Nem ettem a híres halszendvicsből Isztambulban

Hát így jártam. Pedig még az elindulásunk előtt tudtam: kihagyhatatlan a híres isztambuli halszendvics, a BALIK EKMEK. Mégsem kóstoltam meg, és bár jó fél év telt el azóta, még mindig ezen jár az eszem. Hogy miért nem ettem mégis belőle?

Horvátország a kedvenc nyaralóhelyünk, többször is jártunk már ott. Tavaly mégis úgy döntöttünk: ezúttal Törökországba megyünk, méghozzá úgy, hogy egy éjszakát a török nagyvárosban is eltöltünk. Úgy gondoltuk, mindenképpen érdemes meglátogatni, hiszen a közel 14 milliós (!) Isztambul az ország legnagyobb városa, ráadásul különleges fekvése is van: a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, egy része Európában, egy része pedig Ázsiában van.

Délelőtt érkeztünk meg Isztambulba. Egy egész nap a rendelkezésünkre állt a városnézésre, a tengerpartra pedig másnap kora reggel indult a gépünk. Sajnos azonban közvetlenül a szabadságunk előtti napon a párommal mindketten nagyon, de nagyon rosszul éreztünk magunkat, de annyira rosszul, hogy már azon gondolkoztunk, el merjünk-e indulni az útra. Fesztiválon jártunk és komoly gyomorrontást kaptunk. Végül úgy döntöttünk, inkább a tengerparton betegeskedünk, mint itthon. Főként, hogy közben oda a szabadság és a már kifizetett összegek is… tehát felszálltunk reggel a Bécs-Isztambul járatra.

A török nagyvárosban több mint 35 ℃ volt árnyékban. Kicsit szédelegve indultunk el várost nézni, már szedtük a gyógyszereket, de még korántsem voltunk jól. A repülőtér mellett foglaltunk szállodát, hogy másnap reggel könnyű dolgunk legyen.

Úgy döntöttünk, taxival megyünk be a városba. Nem tűztünk ki magunknak túl sok célt, lévén, hogy betegek is voltunk. Csak a Kék Mecsetet, a Hagia Szophiát és a Nagy Bazárt akartuk mindenáron megnézni, valamint még otthon megbeszéltük, hogy hajóval átkelünk a Boszporuszon. Kicsit el akartunk vegyülni az isztambuli sokaságban és ennyi. Nem is fért volna bele ennél több egy napba. Pláne betegen.

A taxisok GPS nélkül vezetnek Isztambulban. És elég gyorsan száguldanak. Volt egy kis térképünk a szállodától, azon kinéztük, hogy megkérjük a taxist, tegyen le x pontban, mert onnan majd mi szépen elsétálgatunk a Kék Mecsethez és a Hagia Szophiához, így még útközben is látunk valamit. Nem tűnt nagy távolságnak a térképen. A lovardánál szálltunk le és elindultunk gyalog. Gondoltuk, lassacskán majd meglátjuk a minareteket és tudni fogjuk, melyik irányba tovább. Meleg volt, betegek voltunk, hamar elfáradtunk a napon, megkérdeztünk valakit, hol van a Kék Mecset, merre tovább. Nem tudott útbaigazítani, így ismét taxiba szálltunk. Jó sokat mentünk még kocsival, kiderült, hogy nagyon messze voltunk: tizenegy kilométerre. A térképen kicsinek tűnt, valójában nagy volt a távolság. Így történt meg az is, hogy bár egyáltalán nem tartottuk drágának a taxi tarifáját, mégis elég sok pénzt kiadtunk már erre.

Kék Mecset(Fotó: Laslavic Tímea)

Kék Mecset
(Fotó: Laslavic Tímea)

Amikor kiszálltunk a taxiból, éppen a délutáni imára szólították a hívőket. A Kék Mecset lenyűgőzött. Próbáltam diszkréten mustrára venni a leplet viselő arab nőket, azokat a férfiakat, akik kinn a lábukat mosták, majd a mezítláb a mecsetbe belépő népet. Érdekes és új látvány volt számomra. Továbbmentünk. A Hagia Szophiát csak kintről néztük meg, majd végre úgy éreztük, éhesek vagyunk, és muszáj is volt ennünk, mert már kezdtünk legyengülni.

Hagia Szophia(Fotó: Laslavic Tímea)

Hagia Szophia
(Fotó: Laslavic Tímea)

Több olyan éttermet is láttunk, ahol (úgy gondolom) valami pita-szerűséget készítettek a nők a vendégek szeme láttára. Sajnos ezek mind dugig voltak, de találtunk egy hangulatos kis teraszt, ahol nagyon finomat ettünk.

(Fotó: Laslavic Tímea)

(Fotó: Laslavic Tímea)

Jól telepakolták az asztalunkat, hatalmas mennyiségű kaját kaptunk. De azt tudtuk már az utazásunk előtt is, hogy Törökországban nagyon jókat lehet enni. Szóval jóllaktunk, és jól is esett a kései ebéd. A teraszról többször is megcsodáltuk, mekkorák az isztambuli villamosok és milyen sűrűn járnak. Egyik a másik után jött, és mind-mind (számomra) furcsán hosszú volt. Úgy döntöttünk, villamossal tesszük meg az utat a kikötőbe, hogy hajóra szálljunk.

Villamos(Fotó: Laslavic Tímea)

Villamos
(Fotó: Laslavic Tímea)

Közben a Nagy Bazárba már nem mentünk el, mert rettenetesen kínzott a hőség és még mindig nem voltunk egészen jól. Éppen eleget fájt már a szívem a sok-sok portéka láttán: a Kék Mecset és a Hagia Szophia közelében az utcák tele voltak olyan üzletekkel, ahol szebbnél-szebb kézműves és jellegzetes török árut kínáltak.

Szuvenír(Fotó: Laslavic Tímea)

Szuvenír
(Fotó: Laslavic Tímea)

Nem vagyok fékezhetetlen vásárló, de itt nagyon sok mindent meg tudtam volna venni. Villamosra szálltunk azon önkéntesek útmutatásával, akik Kérdezz engem! feliratú trikókat viselnek, és mindenhol ott vannak.

Szuvenír(Fotó: Laslavic Tímea)

Szuvenír
(Fotó: Laslavic Tímea)

Eddig az európai földrészen fekvő Isztambulban jártunk. A kikötőben egy teljesen szokványos, nem turisztikai hajóra szálltunk fel, ezzel is belekóstolva az isztambuli mindennapok hangulatába. Megint elkapott a hév és mindent lefotóztam. Hamarosan megérkeztünk a másik partra. Én ekkor jártam először Ázsiában.

Hajón(Fotó: Laslavic Tímea)

Hajón
(Fotó: Laslavic Tímea)

 

Hajók(Fotó: Laslavic Tímea)

Hajók
(Fotó: Laslavic Tímea)

Jó kis balkáni hangulat volt a kikötőben. Sok-sok ember, siető ingázók, utcai árusok, kéregetők…

Isztambuli árus(Fotó: Laslavic Tímea)

Isztambuli árus
(Fotó: Laslavic Tímea)

Sétáltunk egyet a parton és ekkor láttuk meg a híres halszendvicset. Szinte el is felejtkeztünk róla. Most is látom a lelki szemeim előtt azt a teraszt, amely sűrű fák árnyéka alatt terült el. Pici asztalkák, pici székek, és minden asztalon egy nagy üveg limonádé. Egy hirdetőtáblán pedig ott állt a balik ekmek képe. Nagyon jól nézett ki a szendvics, de úgy gondoltuk, az éppen elfogyasztott kiadós ebéd után nem lenne túl jó ötlet megint enni. Sajnos nem kóstoltuk meg a halszendvicset, pedig így utólag… legalább ketten egyet megehettünk volna. Naivan azt gondoltuk, ilyet máshol is találunk, de sajnos nem. A balik ekmek egy kimondottan isztambuli koszt, és kizárólag a Boszporusz partján árulják. Mit ne mondjak, azóta is ezen a balik ekmek-en jár az eszem, megpróbáltunk itthon készíteni, ellestük a receptjét az internetről… De az csak ott az igazi! Legalább egy limonádét megihattunk volna azon a hangulatos, hűvös teraszon… Hát így jártunk. (A teraszt még csak le se fotóztam…)

Balik ekmek(Fotó: Laslavic Tímea)

Balik ekmek
(Fotó: Laslavic Tímea)

Ismét hajóra szálltunk és visszamentünk az európai részre. Kérdezősködtünk és buszra szálltunk, késő délután volt már, vissza akartunk menni a szállodába, hogy majd estefele ismét sétáljunk egyet a szálloda közelében. Mivel nem sikerült jegyet vagy zsetont vásárolnunk, a buszsofőr segítségét kértük. Kicsit megdöbbentünk, amikor a sofőr csak úgy spontán hátraszólt egy utasnak, és az szó nélkül, azonnal odatartotta a saját utazási kártyáját a szkenner elé, megvásárolva ezzel nekünk a két jegyet. Kifizettük neki és ő csak mosolygott és biccentett egyet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy a segítségére sietett két turistának. Ilyen kellemes meglepetésünk egyébként többször is volt Törökországban, annak ellenére,hogy azért nem beszélt mindenki, mindenhol angolul.

Híd(Fotó: Laslavic Tímea)

Híd
(Fotó: Laslavic Tímea)

A busszal pontosan 32 megállót mentünk, és ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a város egyik végéből a másikba utaztunk. Így pontosan harminckétszer hallottam azt, hogy “Kücükcekmece-Eminönü” és ezt a két szót a mai napig nem felejtettem el. Ezen az útvonalon közlekedett a busz, mi pedig a Kücükcekmece megállónál szálltunk le. Ott kellett volna, hogy legyen a szállodánk a közelben, de megint félrevezetett a nagy város kis térképe, mert semmi se tűnt ismerősnek a környéken. Taxiba szálltunk ismét és csak 15 perc múlva érkeztünk meg a hotelhez. A sofőr nem tudta, hol van a szálló, megkérdezte a mögötte lévő taxist, az pedig megkérdezte a harmadikat a sorban. Jó sokáig magyarázta a harmadik az elsőnek, hogy hova is kell vinnie minket. Érdekes volt végignézni és végighallgatni az útbaigazítást. Semmi GPS. Pedig Isztambul hatalmas. 13 millió lakos! Sőt, a metropoliszi övezettel együtt 18 millió lakos! Míg egész Magyarországnak 10 milliós lakossága van…

Taxi(Fotó: Laslavic Tímea)

Taxi
(Fotó: Laslavic Tímea)

Estefelé a szálloda közelében sétáltunk egyet, majd egy gyorsétteremben ettünk nagyon finomat és nagyon olcsón. Sehol nem próbáltak átverni, mint azt egyesek híresztelik a törökökről, sőt, amikor a párom nem akarta elvenni a visszajáró aprót az egyik üzletben, az eladó végig kitartott, és mind mondogatta sakiz, sakiz… majd amikor ő bólintott, hogy OK, sakiz, a kezébe nyomott egy rágógumit…

Isztambult a következő szóval jellemezném: kontrasztok. Hol nagyon szép, tiszta és szervezett, olyan, mint egy nyugat-európai város, hol koszos, zsúfolt és olyan… összevissza.

"Balkán"(Fotó: Laslavic Tímea)

“Balkán”
(Fotó: Laslavic Tímea)

Összességében tetszett. A balik ekmek-et pedig továbbra is nagyon kívánom. És azt a limonádét is, amit ott, azon a hűvös teraszon, a kikötőben elfogyaszthattunk volna.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!