No stressz! – Cápák, katamarán, quad és hullámok a Zöld-foki-szigeteken

Kilépek a szoba ajtaján, egy gyors kulcsfordítás és a folyosó végén már jól láthatóan hét ágra süt a nap. Érzem a kellemes meleget, ahogy bizsergeti a nyakamat, és a lépcsőn egy langyos fuvallat is elkap. Az épülettől rendezett kis utacska vezet a magas pálmák és leander bokrok között, nekem mégis a kaktuszok tetszenek leginkább, hiszen nálam jóval magasabbak és szinte átláthatatlanul összefonódnak. A medencéhez érve felmérem, hogy az ősz, szakállas, skót kockás  sapkájában a szokott ágyon fekszik és ma a felesége is mellette van, sőt, már a két szőke holland nőci is megérkezett, bár soha nem fogom megérteni, miért kell 45 évesen cicafarokba gumiznia valakinek a haját… 

A büfében éppen pakolják ki a szendvicseket, kávésbögréket és törölgetik az asztalokat, az animátorok is előbújtak és egyelőre csak beszélgetnek azzal a pár turistával, aki már lepakolt. Vannak köztük újak is, amit hófehér bőrük alapján lehet kitalálni, bár az angolok több nap kényszernapozás után is csak rózsaszínre sülnek. A homokba érve leveszem a papucsomat és élvezem, hogy a finom szemcsés homokon nem ég meg a talpam, mert nem melegszik annyira fel, és bár a tűző napon sétálok nem folyik rólam a víz. Na ez Capo Verde, azaz a Zöld-foki-szigetek igazi előnye, ezt emlegette annyira Betty barátnőm, most már értem.

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

Miért ne mennék le az óceánhoz, hiszen a medence mögött egy kapun át már ki is léphetek a partra, és miközben sétálok az óceántól a hotelt elválasztó dűne felé, hallom a morajlást, és látom, ahogy a hullámok taraja szertefoszlik. Amikor felérek a bucka tetejére, megállok és elnézek jobbra meg balra és magamba szívom a sós levegő illatát, miközben bambulva vizsgálom a távolban a parton lassan gyalogoló párokat. Itt is vannak kis tető alatti napágyak, de nem akarok letelepedni, csak lemenni és állni az óceánban, mert élvezem, ahogy térdig végignyalja lábamat egy-egy nagyobb hullámnál.  A víz sem hideg, pedig ettől féltem, még sincsen szinte senki sem bent, mert relatíve erős a hullámzás, de szépen begömbölyödik hengeresre  a teteje, ahova odaképzelem a hullámlovasokat,  amint éppen nyakon önti őket a víz. Megyek vissza, mert hív a párom egy narancslével a kezében, hogy megkezdjük a napi ‘dőzsölést’.

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

Amikor jön az ősz, mindig felmerül egy késői nyaralás gondolata, hiszen mi, akik a turizmusban dolgozunk a tavaszi-nyári szezonban mások kikapcsolódását szervezzük, és csak ilyenkor tudunk eltűnni súlyosabb következmények nélkül. Na de novemberben olyan helyet kellett találni, ahol meleg van, de mégsem szerettünk volna egy napot repülőn tölteni, vagyis minél közelebb legyen. Elöször egy kultúrával megtűzdelt mediterrán hajóútra gondoltunk, majd egy hírtelen hátraarccal egyszercsak Capo Verdét nézegettem a térképen. Az Afrikához tartozó szigetek egyikén többször is megfordult az egyik barátnőm, ő mesélte, hogy a klíma itt a legjobb. Meg is kerestem gyorsan, de csak annyit mondott, amire amúgy is emlékeztem: állandó hőmérséklet, kellemes meleg és langyos szél, fantasztikus strandok és sok szörfös. Ja, és anno aösszesen három hotel volt, de azóta tíz év telt el. Mivel egy kihagyhatatlanul kedvező árat kaptunk, nem sokat gondolkodtunk – irány Capo Verde! Mivel most mindenki fél az ebolától, én is utánanéztem, és azt találtam, hogy elég komolyan veszik, minden afrikai országból érkező hajót 21 napig tartanak a nyílt vízen, és csak utána köthetnek ki, mert ennyi a vírus lappangási ideje.

Először is lőjük be a térképen: Afrikától nyugatra, Szenegál partjai előtt van az Atlanti óceánban ez a szigetcsoport. Ha azt mondom Dakar akkor talán az autómániásoknak is könnyebb elhelyezni . A Kanári-szigetektől jóval délre esik, de ez is fontos hajózási pont volt már Kolumbusz előtt.  A legnagyobb sziget  Santiago, ahol 250 ezren laknak, és itt van a fővárosuk is, ami a Praia nevet viseli. A legkisebb sziget Brava, de a legkevesebben Boa Vistán laknak: a négyezret sem éri el a akosok száma. Ez utóbbin nem régen nyitották meg a második nemzetközi repteret, és lassan itt is épülnek az üdülőfalvak, ahova egyre több turista érkezik. Mi Sal szigetére mentünk, ahol a fő repterük van, és Európából rendszeresen járnak ide gépek már vagy 20 éve. Itt nagyjából 15 ezren élnek. A hivatalos nyelv a portugál, de mivel Sal szigetén mindig is magas volt az olasz látogatók száma, szinte mindenki beszél valamennyit olaszul is. Milánóból hat órás repülőúttal érhető el ez a sziget, és két órát kellett visszaállítani az óránkat érkezéskor, tehát jetlag-gel szinte nem is kell számolni. Novemberben este hat körül lemegy a nap. Boa Vista és Sal között jár hajó is, de mivel mindig szeles az idő, nem lehet túlzottan kellemes, viszont van belföldi repülőforgalom is a kényelmesebbeknek, bár nem túl rendszeresen.

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

(fotó: Nyitrai Réka Viktória)

A cikk a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!