Fura szokások a világ minden sarkából

Közös erőbedobással készítettünk nektek egy furcsa szemlét. A cikk szerkezete nagyon egyszerű, a furcsaság az egyes országok népségével kapcsolatos sorokban rejlik… Jó szórakozást!

Írország: A fura szokásaikról talán nem annyira ismert íreknél tapasztalható a következő szokatlan dolog a buszközlekedésben. Nem, nem azt akarjuk elmesélni nektek, hogy le kell inteni a buszt ha fel akarsz rá szállni, az más helyen is ‘divat’. Az ír leszállási etikettre szeretnénk felhívni a figyelmeteket! Szokás, sőt elvárás, hogy a leszálló utasok megköszönik az utazást a buszsofőrnek. Ez a reggeli csúcsban úgy néz ki, hogy sofőrünk kb. 25-30 izmos ‘Thank you!”-val lesz gazdagabb minden egyes megállónál. Egyesek szerint egyszerűen meg kell köszönni a sofőrnek, hogy épségben hazavitt minket, mások szerint ez egy szolgáltatás, ha hiánytalanul teljesítik, jár érte a dicsérő szó. Úgy, ahogyan a boltosnak, a kocsmárosnak, a postásnak vagy a pincérnek és még sorolhatnánk. Mindenesetre szerintünk furcsa ez a köszöngetés dolog, pláne, ha belegondolunk, hogy milyen lenne Magyarországon, mondjuk a ‘piros hetesen’ az első ajtónál leszálló pesti utazó közönség szájából hallani a sok-sok ‘köszönömöt’!

Spanyolország: A spanyol viselkedési norma két területen tér el a leginkább a magyartól: az időhöz és az emberekhez való viszonyulásban. A késés része a kultúrának, ha megbeszélünk egy találkozót, nem érdemes pontosan menni, mert valószínűleg senki sem lesz még a helyen. A találkozók időpontja is furcsának tűnhet, elég gyakran csinálnak a spanyolok programot éjjel 11-12 körül, amikor a magyarok általában már hazafele ballagnak. Nem isznak sok alkoholt, visszafogottak, kevés édességet fogyasztanak; a mértékletesség az étkezésben és ivásban kimondott nemzeti erény. Viszont változatosan étkeznek, és míg mi magyarok féltve őrizzük a saját tányérukat, addig ez a fogalom Spanyolországban csak elvétve létezik. Mindenki szabadon belekóstolgat a másik ételébe, lényegében ezen alapul a tapas kultúrája. Kimondottan társasági lény a spanyol, a buszon nem azokat az üléseket foglalják el, ahol üres mindkét szék, hanem azt, ami mellett már ül valaki, és még Barcelonában is köszönnek a buszsofőrnek felszálláskor. A spanyolok nagyon beszédesek és nyitottak, illetlenségnek számít nem csevegni. Még egy hivatalos munkahelyi első napon is végigpuszilják az újonnan jövőt bemutatkozásképpen, senki sem fog kezet fogva üdvözölni.

A család szent nekik, és ugyan egy bárban bármikor, bármilyen időpontban lehet velük találkozni, a lakásukba nem hívnak meg, csak nagyon közeli barátokat, családtagokat. A barátoknak, közeli ismerősöknek pedig nem illik nemet mondani, olyankor inkább elkezdenek magyarázkodni, hogy az van, hogy…, olyannyira, hogy a NEM körülírását gyakran kimondottan gyakorolják a spanyolórákon.

Apero (forrás: boulangerie-patisserie-suisse.com)
Apero (forrás: boulangerie-patisserie-suisse.com)

Franciaország: A WC-papírt használják zsebkendőként. Sosem fogjuk megérteni miért, hiszen az abszolút alkalmatlan orrfújásra. A sztereotípiát részben igazolva, a franciák valóban nem figyelnek annyira oda arra, hogy minden nap zuhanyozzanak, tisztelet a kivételnek.  A TV-ben pár éve egy dezodort a következő “szlogennel” reklámozták: “Nincs idő minden nap zuhanyozni. Használd a XY dezodort!”

Előfordulhat, hogy 4-5 órás családi étkezéseket csapnak a franciák. Sorrendben: előétel, bor, első fogás, bor, második fogás, pezsgő, desszert, bor és pezsgő kifulladásig. Étkezés előtt valamiféle aperitifet fogyasztanak és utána jön az ebéd vagy vacsora. A bank étkezdéjében, ahol tudósítónk dolgozik, bort is lehetett kérni az ebéd mellé. Vidéken két órás az ebédidő, sokan hazamennek ebédelni a munkából. Előbbi nagyon szimpatikus, az viszont már sokaknak nem annyira, hogy Franciaországban átlagosan maximum húsz fokig fűtenek, így elég hidegek a lakások.

Barcelona: Szieszta időben a boltok zárva vannak 14:30 és 16-17:00 óra között. Vacsorázni este 10-11 körül szokás, így mindazok, akik nemrég érkeztek ide, rendszeresen éhen akarnak halni, mire étkezésre kerül sor. Sok klubban olyan szigorú a dresszkód, hogy nem is engednek be, ha nem vagy úgy kiöltözve, mintha bálba mennél. Ráadásul mindezért el is kérnek kb. 18-25 eurót. Láttunk olyat is, hogy magassarkúban ingyenes a belépés, lapos szandálban viszont fizetni kell! Vasárnap minden zárva tart, csak a kínaiak vagy pakisztániak által üzemeltetett boltok és zöldségesek vannak nyitva. Hiába a turisták augusztusi rohama, rengeteg üzlet, sőt még bár is végig zárva van ebben a hónapban. A lakások nagy részében nincsen fűtés télen.

Franciaország, Spanyolország: A bankkártyát nem kell átadnunk a boltosnak, hanem azt magunk kezeljük, így fizetünk vele.

Malajzia: Malajziában az emberek nem használnak zsebkendőt. Kis mennyiség esetén ez apró szipogásokkal kezelhető, megfázás, csípős ételek fogyasztása és berögzült rossz szokások esetén azonban komoly szívó erőt kell kifejteni a váladék visszatartásához, ami elég kellemetlen hanghatásokkal jár. Amikor a férfiak teszik ezt, az kevésbé zavaró, viszont amikor gyönyörű nők gurguláznak és nyelnek le ilyen feleslegeket, akkor bizony kerekedik az ember szeme. Kezdetben ez idegesítő, főleg ha az ember éppen étkezik, de idővel megszokható, hosszabb idő után pedig már fel sem tűnik.

Dél-Korea: Dél-Koreában elég a reptérre kitenni a lábunkat, hogy szembe jöjjön egy furcsa szokás: a koreaiak nem évszaknak megfelelően öltöznek, inkább a divatnak. A nyári hőségben is lehet látni kardigános, kabátos vagy téli pulóvert viselő diákot, a februári nulla fokokban pedig van, aki nyári szandálban mászkál. Másik számunkra fura szokás lehet, hogy a nők, mikor beszélnek, sokszor a kezükkel takarják a szájukat. Ez például tanítás közben elég zavaró lehet. Azt viszont egyáltalán nem bánja a környezet, hogy akkor is takarják a szájukat, mikor például a metrón telefonálnak.

Sajnos köpködnek az utcán, amit sok esetben hanghatás is megelőz, így ha valaki mögötted is sétál, mindig tudhatod, hogy mit művel. Az orrukat nem fújják túl gyakran, nemre való különbség nélkül inkább szívják. Az utcán sétálva sokszor lehet látni, ahogyan a koreaiak leguggolva várják a buszt, vagy a zebránál a zöld jelzést.

Hongi (forrás:swaindestinations.com)
Hongi (forrás:swaindestinations.com)

Új-Zéland: Magyarországon üdvözlésképp általában két puszit adunk. A britek például csak egyet szoktak. Új-Zélandon viszont azok között, akik nincsenek közeli barátságban, semmilyen fizikai rituálé sincs, még a férfiak sem fognak kezet. Ha valakivel közeli barátságban vagy (ezt nehéz felismerni, hogy mikor), akkor megölelik egymást, de csak fél oldallal, tehát, például valaki a jobb karjával átöleli a másik bal vállát. Tudósítónkkal előfordult már az is, hogy mivel sok az európai bevándorló, és van, aki az ölelés közben puszit is ad, az már csak a fülére sikerült.

Az igazi új-zélandi őslakos, maori üdvözlés nem a Hakatánc, hanem a  Hongi. Az történik, hogy a két ember összeérinti az orrát és a homlokát.

Jemmett-Szatmári Lilla szerint ez nagyon szép, és jó érzés is. Próbáljátok ki valakivel! Leginkább hivatalos maori ceremóniákon látható, de biztosan maori családokban is megejtik néha.

Itt nem úgy kínálják az ételt, mint Magyarországon. Ha egyszer megkérdik, kérsz-e még, és te udvariasan azt mondod, hogy “á, nem”, senki sem fog unszolni. Sőt, még el is mondják, hogy milyen jó, hogy ilyen sok süti maradt, el tudják vinni a holnapi vendégségbe. A másik, ha vendégségbe mész, és viszel ajándékba csokit vagy sütit, de nem fogy el, akkor hazamenetelkor visszaadják azt. Ez elsőre bántó volt Lillának, hiszen ez nálunk azt jelenthetné, hogy „köszönjük, elég gusztustalan ez a süti, inkább vidd haza”. Új-Zélandon viszont inkább csak praktikusan kezelik ezeket a finomságokat, talán nincs is ajándék értéke.

Anglia: „Good morning!” (Jó reggelt!) – ­köszönt az angol és utánna rögtön kérdezi is: ­„How are you?”(Hogy vagy?) Az igazság az, hogy az angol embert nem érdekli a hogyléted sem a reggeli, sem a délutáni sem az esti köszöntésnél. Ez csak egy szófordulat. Ami viszont teljesen biztos, hogy ebben a mondat összefüggésben nem tudod őket megelőzni. Mire viszonoznád a köszöntést és válaszolnál a kérdésre az angol illető már tovább is lépett.

A „Teatime” az egyik legfontosabb elfoglaltsága az angol embereknek. Angliában a tea megoldás mindenre. Leesett a gyerek az ágyról és megütötte a fejét? „Don’t panic, have cup of tea!” (Ne pánikolj, igyál egy csésze teát!) Megkaptad álmaid állását? Elütött a villamos? Nyertél a lottón? „Don’t panic, have a cup of tea!” Természetesen a legdrágábból! „Tea is always a good idea.” (A tea mindig egy jó ötlet)

A cikk megírásában elengedhetetlen szerepe volt a következő tudósítóknak:

Vízhányó Katalin, Zsiray Eszter, Vida Zsuzsanna, Schóber Judit, Sinka Zsófia, Jemmett-Szatmári Lilla  és Talabérné Fésüs Erika.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!