Gibraltár – a brit Mediterráneum makákókkal

Két évvel ezelőtt egy balszerencsés karrierváltás miatt döntöttem úgy, hogy ismét külföldön próbálok elhelyezkedni. Mivel fedél és vendégszeretet várt Gibraltáron, nem is gondolkoztam az úticélon. Ekkor Pesten még szállingózott a március végi hó, Madridban esett az eső és fújt a szél – Malagában azonban már rövidnadrágban nyaltam a fagyit.

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

A Malaga és Gibraltár közötti távolságot busszal tettem meg, ami egyszerre volt a legolcsóbb és leghangulatosabb választás, mert a fővárostól távolodva lenyűgöző tájakon át vezet az út. Nem sokat tudtam Gibraltárról, bár a kiutazás előtt természetesen utánanéztem a neten. A helyszínen hamar kiderült, hogy korábban Walesben szerzett, brit irataim vajmi keveset számítanak. Mi több, a hivatalokban tudtomra adták, hogy itt bizony nincs munka, csak az időmet vesztegetem.

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

Véletlenül szóba elegyedtem egy román nagypapával, aki az unokájával pecázott a tengerparton. Miután (többnyire kézzel-lábbal) elmagyaráztam, hogy mi járatban vagyok, megadta egy magyar barátjának a telefonszámát, aki séfként dolgozott egy helyi étteremben. Élőben sohasem találkoztam Zoltánnal, de megnyugtatott, hogy a vendéglátóipari szezon elején jó esélyem van megcsípni egy állást – a tisztviselőknek pedig ne higgyek, mert ők hivatalból próbálják kedvét szegni a külföldi munkavállalóknak. Így is lett, még aznap sikerült elhelyezkednem.

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

Az a benyomásom, hogy Gibraltáron is, de leginkább a szomszédos spanyol La Línea de la Concepciónban a kapcsolatoknak hatványozott jelentőségük van. Ez természetesen mindenhol fontos, itt azonban mindenki valakinek az ismerőse, hiszen területét és népességét tekintve a brit és spanyol kisváros együtt akkora, mint Kőbánya. Sok munkalehetőség nincs meghirdetve, azonban némi talpalás és kérdezősködés után észre lehet venni a repedéseket a falon. Ugyanez vonatkozik a lakhatásra is, már csak az orientáció kedvéért is érdemes beszélgetni a helyiekkel (a szórakoztató társaságról nem is beszélve).

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

Gibraltár vérbeli multikulti hely, amiről már korábbi cikkeiben is olvashattatok. Harmincezer lakosának többsége spanyol-ajkú (illetve helyi, azaz llanito), brit, marokkói, zsidó, és most már egyre több magyarral is találkozni. A fáma szerint még magyar koldusa is van Gibraltárnak. Majdnem mindenki valahonnan máshonnan jött, ezért a környezet igazán befogadó és könnyű átérezni egymás helyzetét.

Gibraltárt egykor védő ágyú csöve, a háttérben pedig Afrika partjai láthatóak(Fotó: Bús István)

Gibraltárt egykor védő ágyú csöve, a háttérben pedig Afrika partjai láthatóak
(Fotó: Bús István)

Gibraltár Nagy-Britanniához tartozik, a helyiek azonban igyekeznek mindenből saját példányra szert tenni. Ennek oka korábban a spanyol Franco-diktatúra alatti elszigeteltség és fenyegetettség volt, mára azonban inkább a büszkeség. Van saját UEFA-ligás focicsapata, nyelvjárása (a korábban említett llanito), pénzneme (a brit fonthoz rögzített és azzal megegyező értékű gibraltári font), különleges növény- és állatvilága (elég csak az Európában egyedülálló, szabadon élő makákókra gondolni) sőt, világszép királynője is: Kaiane Aldorino, akinek 2009-ben került fejére a Miss World koronája. Ha mindez nem lenne elég, Stieg Larsson hőse, Lisbeth Salander is igénybe vette a félsziget híres bankrendszerének szolgáltatásait A tetovált lány című krimiben.

(Fotó: Bús István)

(Fotó: Bús István)

Ha erre jártok, a közeli Malagát érdemes meglátogatni. A kultúra szerelmeseinek a múzeumok és a Castillo de Gibralfaro vár, a kosárlabda rajongóknak az Unicaja Málaga mérkőzései imponálnak majd.

(Még több cikk Gibraltárról itt.)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!