A Da Vinci-kód és Tom Hanks nyomában – kalandozások a skót Mélyföldön

Dél-Skócia varázslatos szépségű tájak, történelmi nevezetességű kúriák és apátságok sajátos elegyét kínálja az odalátogatónak. Európa legszebb középkori és reneszánsz építészeti remekeinek nagy része itt található. A 13. század végén kezdődő területi konfliktusok mély nyomot hagytak az épületeken, s a ma már nagyrészt romos, mégis hihetetlen szépségű kastélyok és templomok a skót vér áztatta föld, Robert the Bruce és az angol-skót viszály örök visszhangját suttogják fülünkbe. A két ország között dúló ádáz küzdelemnek Borders szelíd dombjai és a Mélyföld legtöbb régiója, Dumfries-Galloway hegyormai is áldozatul estek. A ma is ritkán lakott határvárosok telente izgalmas rögbi bajnokságot, nyáron pedig ugyanolyan szenvedéllyel ősi lovas fesztiválokat szerveznek.

A mai Borders mezővárosait körülölelő táj nyugalma, a festői bércek láttán nehéz elgondolni, hogy itt valaha véres csatákat vívtak a skót ifjak hazájuk megtartása érdekében. A környék ma legfőképpen textiliparáról és olyan irodalmi személyiségeiről nevezetes, mint Robert Burns, a nemzet költője, „a skótok Petőfije”, vagy Sir Walter Scott, aki Abbotsford-ban vásárolt magának impozáns birtokot. Élete nagy részét imádott szülőföldjének, Dél-Skócia természeti értékei megóvásának és népszerűsítésének szentelte.

A kirándulás érdekében kivettem a szabadnapomat az iskolában, és a Rabbies minibusz túrák Royal Mile-i székhelyétől hajnalban indultunk útnak. Hamar világossá vált a megismerkedés során, hogy én vagyok a legfiatalabb és az egyetlen nem amerikai, tekintve, hogy szerencsésen kifogtam egy Ohio-i nyugdíjas csoportot. Edinburgh és sulis nyüzsgés után jól esett egy kicsit egyedül lenni, és magamba mélyedni a gondolataimmal, Jekyll és Hide történeteit olvasni a buszon, csodálni a mellettem elsuhanó fákat, nézni a legelésző birkanyájakat. A sofőrünk és egyben idegenvezetőnk Ali, egy igazi büszke skót ember út közben végig eszméletlen történeteket mesélt költőkről, tó kincséről, várostromokról és a természetről, így részben az ő gondolatait tolmácsolom most Nektek. Miközben mesélt, édes-bús folkot hallgattunk, dudaszót, skót country-t; hihetetlenül élveztem, hogy minden egyes dal a népükről szólt, a harcokról, a hazaszeretetről, az összetartásról. A buszból kinézve szinte végig ott csörgedezett mellettünk a Tweed, a „lazacfolyók királynője”; egész Nagy-Britanniában itt a legbőségesebb a fogás.

A Scott’s View háttérben a Tweed folyóval

A skótok egyik kedvenc hétvégi programja a golfozás és kirándulás mellett a horgászat, és erre rengeteg lehetőségük is nyílik olyan csodálatos folyóknál, mint a Tay, a Loch Fitty, a Clyde és Sutherland vizei. Kirándulásunk során is rengeteg nyakig vízhatlan anyagba bugyolált embert láttunk, amint a folyóban állva, elszántan és kipirult arccal hajigálták újra meg újra csalijukat a pisztrángok és sávos tőkehalak elé. Mint utóbb megtudtam, borsos árat kell fizetnie annak, aki engedély és megfelelő felszerelés nélkül lógatja bele botját a folyókba: akit rajtakapnak, annak akár 250-270 font büntetés is járhat, úgyhogy nem nagyon éri meg kísérteni a sorsot. (Bár a napidíj is borzasztóan magas a magyarországi árakhoz képest. Míg itthon körülbelül 1500-3000 forint egy napijegy, addig Skóciában általában 60 font, azaz nagyjából 21500 forint.)

Távolodva Edinburgh-tól, a határvidék felé kanyargott utunk, ahol első túrapontunk Skócia leghíresebb kilátója, a Scott’s View volt. A hely a skótok nagy irodalmárának, Sir Walter Scott-nak (ő az első bestseller író, többek között az Ivanhoe, a Waverley sorozat, A tó hölgye és a Rob Roy szerzője)  a szülőfaluja; kedvenc időtöltései közé tartozott, hogy mindennap kilovagolt az erdőbe és felfedezte a környékbeli ösvényeket. Amikor elérte a lenyűgöző domboldalt, minden egyes alkalommal megállt ott egy percre lovával és újra meg újra elgyönyörködött az eléje táruló látványban. Mikor meghalt, a halottas menet élén haladó lova még egyszer utoljára, automatikusan megállt, ahogy azt imádott gazdájával mindig is tette. A legenda szerint a hűséges kanca mereven nézte egy ideig a tájat, aztán megbokrosodva kitépte magát lovásza kezéből, és soha többé nem látta senki.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!