Boszorkánypiac Bolíviában – ördögmaszkok és lámaembriók

La Paz, Bolívia fővárosa 3600 méterrel a tengerszint felett terül el, így ez a világ legmagasabban fekvő fővárosa. Ha valaki repülővel érkezik ebbe a barátságtalan házrengetegbe (ahol, egyedülálló módon, a gazdagok nem a hegyoldalakat lakják, hanem a völgy mélyét, ahol egy gondolatnyival több az oxigén), szinte törvényszerű, hogy elkapja a magaslati betegség, a soroche. Ez fejfájással, szédüléssel és orrvérzéssel jár együtt. La Paz tehát nem csupán külsejében barátságtalan, hanem az oda érkező turistákkal sem bánik kesztyűs kézzel.

Ennek ellenére a városnak van egy stílusa, ami miatt, ha nem is első látásra, de azért bele lehet szeretni. A kora hajnali óráktól kezdve nyüzsögnek, zsizsegnek az utcák, lépni nem lehet az utcai árusoktól, akik az édességtől a ceruzaelemeken át a telefontöltőkig mindenfélét árulnak a járdán ülve.  Hagyományos értelemben vett látnivaló ugyan nincs igazán La Pazban – van azonban egy hely, amit minden erre járónak kötelező felkeresni.

La Paz legfőbb turistaattrakciója nem más, mint a Boszorkánypiac (Mercado de Hechicería). Ez az a hely, ahol mindent meg lehet kapni, amire a mágiához szükség van. Vannak itt füstölők rontás ellen, ördögmaszkok, szerencsehozó amulettek és paprikamagokkal borított varázsgyertyák szerelmi sikerekre. Továbbá lehet kapni kiszárított lámaembriókat is.

Ez az utóbbi árucikk talán némi magyarázatra szorul. A lámák meglepően sokáig, 11 hónapig vemhesek, és fél évig szoptatnak, ami azt jelenti, hogy a nőstények körülbelül kétévente ellenek egy kislámát. Egyszerre csak egy kisláma születik, gyakran előfordul viszont, hogy két embrió indul növekedésnek a nőstény méhében, aztán egy adott pillanatban az egyik kilökődik, vagy éppen két kisláma születik, de az egyik halva. Mivel az Andok természeti erőforrásokban szűkös világában semmi sem mehetett veszendőbe, a halva született lámaembrióknak is jutott szerep: évszázadok óta szerencsehozó talizmánként használják őket az indiánok.

Hogy mennyire riasztóan néz ki egy kiszárított lámaembrió, arra itt, La Pazban, a boszorkánypiacon döbbentem rá, ahol az egyéb boszorkányságok mellett kötegekben lógtak a mumifikált kislámák. Volt köztük kisebb és nagyobb, szőrös és csupasz, de az áruk egységes volt, 20 boliviano (600 forint), és a felhasználási módjuk is. Az Andok-felföld hagyományai szerint a kiszárított lámaembriót (a neve ajmarául sullu) az épülő ház padlója alá kell temetni, hogy szerencsét hozzon a ház lakóinak. Állítólag a sullukba vetett hit olyan erős, hogy a bolíviai építőmunkások nem is hajlandóak olyan építkezésen dolgozni, ahol a munkafolyamat elején nem temettek el egy lámaembriót. Vicces belegondolni, hogy ha ez igaz, akkor La Paz összes modern épülete alatt, a bankoktól a gyorséttermeken át a buszpályaudvarig vélhetően ott lapul egy kiszárított kisláma.

Természetesen én is vettem egy lámaembriót, naná. Sok tervem nem volt vele, egyszerűen nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy birtokoljak egy kis lámamúmiát. Szerencsét hoz az útra, gondoltam, félig viccből, félig komolyan. A kisláma aztán – akit Fifinek neveztem el – hűségesen végigkísért Bolívián és Perun, és igazán kiválóan végezte a dolgát, mert végig hatalmas szerencsém volt mindennel. Aztán az utolsó Peruban töltött nap délelőttjén, a Colca-kanyonban eltemettem egy kaktusz alá. Szegény kisállat megszolgálta a magáét, gondoltam, az egész úton minden fantasztikusan jól sikerült, itt az ideje, hogy nyugovóra térjen. Hozzon szerencsét Dél-Amerikának, már ha egy ilyen aprócska kisláma képes egy egész kontinensnek szerencsét hozni.

Ha meg nem, legalább a kaktusz nőljön meg tőle jó nagyra.

A szerző további írásait a Clandestino blogon olvashatod!

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!