Mongol Rally 2.

A sorozat előző részét itt olvashatjátok

Végzős egyetemisták, kalandfüggők és félőrültek pár száz fős csapata döntött úgy, hogy lyukat üt a hétköznapokon, és azon át hajt el egészen Mongóliáig. A Mongol Rally résztvevői Londonból vagy Prágából vezetnek le egészen Ulánbátorig, mindezt egy maximum 1.2-es autóval, csak hagyományos térkép használatával. Az út célja – amellett hogy világot lássunk – karitatív, hiszen mind az autót, mind a szponzorációs pénz egy részét magyar és mongol gyermekkórházaknak adományozzák.

Hazánkat a nagylaki határon keresztül hagyták maguk mögött július 17-én, és a román oldalon máris nyilvánvalóvá vált, hogy keleti szomszédaink ugyanúgy nincsenek híján rafinériának, ha zöldfülű utazók pénztárcájáról van szó, mint mi, derék magyar emberek. El Capitanékat azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy, mintegy magukat elszégyellve a nyilvánvaló átverés miatt, teljesítsék a 200 leies, azaz 14.000 forintos autópályadíj követelést. Gyors helyzetfelismerés, némi osztás-szorzás, és meg lehet úszni az ilyesmit 3 euróból is, ha az ember tudja, hol talál feddhetetlen, hivatalos matricaértékesítőt… hiába, a pénzcsinálás művészetének rugalmasak a szabályai, és a nagyvilágon ezerféleképpen művelik – mindenki, ahogy tudja, bírja vagy, ahogy nem átallja.

A Muflon legénységének egybehangzó véleménye a román közlekedési kultúráról: minimum hektikus. Eszeveszett dudálás, emelkedőn előző kamionok, biciklisek az autópálya leállósávjában, itt-ott kóbor kutyák, akik élő célpontként várnak a telitalálatra. Drakula gróf rejtelmes és hátborzongató berkeinek legveszedelmesebb kreatúrája nem a vérszipolyozó bőregér, hanem a román sofőr, aki százharminccal hajt feléd a transzilvániai vaksötétben. Egy amerikai rallys még napsütéses verőfényben kényszerült – a frontális karambolt elkerülendő – árokba rántani saját kocsiját.

 Az első állomás Arad, majd Sibiu, ahol szállás híján a három magyar dalia válaszút elé került: vagy egy kényelmetlen éjszaka a kocsi melletti susnyásban, vagy egy földi örömökkel kecsegtető Mongol Rallys parti korlátlan, grátisz sörfogyasztással. Patthelyzet… a buli után stílszerűen egy sváb evangélikus templomban szenderültek édes álomba fiaink.

rom3

Másnap a Transfaragasan. Kilencven kilométernyi betonkacskaringó, ami Sibiut és Pitestit köti össze a déli Kárpátokon keresztül. Fényképeken is magával ragadó a látvány, ahogy a zöld bércek között tekeregve keresi a legkevesebb ellenállást jelentő irányt az út. A hetvenes évek elején építtette Ceausescu, mintegy válaszként az 1968-as csehszlovákiai szovjet invázióra; mondván: egy későbbi, hasonló esetben szükség lehet a román katonai csapatok gyors mozgósítására a hegyeken keresztül. Különös, ahogy a háború a maga ostoba és önkéntelen módján képes megteremteni a szépséget. Cocteau írja a Vásott kölykökben, hogy „A szépség előjoga határtalan. Még azokra is hatással van, akik nem vesznek tudomást róla.” – azt hiszem, nem olyasmire gondolt, hogy a románok hatmillió kilogramm dinamittal utat robbantanak a Kárpátokba, rally-versenyzőink pedig ámulnak-bámulnak a végeredményen, de megéri a csúsztatást, hogy jobban megértsük a Transfaragasan evilági báját.

Éjjel kettő, Bukarest, McDonald’s parkoló. Hőseink jobb híján a kocsiban töltik az éjszakát; álmukban Ronald McDonald és Ceausescu kezet ráznak, autóba szállnak, és ráérősen elkacskaringóznak valamennyi jó világok legjobbika felé.

rom

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!