Nem jártam még Olaszországban máshol, csak Velencében. Ott is mindössze fél napot töltöttünk el, ugyanis egy egynapos hajós kirándulásra fizettünk be a kedvesemmel: Horvátországból, Medulin-ból ruccantunk át az olasz városba. Nagy élvezet volt.

Már harmadszorra nyaraltunk az Isztriai félszigeten, ezért épp ideje volt egy kicsit változtatni is a programon: úgy gondoltuk, kipróbáljuk a hajós kirándulást Velencébe, amelyet lépten-nyomon kínáltak reklámjaikon a helyi turisztikai irodák. Nagy szerencsénk volt: szinte fél áron kaptuk meg a két jegyet, ugyanis annyit gondolkoztunk azon, hogy melyik nap is tegyük meg az utat, hogy végül egy hirtelen elhatározással záróra előtt 15 perccel próbáltunk szerencsét a kiszemelt irodában, amikor eldöntöttük, hogy na, holnap mégis jó lenne már végre! Még volt két hely a másnap reggel induló hajóra és akcióban kínálták őket. Mázlisták!

Nem került valami sokba, ezért arra gondoltunk, szerény kirándulás lesz, de nem törődtünk (volna) vele. Ám amikor kora reggel Póla kikötőjében megláttuk, micsoda katamaránnal fogunk utazni, nagyon megörültünk, pláne a kedvesem, aki azt mondta, nagyon régen szeretett volna már ilyennel utazni. Én (szégyelljem magam?) akkor hallottam először ezt a kifejezést, és természetesen fogalmam sem volt róla, hogyan néz ki egy ilyen.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Aznap csendes volt az Adriai-tenger, nem voltak nagy hullámok, de a szokásosnál lassabban kellett haladnunk. Nagyon forró nap volt ugyanis – jaj, hogy ezt mi hogy megtapasztaltuk aztán Velencében! – a víz több mint 20 fokos, és állítólag emiatt nem mehetett a szokásos sebességgel a katamaránunk, az Adriatic Jet. Sebaj, mi élveztük nagyon a hajókázást, nézelődtünk az ablakon, benn kellemesen hűvös volt a légkondinak köszönhetően, időnként pedig felmehettünk a teraszra is, hogy mélyen magunkba szívjuk a friss (és forró) tengeri levegőt.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Az út alatt az idegenvezető szinte folyamatosan beszélt, angolul, németül, oroszul ecsetelte Velence történetét, a főbb látnivalókat, valamint a hasznos tudnivalókat. Az egészben csak annyi nem tetszett, hogy a minél nagyobb számú extra csomag eladása érdekében mindenáron arról akarták meggyőzni a turistákat, hogy ha nem velük látogatjuk meg a várost és nem rajtuk keresztül vesszük meg az ebédünket, éhen, sőt szomjan is fogunk halni Velencében. Folyamatosan visszatért a témára, hogy így meg úgy dugig van minden étterem és egy pohár vízért is sokat kell majd sorban állnunk, az ebédet is körülményes előzetes megbeszélés nélkül elfogyasztani, el fogunk tévedni egyedül és a többi, és a többi… Mi nem ijedtünk meg és nem vásároltuk meg az extra csomagot, mivel a párom már kétszer is járt korábban a városban és ismerte a terepet.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Körülbelül 3 óra múlva, déltájban érkeztünk meg a velencei lagúnába. Rögtön a leszállás után fejbe kólintott a nagy hőség, de azonnal találtunk is ásványvizet a kikötő közelében lévő Billában, így nem kellett sorba állnunk drága vízért – mint ijesztgettek – hanem folyamatosan tudtuk hidratálni magunkat séta közben. Igaz, itt éppen egy kólát fogok a kezemben…, de azt ritkán iszom egyébként!

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

A Szent Márk (olaszul: San Marco) téren természetesen nem hagyhattam ki a galambok etetését. Ami egyébként tilos, ezért csak gyorsan „terítettem meg” nekik a gondosan elkészített kenyérmorzsával – és már ott is volt mellettünk egy önkéntes, aki szólt, hogy nem. Állítólag helyben vásárolt „hivatalos” kajával etethetők, ami biztosan drága. Mentünk is tovább, megvolt az élmény és éppen elég fotó is készült.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

És nem, nem haltunk éhen mi sem, se perc alatt kaptunk enni egy nagyon szűk utca kis hangulatos teraszán, ahol életem legfinomabb lasagna-ját fogyasztottam el. Nagyon szeretem, de ritkán ettem belőle ilyen jót. A velencei nagyon ízlett. És nem volt annyira pici, inkább a tányér volt nagy.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Nagyjából mindent láttunk, amit egy fél nap alatt meg lehetett nézni. A kikötőben megbeszélt találka előtti utolsó fél órát mégis egy ház tövében, egy árnyékos helyen töltöttük el a lépcsőkön ülve, mert nem volt már erőnk a tűző napon sétálni. És egy jó fél órát eltöltöttünk egy hűvös teraszon is, hideg sörrel. Ennek közelében láttuk ezeket a száradó ruhákat: picit meglepett, így kilógatni őket már a szülővárosomban, Temesváron sem szabad. De azért nem zavart, hangulatosnak találtam, színfolt volt.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Hajóról jól láttuk egyébként, hogy Velencének azért természetesen nem minden zuga szép.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Nem közlekedtünk gondolán, a vaportettót sem próbáltuk ki, de úgy érzem, nem hiányzott. Jólesett megnézni őket és ennyi, különösen a gondolát, amellyel igen borsos áron lehet csak hajókázni.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

A velencei lagúnába megérkezve és onnan távozva döbbenet töltött el: micsoda összevisszaságban közlekednek ott a különböző vízi járművek! És mekkora a zsúfoltság! Csodálkoztam, hogy nem láttam balesetet, mert látszólag a káosz uralkodik ott, de azért végül mindig szépen elhaladtak egymás mellett a kisebb-nagyobb járművek.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Már a kólás képen is látni, hogy megfogott a nap séta közben – hiába szenvedtem annyit a tengerparton, ott nem volt olyan eredményes a napozás, mint Velencében, amikor nem kívántam barnulni. Este sajnos már pontosan lehetett látni, milyen ruha volt rajtam aznap.  A visszaúton azt mondta az idegenvezető, hogy idén eddig ez volt a legforróbb nap. Jókor mentünk Velencébe – gondoltam.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Az utazással együtt eltelt az egész nap, de szerintem éppen elég volt az a pár Velencében töltött óra.  Nagyon szép élmény volt és abszolút megérte. Medulin és Velence között a távolság hajóval mindössze 130 km. Érdekesség, hogy miután képeket tettem fel Facebook oldalamra a kirándulásról, egy budapesti ismerősöm a következő évben rákeresett az interneten a katamaránra és horvátországi nyaralása alatt szintén befizetett egy ilyen útra, pontosan ugyanabban az irodában. Néhány hónappal később találkoztunk, és akkor mondta csak el, hogy ők is kipróbálták és az egész család nagyon élvezte a velencei utat, amelyet az én Facebook-os képeim ihlettek…

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Olaszországról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Olaszországban csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!