Kétarcú Luxembourg – magassarkú nélkül

Az első élményem a várossal kapcsolatban az volt, amikor tavaly novemberben magassarkú csizmában érkeztem ide tapasztalatokat szerezni. Aztán a hegyek-völgyek, a macskakövek és a sok eső igazolták, hogy rossz döntés volt… mármint a magassarkú.

A legfurcsább, hogy fővárosban lakunk, ami harmad akkora (!!), mint Győr, az egész ország területe pedig nagyságrendileg Győr-Moson-Sopron megyének a 2/3-a. Olyan picike, hogy a világon több, mint 160 ország előzi meg a területi rangsorban. Csoda, ha egyes világtérképeken csak egy pöttynek látszik? A fővároson kívül összesen 11 másik város van az országban. Államformája nagyhercegség, lakossága kb. fél millió, a fővárosé nem éri el a 100.000 főt sem. Az emberek 45%-a külföldi, főleg portugálok, franciák, olaszok, de pl. sokan vannak itt a Zöld-foki- szigetekről is. Plusz a luxembourgi munkavállalók 1/3-a minden nap ingázik, így napközben még több a külföldi, ami egyedi színt ad a városnak. A németek mindig roppant hangosan telefonálnak, az olaszok alapból magasabb hangerőre vannak beállítva, mint a többi nemzet, a portugálok pedig rettentő gyorsan és sokat beszélnek. Pezsgő kisváros, ahol a franciák a legszolidabbak, ők csak a ruszki kölni illatú parfümjükkel tűnnek ki, mert azt gondolják, hogy az menő.

A városban sétálva nap, mint nap elcsodálkozom azon, milyen kettősség uralkodik benne. Alapvetően a centrum úgy néz ki, mint egy nagy középkori vár: kőfalak, várromok, sziklák, kazamaták, völgyek, ahol nagyokat lehet túrázni (nem magassarkúban, hanem kényelmes cipőben!), amíg bírjuk szusszal. Ugyanakkor találunk zöld területeket, parkokat is, ahol megpihenhetünk.

Városi látkép (fotó: Bencsik Rita)

Városi látkép
(fotó: Bencsik Rita)

Van viszont egy úgynevezett üzleti negyed Luxembourgban, Kirchberg városrészben, ami teljes egészében az üvegpaloták világa. Banki épületek, modernebbnél modernebb irodaházak sorakoznak egymás mellett a 8 sávos Avenue John F. Kennedy két oldalán. Mintha nem is ugyanabban a városban lennénk. Tudjátok hány bank van csak a fővárosban? Több, mint 150! A banki szektor itt a gazdaság húzóágazata, és több mint 27.000 embert foglalkoztat. Én is szívesen dolgoznék bármelyiknél és még magassarkút is felvennék miatta. A befektetési alapokról nem is beszélve, ugyanis Luxembourg város az USA után a befektetési piac második legnagyobb központja a világon.

Philharmonie/Mudam – Koncertterem és Múzeum Kirchbergben (fotó: Bencsik Rita)

Philharmonie/Mudam – Koncertterem és Múzeum Kirchbergben
(fotó: Bencsik Rita)

Az, hogy a kettősség ilyen szinten jellemző, valamilyen szinten a történelemnek is köszönhető. Luxemburgon ugyanis sok évszázadon keresztül veszekedtek a nemzetek (Franciaország, Németország, Hollandia és Belgium). Miután Belgium 1830-ban kikiáltotta függetlenségét a hollandoktól, a nagyhercegséget két részre osztották: a nyugati (franciául beszélő) részt Belgium kapta, a keleti (német és luxemburgi nyelvű) terület pedig maradt holland fennhatóság alatt. A világháborúban Németország foglalta el, és végül amerikai katonák szabadították fel 1945-ben. A luxemburgi nyelv, ami a német helyi dialektusa, 1984 óta hivatalos nyelv, jelenleg a francia és a német mellett, de még ma is aláírásokat gyűjtenek, hogy felvegyék a nyelvüket például a Facebook nyelvei közé. Nincsenek sokan, nem lesz könnyű dolguk. A városban az államigazgatás nyelve a francia, szinte mindenhol franciául szólnak hozzánk, némettel még lehet próbálkozni, de a luxemburgit nagyon kevesen beszélik. Mondjuk köszönni szoktak luxemburgiul, ami úgy szól, hogy „Moien”.

A természet és a modern épületek a háttérben (fotó: Bencsik Rita)

A természet és a modern épületek a háttérben
(fotó: Bencsik Rita)

No de visszatérve alap témánkhoz a fent említett kétarcúság a mindennapokban is megmutatkozik. Vannak olyan dolgok, amik nagyon modernek, vagy meglepően jól működnek: ezeket hívom úgy, hogy a „WOW-dolgok”, de nagyon sok olyannal is találkozom, ami viszont otthon működik sokkal jobban. Az orvosi ellátás itt úgy zajlik, hogy nem kell háziorvost választani, mindenki oda megy, ahova akar, viszont minden kezelést és szakrendelést kiszámláznak, amit ki kell fizetni, és az egészségbiztosítótól kell visszaigényelni. Cserébe az ellátás villámgyors: ha valaki időpontra megy, szinte percre pontosan bekerül, nincs várakozási idő. A helyi újság az utcáról ingyen elvihető, hogy mindenki kellőképpen tájékozott legyen. A közbiztonság itt olyan, hogy simán tárva-nyitva hagyják az ajtót, talán a lopás fogalmát nem is ismerik, és még sorolhatnám. De nézzünk inkább néhány ellenpéldát. A weblapok katasztrofálisak. A bútoros oldalakon nem lehet rákattintani a képre, hogy felnagyítsa, az egyik vezető álláskereső portálon nincs olyan opció, hogy időrendben legyenek a hirdetések, össze-vissza dobálja fel őket, ahogy jól esik. Emellett nagyon szeretnek levelezni: volt olyan állás, amire postai úton kellett jelentkezni, ami a mai világban elég furcsa, illetve a bútorbolt is rendszerint három levelet küld egy megrendeléshez, ahelyett, hogy elintéznék e-mailben. Még hogy otthon túl sok a bürokrácia…

Így hát, ha itt élünk, ehhez a kétarcúsághoz, a modern és a régimódi dolgok keveredéséhez, a francia és a német nyelvhez (illetve annak kombinációjához) bizony hozzá kell szoknunk. Ezt már a helyiek is elfogadták, és békében élnek egymás mellett a sok külföldivel. De azért a város jelmondata, „Azok akarunk maradni, amik vagyunk.”, azt mutatja, hogy kis állam létükre is szeretnének függetlenek maradni, mert ők így, ebben a formában boldogok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!