Pénzszűkében Svájc leggazdagabb városában

Történt, hogy egy boldog januári napon Herr kijelentette, hogy Zürichben lesz egy kétnapos konferencia, amelyre feltétlenül mennie kell. Természetesen arról, hogy én ne kísérném el, szó sem lehetett. Történt azonban egy boldogtalanabb januári napon, hogy a kéthetes izraeli tartózkodásunk első hétvégéjén megszabadítottak engem hőn szeretett pénztárcámtól, amelynek tartalmát (a pénz és a tárca kivételével) azóta többé-kevésbé sikerült pótolnom. Így történt, hogy február közepén, egy havas szerdai napon négyesben elindultunk Göttingenből Zürichbe – én egy borítékba rejtett ideiglenes személyivel és a szülőktől kunyerált pár euróval felvértezve.

Drága Celinánk (az autó) irtó jól bírta a vad bajor és baden-württembergi havazást meg a csúszós utat a Duna forrásáig (amit a három magyarnak nem szabadott kihagyni). A két lány – egy maláj és jómagam – pedig a gyönyörű havas tájaktól elalélva fotóztunk az ablaküvegen át. És hihetetlenül élveztük, hogy Schaffhausenben kétszer is át kell menni a svájci-német határon. A tervek szerint időben megérkeztünk Svájc legnagyobb városába, bár épp ránk esteledett. Már csak arra volt időnk, hogy a hotelben kényelmesen elhelyezkedjünk, nagy nehezen megtaláljuk a kékre festett parkolóhelyet, ahol Celinát biztonságban hagyhattuk két napra, vegyünk egy-egy croissant-t reggelire, majd keressünk egy ízlésünknek, de főleg pénztárcánknak megfelelő étkezdét. Végül győzött a kb. 15 frankos ételeket kínáló török egyetemi büfé – ami ezt követően törzshelyünkké vált.

Heidin Zürich

Csütörtökön reggel elkezdődött a konferencia, amelyre én nem voltam hivatalos – és nemcsak azért, mert nincs a nevem előtt dr. Így adódott két napom, hogy felfedezzem magamnak Zürichet. Még a neten utánanéztem a főbb látnivalóknak, ez a lista pedig rögtön hat templommal indított… Az első napra végül egy saját tempójú városnézést iktattam be, másnapra pedig egy állatkerti látogatást.

 

Zürichsee sirályokkal, kacsákkal és hattyúkkal

Mázlim volt, mert a konferenciát a műszaki főiskola épületében rendezték, 10 perces sétára a hotelünktől, s csupán 5 percre a vasútállomástól. Ezért elsőként bekísértem Herrt a regisztrációhoz, majd feltérképeztük a főiskola emeleteit, oszlopos csarnokait és körbefotóztuk egymást a hangulatos zürichi panorámával. Majd a búcsút követően elindultam a vasútállomásra a turistainformációhoz. Mondanom sem kell, hogy az 5 perces séta legalább 30 percig tartott – annyi érdekeset láttam: ott volt például a sikló (Polybahn), amely a főiskolától indul, így megspórolható a hegymenet. Mivel az én célom is a spórolás volt, inkább csak lefotóztam a házak közé befutó járművet. A vasútállomással szemközt látható a tulajdonképpeni Nemzeti Múzeum (Landesmuseum), amely szintén fényképeken végezte. Hihetetlen volt számomra, hogy a turistainformációban ingyen adják a térképeket, programajánlókat (pl. In your pocket) Zürichről. Hoztam is magammal egy olyat, amelyen helyi fiatalok ajánlanak izgalmas helyeket, meg egy olyat, amelyiken egy ajánlott útvonal található egy egynapos városnézéshez.

Amint a Polybahn eltűnik a házban

Jóval elmúlt dél, amikor el tudtam kezdeni az ajánlott zöld útvonalat. Átsétáltam a vasútállomásnál lévő zsúfolt hídon (Bahnhofbrücke), így keresztezve először a Limmat folyót. Azon nem kell csodálkozni, hogy az első 50 lépésig tartottam magam a zöld vonalhoz, aztán valami mindig elcsábított: egy vicces üzlet, pofás házikó, vagy egy kedves kis templom. Rögtön egy olyan helyre érkeztem, amely teli volt szűk sikátorokkal, hangulatos boltocskákkal, kávéházakkal, galériákkal. Később kiderült, hogy ez a Niederhof negyed, és itt láttam az egyetem fő templomát (Predigerkirche), mellette pedig az egyetemi könyvtárat. Tovább masírozva a színes házak és terek között beleütköztem egy házba, amelyben Lenin is élt, s láttam a dadaizmus születési helyét is.

Majd kiértem a Városháza épületéhez, amely bár zárva volt, de egy külön kis ékszerdoboz a középkorból a folyómederbe ásott cölöpökön állva. Ehhez közel építették a Vízi templomot (Wasserkirche), ahol a legenda szerint Zürich két védőszentje – Felix és Regula vértanúk – mártírhalált haltak. Innen már csak egy dombon kellett felcaplatnom, hogy lássam a város egyik fő épületét, az evangélikus Großmünster székesegyházat, amely érdekes történelemmel dicsekedhet, többek között innen terjedtek el Ulrich Zwingli reformációs tanai. Itt találkoztam a zürichi magyar közösség egy emléktáblájával is 1977-ből.

 

A cölöpökön nyugvó Városháza a Limmat folyón

A napot eddig ingyen megúsztam, de mivel a reggelit már bőven megemésztettem, muszáj volt valami ételféle után néznem – ezért bementem a Bellevue tér sarkán lévő több emeletes élelmiszerláncba. 10 frankért vettem magamnak ebédrevalót, sőt, ebből még Herrnek egy aprócska ajándékra is futotta! Innen mentem tovább az Operaházhoz, majd nem győztem betelni a Zürichsee partjával, ahol hattyúk és sirályok felváltva koncerteztek, gyerekek futkároztak szüleikkel, és idős párok üldögéltek teljes békében a padokon.

Innen aztán átmentem a Limmat folyó nyugati partjára, ami már abszolút nagyvárosias. Erre van a Svájci Nemzeti Bank épülete, meg Zürich Andrássy útja, a Bahnhofstrasse (ez vezet vissza a vasútállomáshoz, a kiindulópontomhoz) rengeteg luxusmárkával és még több potenciális vásárlóval. Azért templomokból ezen a részen sem volt hiány. Mindjárt rögtön a zöld útvonalat követve itt a Fraumünster templom (Asszonyok katedrálisa), amely pont a Großmünsterrel szemben áll. Ez a templom azért érdekes, mert Chagall 1970-ben készült színes-csodás üvegablakai díszítik. A Szent Péter-templom pedig Európa legnagyobb számlapú óráival hódít – persze bemenni is érdemes volt egy kis békére. A Lindenhof is a város fölé magasodik. Az eredetileg román-kori erődítmény ma már egy tüneményes tér, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a Limmat folyó keleti partjára. Idefenn idősek sakkoztak, párok jártak romantikázni, nekem mint turistának meg maradt a csodálat. Hazafelé még rápillantottam az Uránia csillagvizsgálóra, majd egy utolsót köröztem a vasútállomás több emeletes üzlethálózatában. Végül visszamásztam a lépcsőkön az egyetem utcájába, a lemenő nap utolsó sugaraiban megörökítettem a város látképét, s felfedeztem a hotelünk környékét is. A vacsorára szerencsére nem volt gondom, Herrnek hála.

 

A Limmat keleti partja

Másnapi tervem az állatkert volt, a belépőn egyáltalán nem takarékoskodtam. A térképen is rajta volt, így kitaláltam, hogy a spórolás jegyében gyalog teszem meg a kb. 3 kilométert. Igaz, nem számoltam azzal, hogy végig hegymenetben kell sétálnom, így eléggé elfáradtam. Reggelire töltött fánkot ettem útközben, ez is csupán pár frankba került. Az állatkert melletti temető becsábított pár percre, sőt még a közeli FIFA székházához is el kellett zarándokolnom, ahol orosz turistákkal fényképeztük egymást. Csodálkoztam, hogy péntek délelőtt is mennyi látogatója volt az állatkertnek! A zürichiek büszkék erre a területre, főként a 11 ezer négyzetméteres Masoala Esőerdőre, ahol a kinti 8 fokot remekül feledtette a benti 35 fok és pára.

Hatalmas területen helyezkedik el a város tetején az állatkert. Csodás a kilátás és igazán irigylésre méltó, hogy egy ilyen kis országban ekkora területet kapnak az állatok. Igyekeznek a kihalófélben lévő fajokat megmenteni, és szuper ismeretterjesztő kiadványokkal bombázzák az érdeklődőket. A legnagyobb szenzáció azért mégis a pingvinparádé, amelyet minden délután 13.30-kor tartanak, ha 10 fok alatti a hőmérséklet: a császárpingvinek kijönnek ketrecükből, és végigsétálnak az állatkerten – gyerekek és kísérők gyűrűjében. Mókás tartással, királyi pompában, kicsit nagyképű módra vonulnak e bámulatos állatok. A 22 frank belépőt nagyon megérte ez a kirándulás! Hazafelé már éreztem a sípcsontomat, de kárpótoltak a villák és az eddig még nem látott városrész. Vacsorára még el kellett vonszolnom magam a török étkezdébe, de másnap reggel nehéz volt kikecmeregni az ágyból…

 

Pingvinparádé

Szombaton indultunk haza, de előtte Herr még elvitt a Zürichhornhoz. Itt bekukucskáltunk a Kína-kertbe (Chinagarten), ami Kunming testvérváros ajándéka, de sajnos télen nincs nyitva. Fotóztuk még a Zürichsee-t, a tavat, amelyet hegyek kereteznek, hattyúk uralnak, és amelynek partján megrögzött sportolók szelik a kilométereket. Amolyan hattyúdal ez. Nagyon szép város Zürich, egyszer érdemes megnézni. Azóta már kaptam egy új bankkártyát, el is gondolkodom rajta: jó lenne nyáron is visszajönni!

Fotó: a szerző hozzájárulásával

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!