Cityspotter – Róma: városnézés szigorúan sportcipőben

Hogy mit lehet megnézni egy nap alatt Rómában? A történelem rajongók alaposságával szinte semmit, de egy turista kíváncsiságával nagyjából 12 óra alatt körbe lehet járni a város nevezetességeit. Gyertek velem, megmutatom!

Egy márciusi szombat este futottam be vonattal a Róma Termini állomásra, majd onnan a bőröndökkel egyenesen ciampinoi szállásomra mentem tovább. Ezzel kapcsolatban jöjjön is rögtön egy jó tanács: hacsak valaki nem akar mindenképpen az örök város romjai között felébredni, akkor érdemes szállást inkább a szomszéd kisvárosokban foglalni, ugyanis sokkal olcsóbbak. Ciampino tízperces vonatútra van a Terminitől, a jegy pedig mindössze 1,50 euró.

Szombat este, sötétedés után én viszont egyedül már nem kevertem vissza a városba. Másnap reggel, vasárnap délelőtt azonban egy térképpel és azzal az elhatározással, hogy megnézem Ferenc pápát, elindultam Róma felé.

Róma utcáin (fotó: Magyar Aletta)

Róma utcáin
(fotó: Magyar Aletta)

Miután a római vasútállomásról kiverekedtem magam, a térkép nem volt többé egyértelmű. Rájöttem, túl sok út vezet Rómába és azok is össze-vissza kacsáznak. Egy könyvárustól érdeklődtem, hogy merre is van a Vatikán és hogy eljutok-e oda gyalog. Hiába bólogatott elismeréssel a sportcipőmre, hogy lám-lám, készültem, de így is arra a következtetésre jutott, hogy én a Szentszéki államba gyalog bizony nem fogok eljutni. Menjek busszal. Jegyem viszont nem volt és valahogy jegyárus sem került az utamba, így a Szent Péter térig egyrészt valóban busszal, bliccelve utaztam, nagyobb részt azonban, az ellenőröktől való félelmemben gyalogoltam.

Számomra még mindig érdekes Vatikán állam beépülése az örök városba. Tudni azt, hogy Rómán belül vagyok, de mégsem Olaszországban, igen, erre mondják: van aki kevésnek is tud örülni. A diplomáciai csodái.  A Szent Péter téren lassan gyülekeztek az emberek, épp püspökavatás volt, de valójában mindenki Ferenc pápát várta, hogy pontosan déli 12 órakor, ahogy minden vasárnap teszi, kihajoljon az ablakon és köszöntse az összegyűlteket. Nem láttam még pápát élőben és izgultam egy kicsit, nehogy lemaradjak valamiről. A vatikáni őrség tagjaitól érdeklődtem, hova álljak, ahonnan jól latszik, az ő tanácsukra valóban elég jó kis helyen dekkoltam több, mint egy, ha nem két órán keresztül nagyjából egy helyben. Itt is egy jó tanács: a Szent Péter tér mindig tele van, igaz, de azért nem kell órákig ott szobrozni, ahogy tettem én is, sok más sorstársammal együtt, mert van mozgási lehetőség. Bár az is tény, hogy a beszéd végén, az eljövetelnél hatalmasra duzzadt a tömeg, nehezen és lassan kászálódtam ki a térről. De megérte és visszamennék. Ferenc pápa nem beszélt sokáig, összesen talán 10 percig. De elég volt az is, hogy kihajolt az ablakon, az emberek szeme megtelt könnyel. Nem célom érzelegni, de engem is mélyen érintett, hogy van egy ember, akinek a szavaira, vagy csupán a puszta jelenlétére az emberek, ha rövid időre is, de békét lelnek. Erőt merítenek belőle. Nem volt semmi negatív érzelem abban a pillanatban a tér környékén, erre esküdni mernék. Nem fogok pozitív energiákkal, meg hasonlókkal jönni, de nyugalom volt abban a tíz percben.

Ferenc pápa (fotó: Magyar Aletta)

Ferenc pápa (fotó: Magyar Aletta)

Ezután császkáltam még kicsit Vatikánvárosban, vettem néhány szuvenírt és befizettem valami  tésztás menüre 8 euróért, semmi olasz ételkülönlegesség, sőt! De a célnak megfelelt.

Észrevétlenül visszagyalogoltam Olaszországba és a Corso Vittorio Emmanuele felé vettem az irányt. A Teverén átívelő hídról, messzebbről tudtam csak megcsodálni a Hadrianus császár által építettet egykori mauzóleumot, az Angyalvárat (Castel Sant’ Angelo), melynek tetejéről, a legenda szerint Mihály arkangyal jelezte a pestis járvány végét és amely később, a háborúk idején a pápák erődjeként, békében pedig nyári lakként szolgált számukra.

Angyalvár (fotó: Magyar Aletta)

Angyalvár
(fotó: Magyar Aletta)

Majd viszonylag hosszú gyalogút után elértem az egységes Olaszország első királyának, II. Viktor Emmánuelnek állított, vakítóan fehér márványból készült monumentális emlékműhöz, melyet sokan egy hatalmas írógéphez hasonlítanak és giccsesnek találnak. Rám különösebb hatást nem gyakorolt a Piazza Venezián álló építmény. A közelmúltból a régmúltba azonban innen vezet  a Császárok útja (Via dei Imperiali). Az ókori Róma díszletei között vagyunk, a hét dombra épült városban.

Az írógép (fotó: Magyar Aletta)

Az írógép fotó: Magyar Aletta)

Az út egyik oldalán, rögtön az emlékmű mögött ott a Capitolium és a Palatinus között elterülő Forum Romanum, az örök város mindennapjainak színpada. Róma legfontosabb köztere, ahol törvényeket és igazságot éppúgy osztottak, mint portékáikat a piaci kofák és utolsó kenetet a holtaknak.

Forum Romanum (fotó: Magyar Aletta)

Forum Romanum (fotó: Magyar Aletta)

Az egykori római hétköznapok hangulatából a mai turistáknak is jut. Levegőben ülő jógi, babakocsiban üvöltő felnőttfejű kisbaba, hangzavar. Hiába, Róma utcáit nemcsak neves jogtudósok, felfedezők és művészek koptatták, hanem a pestis, a nyomor, a szenny és a pusztulás is. De a népnek kenyér kell(ett) és cirkusz. Így érkezünk meg mi is a Császárok útján a Colosseumhoz, ami mellett lobogó vörös palástban sétálgató férfiak idézik meg az ókori római katonák szellemét. Belülről azonban nem tudtam megnézni a gladiátorok és vadállatok vérével itatott arénát, mert akkor nem lett volna időm elmenni Róma másik két nevezetességéhez: a Trevi-kúthoz és a Spanyol lépcsőhöz.

Levegőben ülő jógi (fotó: Magyar Aletta)

Levegőben ülő jógi (fotó: Magyar Aletta)

A Colosseumnál (fotó: Magyar Aletta)

A Colosseumnál (fotó: Magyar Aletta)

A Colosseumnál (fotó: Magyar Aletta)

A Colosseumnál (fotó: Magyar Aletta)

A három út találkozásánál magasodó hatalmas kútnál rengeteg ember volt, valami szegélyre álltam én is fel, hogy jól lássam, ahogy a tenger istenének szobra uralja birodalmát. Ezen a ponton már nagyon fáradt voltam, de a Spanyol lépcsőhöz még elbaktattam. Lesétáltam rajta és annyira még futotta, hogy megállapítsam, Európa legnagyobb lépcsősora valóban nagyon hangulatos hely. Romantikázni szeretők figyelmébe melegen ajánlom. Én viszont a nagyjából 15-20 km után, amit legyalogolhattam, nem romantikára vágytam, hanem vacsorára és egy meleg ágyra. Persze, ilyenkor tévedtem el totálisan, vagyis csak körbe-körbe jártam és a Trevi-kútnal lyukadtam ki mindig. Aztán nagyon sok ember útbaigazításának segítségével végül sikerült odatalálnom az állomásra, onnan meg vissza a szállodába, ahol egy pizzával zártam a napot, boldogan. Megjegyzem, hogy megnéztem mindent, amit akartam. Vége lett egy napnak, egy napnak Rómában. Hogy elég volt-e? Határozottam nem. Rómába nem egy napra kell menni, hanem többre, de ha valaki átutazóban van, mint én voltam, akkor is, mint a fenti ábra mutatja, lehet maradandó és szép emlékeket szerezni.

Trevi-kút (fotó: Magyar Aletta)

Trevi-kút
(fotó: Magyar Aletta)

Spanyol lépcső (fotó: Magyar Aletta)

Spanyol lépcső
(fotó: Magyar Aletta)

Nem emlékszem, hogy dobtam-e a pénzt a Trevi-kútba. Annál a pontnál már szinte vonszoltam magam és fáradtan már nem érdekelnek a babonák. Szóval gyanítom, hogy nem. Ettől függetlenül remélem, hogy még visszatérek Rómába.

(Még több Cityspotter és városnéző cikk: Cityspotter, városnéző. Még több cikk Olaszországról: Olaszország. Még több cikk Alettától: Magyar Aletta.)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Olaszországról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Olaszországban csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!