai utat anélkül, hogy ne tennénk teljessé egy látogatással valamelyik distillery-ben, azaz whiskylepárlóban.

Minden whisky nagyjából ugyanazzal az eljárással készül, s ebben semmi boszorkányság nincs, mégis a gyártás és a tárolás annyira meghatározzák a jellegüket, hogy ahány fajta csak létezik, annyiféle különböző karakter kel életre minden egyes palackban. A skótok szerint nem létezik olyan, hogy „legjobb whisky”, bár mindenki esküszik a saját kedvencére, de abban egységesen megegyeznek, hogy a nagy betűs Whiskyt csak és kizárólag Skóciában lehet előállítani, máshol ugyanis egész egyszerűen nem megfelelőek a körülmények. Aki pedig az ellenkezőjét állítja, az valószínűleg nem is tudja, mit is iszik valójában.

Ha Edinburgh-ban jártok, semmiképpen se hagyjátok ki a skót whisky történelmének szentelt Scotch Whisky Heritage Centre-t, ahol különféle audiovizuális eszközökkel mutatják be a gyártási folyamatot, no és persze ízelítőt is lehet kapni a különféle fajtákból. A kóstolók után kissé szédülve kiléptem a Royal Mile forgatagába, és azonnal eldöntöttem, hogy nem maradok meg a hétköznapi dilettáns szintjén, és nem elégszem meg felületes tudásommal, hanem amennyire csak lehet, beleásom magam a whiskykészítés eme nemes tudományába.

Zöldmaláta Fotó: Aaavindra/GNU

Ezért szerettem volna megosztani Veletek amatőr skóciai kutatómunkám eredményét; és a megszerzett tudás egy részét, amit nagyon köszönök a Royal Mile legjobb csaposainak, akik voltak olyan kedvesek elviselni a túlbuzgó kérdésáradatot, amit rájuk zúdítottam, valamint egy Crispin nevű öreg skót bácsinak, aki elképesztő tájszólásával elmagyarázta nekem a whiskykészítés egyes fázisait és megosztotta velem egy családi lepárlóban töltött gyermekkor emlékeit és érzéseit valahol messze, a Hebridákon. Nagy vágyam volt, hogy egyszer írhassak a szent nedű útjáról, éppen ezért csak remélni tudom, hogy Nektek legalább akkora élvezet lesz elolvasni a cikket, mint amekkora nekem volt megírni!

Érdekes módon a szent ital kapcsán mindig a szintén skót származású J. K. Rowling mondatai jutnak eszembe a Harry Potterből: „Megtanulhatjátok, hogyan kell hírnevet a palackba zárni és dugó alá rejteni a halált…” Nos, ha tőlem ezt talán nem is, de némi érdekességet a whisky eredetéről, a gyártási folyamatokról és a legjobb lelőhelyekről remélhetőleg igen!

A whisky neve a gael „usquebaugh” szóból ered, melynek jelentése az élet vize. A Brit-szigeteken már 1170-ben ismerték és használták az alkohollepárlás módszerét, de az első írásos emlékek csupán 1494-ből kerültek elő Skóciából, ami szerint IV. Jakab skót király Friar John Cor szerzetesnek 10 hordónyi malátát adományozott „usige beatha” (kelta nyelven az éltető víz) előállítása céljából. Később, az 1500-as években megindultak a gyártási folyamatok Edinburgh-ban, és törvény által legalizált italként, „gyógyászati célra” is alkalmazták.  1707-ben az angol-skót perszonálunió létrejötte után a közös parlament adót vetett ki az italkészítőkre és a kereskedőkre, ami a gyártókat illegalitásba kényszerítette.

Ennek következtében több mint 100 évig dúlt az úgynevezett „whisky-háború”. 1823-ban azonban kedvező fordulat következett a beállt szörnyűséges helyzetben, hiszen egy skót főnemes, bizonyos Gordon herceg és küldöttsége sikeresen meggyőzte IV. György angol királyt arról, hogy az ő érdekeit is szolgálja, ha mérsékeli a whisky-termelésre kivetett adóterheket, és engedélyhez köti a nedű lepárlását. Ekkor született meg a skót whiskygyártás sikerének záloga, a szeszengedélyezési- és adótörvény. 1860-ban hatalmas járvány pusztított a francia szőlőültetvényeken, így jelentősen visszaesett a bortermelés, nagyobb piacot nyitva ezzel a skót whisky számára; majd 20 évvel később a porosz háború, és a filoxéria–járvány igencsak visszavett a konyak és brandy kereskedelemből, így a piaci igények rákényszerítették a büszke skótokat whiskyjük exportálására.

1920-ban az USA-ban bevezették a szesztilalmat, s egyedül a Laphroaig maláta whiskyhez lehetett hozzájutni, mivel erős, jódhoz hasonlító illata miatt az orvosok receptre felírhatták. A II. világháborúban Anglia skót whiskyvel is fizetett a „spekuláns hadiszállítónak” – az Egyesült Államoknak – a különböző katonai felszerelésekért. 1992-ben az Európai Gazdasági Közösség elfogadta a skót whisky hivatalos meghatározását és ez alapján szabályozta a skót whisky megnevezést a tagországaiban.

Fotó: discoverislay.com

A törvény szerint skót whisky csakis Skóciában készülhet és legalább 40%-os alkoholtartalommal kell, hogy rendelkezzen. Az aqua vitae, az éltető szent víz világhódító karrierje pedig immáron lassan 850 éve töretlenül ível felfelé, Skócia legékesebb exportcikkeként ragyogva. Ma már világszerte, másodpercenként mintegy 30 üveg skót whiskyt adnak el!

A következő részben a whisky készítés tudományába avatunk be benneteket!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!