Búvár-paradicsom némi varázsgombával keverve

Mataramban az idő akkor telik legjobban, amikor nem vagyunk ott. Hová is lehet menni? Meglehetősen idegtépő átszállós-alkudozós angkotozással kb. egyórányira fekszik Mataramtól Senggigi Beach. Senggigi tulajdonképp nem egy település, hanem egy kis öblökkel tagolt partszakasz neve.

Elvileg ez Lombok szigetének elsős zámú turistaövezete. Igaz, már nem voltunk a főszezonban, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy Senggigin bizony jóval többen próbálnak megélni a turizmusból, mint ahány turista van. Az éttermek láthatóan konganak az ürességtől. Igazából két szálloda fest úgy, mint ami ténylegesen is működik. Az egész hely hangulata jól passzol a mostani gazdasági világválsághoz. Mintha valaha nagyszabású fejlesztésekbe kezdtek volna, de aztán lassan mindenki becsődölt és lehúzta a rolót. Az itt lézengő kevés turista derékhadát néhány japán család, egy-két ausztrál nyugdíjas, valamint a világ elől elrejtőzni kívánó homoszexuális párok képezik. Minden nyaralóra jut viszont fejenként vagy tíz helyi „Hello Mister” szuvenírárus, akik kendőket, fafaragást, vagy nyakláncokat próbálnak fáradhatatlanul az emberre sózni. Ha viszont sikerül megszabadulni tőlük és bemegyünk a vízbe kicsit búvárkodni, simán lehet például ilyen kagylókat, vagy ekkora tengericsillagot találni:

Ha valakit Lombokra vet a sorsa, azt tudjuk tanácsolni, semmiképp ne ragadjon le Senggigin. Sajnos mi is csak utolsó itt töltött hétvégénken fedeztük fel az egész általunk bebarangolt Indonézia legjobb tengerpartját Lombok déli részén Kután (ami nem keverendő össze a jóval ismertebb Balin található Kuta Beachhel). Itt hosszú kilométereken át sorakoznak egymás mellett a szebbnél szebb, fehér homokos tengeröblök, amelyek némelyikén jó eséllyel nem is kell osztoznunk senki mással. Tényleg eszményi kikapcsolódást nyújt a vidék, melyet motorral kiválóan be lehet barangolni a forgalom nélküli utakon.

Sajnos a kutai idillnek már alighanem vége: legutóbbi információink szerint elkészült ugyanis Lombok új reptere Praya mellett, a sziget déli részén. Ennek nyomán a kutai partszakaszon pedig brutális szállodaépítkezésekbe kezdtek, ahová a jövőben majd elsősorban a Perzsa Öböl térségéből várnak majd vendégeket.

A beachelés és búvárkodás regionális fellegvárának, azonban nem Senggigi és nem is Kuta, hanem a Lombok és Bali közötti tengerszorosban – bár Lombok partjaihoz jóval közelebb – fekvő Gili szigetek számítanak. Gili Air, Gili Meno és Gili Trawangan három aprócska korallsziget. Itt is olyan strandokat lehet találni, mint a prospektusokban. Türkizkék tenger, kókuszpálmák és hófehér korallhomok (Senggigin a homok vulkanikus eredetű és inkább sötétbarnás színe van). Gilin azonban az igazi attrakció azonban a víz alatt várja az embert.  A mélyvízi búvárkodást csak egyszer próbáltuk ki, de Gilin már egy egyszerű szemüveggel és pipával is olyan az élmény mintha egy óriási akváriumban úszkálnánk. Egészen elképesztő korallformációkat lehet látni, köztük még annál is elképesztőbb színű és alakú élőlényekkel. Mi például több, mint félórán át együtt pancsoltunk egy hatalmas tengeri teknőssel.

Ezek után nem meglepő, hogy Gili a búvárturista-szubkultúra – korábban nem gondoltuk, hogy ilyen is van – egyik Mekkája. Amennyire megfigyeltük a búvárturista-szubkultúra tagjai között túlnyomó többségben vannak a holland, skandináv és angolszász nemzetek fiai és lányai. Ennek megfelelően erősen felülreprezentáltak soraikban a hatalmas termetű, tetovált és szőke-rasztahajú férfiak valamint a hatalmas termetű, tetovált, szőke-rasztahajú (és általában nagyon ronda) nők. A búvárok este sem unatkoznak. Gilin már működik jópár, a nyugati standardoknak megfelelő étterem, halvány nyomokban buli is felfedezhető. Az  igazi helyi specialitás azonban a magic mushroom, amely Indonéziában teljesen legális és Gilin kb. minden második beülős hely ezzel hirdeti magát. Mindenestre elég tréfás egy olyan országban, ahol a jóval enyhébb marijuana árusítását viszont halállal büntetik.

A gomba hatásairól olyan ijesztő rémtörténeteket hallottunk, hogy mi be sem mertük vállalni. Bátor kis bárányunk – nevezzük lengyel nevén Owieczkának – egyik este viszont kipróbálta. Ez alapján azt tudom, mondani, hogy aki kipróbálja a gombát – az igazit és nem az Amszterdamban kapható kiherélt változatot – az kösse fel a gatyát. Owieczka kb. este kilenckor tolta be a cuccot, tizenegyig nem is érzett semmit. Ekkor már el is könyvelte magában, hogy ez bizony szart sem ér, és elindult aludni. A gomba ekkor, kb. éjféltől kezdett beütni, Owieczka nem is tudott elaludni reggel hatig. Arra, hogy ez alatt mit csinált, később nem is emlékezett, pedig Olenkának nem volt egy könnyű éjszakája miatta. Egyszer pl. amikor reggel négy körül Olenkával óvatlanul elaludtunk ötpercre, Owieczka eltűnt a szobából. Mint kiderült egy szál alsógatyában és mezítláb lesétált a kikötőbe az éjszaka közepén, onnan kellett összeszedni. Reggel persze ebből sem emlékezett semmire a kis kópé.

A gombázást pár nap alatt szerencsére kiheverte. Szükség is volt a jó erőnlétre, mert Gili után néhány nappal indultunk addigi legnagyobb kalandunkra, Indonézia harmadik legmagasabb hegyének, a Gunung Rinjani vulkánnak meghódítására.

Fotó:  a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!