Két és fél hét bolyongás Dél-Afrikában

Két és fél hetet töltöttem Dél-Afrikában. Nem volt miértje. Még sosem voltam fekete-afrikai országban és kíváncsi voltam rá. Kis csúszással, de sikeresen landoltam Johannesburgban.

Egy sofőr várt minket, aki elvitt a The Palace nevű hotelbe, ami  Sun Cityben van. Voltam már egy-két 5 csillagos hotelben, de ez csillagosok között is a jobbikba tartozik. Egy mesterséges erdő közepén található szállodakomplexum, ahol minden megtalálható, aminek lennie kell. Kaszinó, konferenciaterem, koncertterem, stb. Sőt egy rendes drága szállodának van szép tengerpartja is. Bár itt az erdő közepén vagyunk, de ennek a hotelnak is van. Természeten mesterséges. Kritikus szemmel nem olyan hangulatos, de higgyétek el, nem olyan rossz. A komplexum a semmi közepén van. Ezért aki hosszabb időt akar ott eltölteni, a drága szobák mellett van lehetőség befizetni programokra, amit a helynek megfelelően áraztak. A szobánk szép nagy volt. Kicsit talán giccses, de stílusos. Személy szerint kicsit már frusztrált ez a fajta luxus.  Nagyon kíváncsiak voltunk a helyre, ezért itt csak egy éjszakát töltöttünk.

Sun City

Másnap irány Johannesburg. Nem az autópályán mentünk, hanem kis falvakon át. Ez két dolog miatt volt jó. Már a második nap leszűrtem, hogy itt is óriási a nyomor, a másik pedig találtunk egy piacot, ahol sikerült vásárolgatni.

Egész jól álltunk az idővel, ezért még útba ejtettünk egy oroszlánparkot. Itt cuki kis oroszlánokat is lehet simogatni. A park nem volt olyan nagy, így az oroszlánok mellett még láthattunk más állatokat is egész közelről.

Megérkeztünk Johannesburgba. Kertvárosi környéken volt a Guest House. Nagyon kis hangulatos volt. Közvetlen kertkapcsolat, tágas szobák szép környezet. És ami fontos volt, hogy biztonságos környéken. Amennyire biztonságos lehet Joburg.

Johannesburg

Elmentünk egy Johannesburg-Soweto városnézésre. Az útikönyv sem írt olyan sokat a városról és Soweto is csak a múltja miatt érdekes. A kirándulás is pont így sikerült. Az idegenvezetőnk szerint a város legrosszabb részén sem lőnének már le minket. De ha az utcán sétálgatunk, tuti mindenünket elveszik. Voltunk egy börtönben, ami szűk 20 éve még működött az előző rendszernek köszönhetően és nem utolsó sorban Mandela és Gandhi is eltöltött ott pár felejthetetlen évet.

Joburg

Sikerült eljutnunk egy farmra, ahol Mandeláék szervezték az ellenállást. Itt is buktak le. A titkos hely, azóta mára múzeumként működik. Sowetoból nem láttunk sokat. Bár mára biztonságosabb a hely, mint 10 éve, de még mindig nyomorban/putrikban él az emberek többsége.

Soweto

Johannesburg furi hely, az emberek 3-5 méteres kőkerítések között élnek, aminek a tetején elektromos drótkerítés húzódik. Mintha egy luxus börtönben lenének. A gazdagok félnek a szegényektől. Nekem azt mondták, hogy félnem kell, mert veszélyes hely. Féltem is, de utólag visszagondolva nem volt félelmetes. Nem volt atrocitás nem volt inzultus. A szállásunk környékén tudnának bringázni a gyerekek az utcán, de nem teszik. Félnek. Azt mondják, szükség van erre a védelemre. Nem tudom, hogy igazuk van e. Lehet, ha nem lenne, folyamatosan lenne betörés. Nem tudom…

Putri

Másnap korán keltünk, hisz kezdetét vette az öt napos szafari.

Az öt nap igazából három volt. Egy nap oda és egy nap vissza a Krüger Nemzeti Parkhoz. Mondjuk az hozzátartozik, hogy az odavezető úton megálltunk 1-2 helyen, ahol az aranyásók szerencsét próbáltak, több kevesebb sikerrel. Az első két éjszakát egy sátorban töltöttük. Nagyon kis modern, mondhatni luxus sátorban. Az alvórészen túl, volt egy másik kis helység, ahol wc és tusoló is volt! Én a wifit hiányoltam, de itt az áram is napkollektoron keresztül jutottunk hozzá. Óvatosan is kellett bánni az éjszakai világítással, mivel könnyet lemerülnek ezek az akkuk. Másnap a tábor körül sétálgattunk és olyan állatokat néztünk meg, amiket autóból tuti nem vennénk észre. A pókok voltak a kis sétánk során a legnépszerűbbek, illetve a növények. Megismertük melyik fának az ágával lehet fogat mosni, és melyik levél kellően selymes ahhoz, hogy WC-papírnak használjuk. Na meg melyik fa gyümölcsét kell enni, hogy termékenyek legyünk. De kaméleonnal is találkoztunk. Igaz arra a kis állatra sikerült majdnem rálépni, mivel annyira beleolvadt a környezetbe. Másnap egy 9 személyes nyitott Jeeppel autókáztunk a környéken. Eddig is láttunk már állatokat, de itt volt az első alkalom, hogy hosszasabban és közelebb nézzünk meg zebrát, bivalyt vagy zsiráfot. Nekem az állatlesen túl maga az autókázás is tetszett.

Állatles

A harmadik napot egy kempingben töltöttük. Tetszett a hely. Ha kevés pénzed van, akkor jöhetsz sátorral, de ha sokat költenél szállásra, akkor nagyon menő kis apartmanok is vannak. Persze a két véglet között is vannak opciók. A nemzeti park kb. akkora, mint Izrael. A legtöbb helyen van víz és áram. Gondolom csatorna is. De ami a legérdekesebb volt számomra, hogy tele van betonúttal. Igazából, ha nem mondják, hogy ez egy ellenőrzött terület, nem is biztos, hogy rájöttem volna. Biztos furcsálltam volna, hogy néha-néha egy-egy elefánt sétál a főúton és max. 40-50-nel lehet menni. Amúgy nem tűnt volna fel. Mi egy speckós szafaris teherautóval mentünk, amiben minden volt. Tízen voltunk és a csomagjaink mellett, a kajánk is elfért az öt napra. Voltak székek asztal és a teherautó hasában is. Mókás járgány volt, de sajnos arra alkalmatlan, hogy az igazi terepen menyünk vele. Így mi a betonútra szorultunk. Ami azt illeti, meg is volt ennek a böjtje. Van egy “big 5″ elnevezés, ami az oroszlán, orrszarvú, elefánt, bivaly és gepárd ötöst takarja. Nos, ebből elefántot és bivalyt láttunk közelről, több alkalommal. Az oroszlán annyira messze volt, hogy nagyon. A maradék kettő meg abszolút kimaradt. Amit elméletileg láttam gyakorlatban, az még a víziló. Hogy lehet ez? A víziló annyira távol volt a vízben, hogy csak a feje teteje látszódott ki, amit én kőnek néztem… Összességében nem láttam kevés állatot, de ennél többet szoktak látni azok, akik ennyi időt töltenek el errefelé. Az utolsó szállásunk szerintem a Jurassic Park egyik helyszíne lehetett. A túravezetőnk nem volt túl rutinos. Az utolsó este jutott eszébe, hogy nem is ismer minket és ennek köszönhetően az utolsó kaján volt arra kíváncsi, hogy ki hány éves és ki mivel foglalkozik. Na, sebaj.

Visszaérkeztünk Johannesburgba. Másnap mentünk Pretóriába. Sokan azt hiszik, hogy Johannesburg a főváros vagy talán Cape Town. Dél-Afrikának három fővárosa van és egyik sem Johannesburg. Fokváros (törvényhozás) Pretoria (közigazgatási) Bloemfontein (bírói). Terveknek megfelelően másnap reggel el is indultunk. Mielőtt beértünk volna Pretóriába, megálltunk egy benzinkútnál, ahol pénzt akartunk kivenni egy ATM-ből. Nem kellett volna! A gép benyelte a kártyánkat. Nagy nehezen sikerült felhívni a bankot, ahol semmi,  de semmi konkrétat nem tudtak mondani. 20 perc telefonálgatás után arra jutottunk, hogy inkább letiltjuk a kártyát és egy másik kártyát használunk tovább. Bosszantó volt. Ez a kis incidens az egész napunkra rányomta a bélyegét… Pretoria nem kifejezetten látványos hely. De az is előfordulhat, hogy csak a mi szervezett utunk volt nem túl sikeres. Láttunk pár történelmi épületet, Paul Krüger házát és egy emlékművet/múzeumot, ami a Fokvárosból elüldözött hollandoknak állít emléket, mivel itt tudtak letelepedni. Az ebéd egy hangulatos étteremben volt. Az volt a megállapodás, hogy a kaját az utazási iroda fizeti, aki szervezte nekünk az utat. Rajtunk kívül volt négy újgazdag brazil. Tekintve, hogy „ingyen” volt a kaja, ők az elő- és főétel mellé még desszertet is ettek. Mondanom sem kell, hogy mindennek a felét sem ették meg. De legalább másfél óra elment a kajálással. Ezért megérte ennyit utazni… Miután elkajáltuk az időt, indultunk hazafelé.

Korán feküdtünk le, mert hajnalban keltünk, mivel repültünk Fokvárosba. A repülőt gond nélkül elértük és az utazással sem volt gond.  Megérkeztünk, és a reptéren már várt is minket a bérelt autó. Nem Cape Townban laktunk, hanem Simon’s Townban, ami 30 km-re volt a várostól. Ne legyen megtévesztő a csak 30 km. Gond nélkül utaztunk egy bő órát, akárhányszor bementünk Cape Townba. Igaz nem is száguldoztunk. Első nap letudtuk Cape Pointot és a Jóreménység fokát, ahol ki van írva, hogy ez Afrika legdélibbik része. Bár mindenki tudja, hogy ez nem igaz, de a múltra való tekintettel, amikor még azt hitték ez a legdélibbik rész, meghagyták a táblát. Már sötétedett, amikor visszaértünk a hotelhoz. Szerencsére még nyitva volt egy iroda, ahol be lehetett fizetni egy cápás ketreces merülős túrára. Szerdára volt is hely. Kicsit aggódtam, mert egy napra mondtak szar időt. Szerdára. Dél-Afrika híres a fokföldi borairól. Még itthon kinéztünk egy szimpatikus borászatot, ami 2 órányira volt tőlünk autóval. Szerencse hogy volt GPS-ünk, mert még így is be tudtunk kavarni. Kicsit olyan volt mint ha visszamentünk volna az időben 100 évet. Hangulatos hely volt ez a borászat. De szerencsénk itt sem volt. Nem tudtunk lejutni egy pincéjükbe sem. Cserébe kóstolhattunk a borokból. Volt két akciós bor, amiből komoly tételt vásároltam volna, de a postaköltség annyira sok lett volna, hogy nem érte meg. Így csak négy üveget vettem. Nagyon profi kis cuccba csomagolták be, ami megakadályozza, hogy széttörjön az üveg, de ha mégis, akkor sem folyik ki.

Jóreménység foka

Borozás után irány Fokváros! Az útikönyv szerint nem lehet egyből kapni jegyet a Robben-szigeti hajóra. Ezen a szigeten raboskodott Mandela hosszú éveket. Szóval illene megnézni. Másnapra már nem volt szabad hely, de harmadnapra igen. Le is foglaltunk csütörtökre. Fokvárosnak több érdekes városrésze is van. Talán a leghíresebb a kikötő. A legtöbb turista itt fordul meg, itt van bevásárlóközpont és innen lehet különböző hajóutakra jegyet venni. Kezdtünk fáradni, ezért elkezdtünk az autó felé orientálódni. Egy parkolóházban állt. Bár a kocsiban nem volt semmi, de nem akartuk, hogy feltörjék a semmiért. Útban az autó felé észrevettünk egy hangárszerű építményt. Szép nagy betűkkel fel volt írva hogy Hand Craft. Nem lehetett nem bemenni. Akik afrikai szuvenírt akarnak venni, de kicsit aggódnak a biztonság miatt, nekik ez a nyerő hely. Elég nagy területet foglal el ez a kikötő rész. Nem is tudtuk bejárni. De ekkor már éhesek és fáradtak is voltunk. Indultunk hazafelé. Útközben megálltunk egy étteremben, ahol gyorsan finomat adtak és haladtunk is tovább. Nagyon izgultam, mivel ha minden jól ment volna cápát látok a víz alatt elég közelről.

A szállodai recepciós azzal fogadott, hogy nem lesz merülés mivel rossz lesz az idő. Nagyon csalódott voltam. Másnap nyitásra az irodában voltunk, hogy reklamáljunk. Ezerszer megkérdeztem hogy nem gond-e a rossz idő… Délutánra azért összehoztak egy társaságot, akik kivittek rajtam kívül kilenc embert a vízre. Délelőtt a kis vidéki városunkban sétálgattunk és megnéztük a helyi múzeumot. A városkának nagyon jó fekvése van. Bár már nincs kötelező katonaság, de azért van önkéntes. Gondolom több városban van tengerészet de ebben a városban is állomásoztak. Egy tengeralattjáró be is volt rendezve múzeumnak, de azt nem néztük meg. 1-kor indult a hajó “cápavadászatra”. Egy kis szigethez mentünk, ahol fókák laktak. Ide járnak a cápák enni. Három órán át dobálták be a műfókát és a halmaradékot, hogy hozzánk édesgessék a cápát. De csak nem jöttek. Egyet láttunk, de ő is inkább a  fókákra volt ráindulva, nem pedig ránk. Ettől függetlenül felvettem a neoprén ruhát és bementem a vízbe. Tekintve, hogy nem volt verőfényes napsütés és szélcsend, nem is volt túl tiszta a víz. Nem gondoltam volna, hogy megtörténhet velem ilyesmi, de tengeri beteg lettem… De csak egy kicsit. Négy órás lett volna a program, de mi öt és fél órát voltunk kint. De majdhogynem fölöslegesen. Szomorú voltam. Aznap már nem mentünk sehova. Csütörtökön a Table-hegyet néztük meg, és a városban bolyongtunk, a szép épületeket néztük és a helyi látványosságokat. Sietnünk kellett, mert kora délután indult a börtönszigetre a hajónk. Megérkeztünk a kikötőbe és ott a rengeteg ember. Gondoltuk mindenki készül a hajókázásra. Na ja, készült volna, ha elindult volna a hajó… Túl nagy hullámoknak köszönhetően nem indították el a hajónkat. Bár a pénzt visszakaptuk, de a szigetet nem láttuk. Mit kezdhet egy igazi turista? Azt nem tudom, de én vásárlásba fojtottam bánatomat. Sikerült 2 cipőt venni. Még egy kicsit bóklásztunk a kikötőben, utána pedig indultunk haza.

A bőröndbe kényelmesen befértünk, de jóval nehezebb volt a megengedettnél. Reméltük, hogy nem lesz gond. Még elalvás előtt olvasgattam az útikönyvet, mit is kell megnéznem, ha legközelebb erre járok, és ni-ni mit látok: Cape Townban van egy BMW szalon, amit meg kell nézni. Számolgattuk, hogy mennyi időnk lesz másnap a repülőgép indulásáig és arra jutottunk hogy még belefér az a kis kitérő, hogy Fokváros felé kanyarodjunk, hogy megnézzem a szalont. Megérkezünk a városba, sikerül le is parkolni és mit látok? Semmit! A szalon bezárt. Nem zárva volt, hanem tök üres. Igazából nem csodálkoztam. Visszaszálltam az autóba és indulunk a reptérre.

Miután megérkeztünk Johannesburgba Fokvárosból 4 óra várakozást követően már a levegőben voltam Frankfurt felé.

Ha valaki szeret utazni mindenképpen el kell jutnia Dél-Afrikába. Johannesburg annyira nem fogott meg és a szafarin sem volt szerencsénk. Fokváros és környéke viszont pazar! Nekem elvi problémáim vannak amúgy a dél-afrikai fehérekkel. Anno az angolok a náci eszme ellen harcoltak itt Európában, miközben itt Dél-Afrikában ezeknek az eszméknek az alapjait tették le.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!