Szíria a híreken túl – Az Eufrátesz völgye

A napi hírekben egyre gyakrabban találkozhatunk Szíria nevével. Lázadók, kormányerők, szabadságharc, diktátorok, felkelők, emberi jogok, demokrácia. Jobbára efféle kifejezések fordulnak elő, egy mai, Szíriával kapcsolatos cikkben. De mi van a politika mögött? Hogyan élnek azok az emberek, akik feje fölött (akár életükről, halálukról) több ezer km-re lakó politikusok döntenek? Milyenek a szír emberek? Milyenek falvaik, városaik? Ezeknek próbálok utánajárni a soron következő írásaimban.

Szíria földrajzilag több, jól elkülöníthető régióra osztható. A török határtól Libanonig terjedő közel 200 km-es tengerpart mediterrán: télen esős, nyáron száraz, forró. Narancs, citrom, füge, és más délszaki növények tenyésznek mindenütt. A tengerparti sávot a belső területektől a Dzsebel Anszárije hegység közel 2000 m magas vonulata választja le. Ezután következik az Aleppó – Damaszkusz közti „tengely”, még viszonylag csapadékos, alapvetően jó minőségű termőföldekkel: az ország talán legfontosabb mezőgazdasági területe; gabonafélék, olajbogyó, a tengerhez közelebbi, csapadékosabb területeken gyümölcstermesztéssel.

Művelt földek az Eufrátesz mentén

Ahogy haladunk egyre keletebbre, az éghajlat mind szárazabbá válik és alig 100-150 km-re a tengerparttól már félsivatag, még beljebb már igazi sivatag húzódik. Dél-Szíria bazaltterületei egy teljesen külön világot képviselnek. Az ország több mint felét kitevő sivatagot egy hosszú sávban szeli ketté az Eufrátesz völgye, jelenlegi úti célunk.

Szíria földrajzi tagolása

A szír Eufrátesz vidéket két irányból lehet megközelíteni: vagy Aleppó, vagy Damaszkusz felől. Aleppó irányából mintegy 100 km sivatagi buszozás után egy hatalmas kék tó tárul a szemünk elé: a Háfiz al-Aszad víztározó (hogy a forradalmi lendületben a tó meddig viseli a jelenlegi elnök, Basar el-Aszad apjának nevét, nem merném megjósolni). A tó a 70-es években készült, az Eufrátesz ingadozó vizét teszi egyenletessé, hogy innentől lefelé már lehessen öntözéses mezőgazdálkodást folytatni. Ezen felül még 800 MW (érdekességképpen Paks 1920 MW) elektromos áramot is előállít. Kevéssé ismert tény, de az egyiptomi asszuáni gáthoz hasonlóan itt is helyeztek át műemlékeket: a középkori meszkenei minaretek jelentik napjainkban a gát mellett kiépült, szovjet mintájú iparváros, al-Thawra egyetlen történelmi látnivalóit. A hidegháború évtizedei alatt Szíria baráti kapcsolatokat ápolt a Szovjetunióval, mind a gát, mind a város a szovjet mérnökök munkája. Furcsán is hat a forró sivatagban, a tágas udvarokkal tagolt házakhoz szokott arabokat látni egy lerobbant lakótelep-városban.

A folyó átlósan nagyjából félbevágja az ország területét. Eredetileg mocsarak, ártéri erdők szegélyezték. Mivel fontos mezőgazdasági körzet, ezekből napjainkra csak kisebb foltok maradtak. Az öntözhető földeken gyapotot, zöldségeket, gyümölcsöket, részben búzát termelnek. Régen a vizet speciális emelőszerkezetekkel húzták fel a folyóból, majd vízvezetékeken továbbították a magasabban fekvő területekre. Ilyen vízkiemelő kerekekből ma már csak elvétve láthatunk egyet-egyet. A motoros szivattyúk jellegzetes, halkan pöfögő hangja viszont mindenütt hallható.

Ma már nem használt vízkiemelő kerék

A gátat követően, a kietlen sivatag után immár művelt, megnyugtatóan zöld földek között hamarosan megérkezünk Raqqába.

Raqqa a Szíriában élő síiták fontos központja. Állítólag maga Harun al-Rashid, az Ezeregyéjszaka meséiből is ismert bagdadi kalifa alapította. A legenda azt tartja, hogy az Eufrátesz mocsaraiban szívesen töltötte idejét vadászattal és a későbbi Raqqa helyén állt egy kisebb palotája. Az óvárost övező középkori falak napjainkig jó állapotban fennmaradtak, több városkapu is áll még. A falakon belül azonban ugyanolyan, jobbára XX. század végi betonszörnyetegek sorakoznak, mint kívül. A városalapító kalifa korára mindössze egy mecset romjai emlékeztetnek.

Utcai forgalom Raqqában

A város meglehetősen távol van a centrumterületketől, kiesik Szíria vérkeringéséből. Talán ennek is köszönhető, hogy a hagyományos életmód jobban megőrződött. Az utcákon nyílt kemencében sütik a lapos arab kenyeret, a pitát. A tésztát rátapasztják a kemence belső falára, ha már könnyen leválik, akkor kész. A friss lepénykenyér illata és íze utolérhetetlen. De találkozhatunk bőrfeldolgozókkal és még megannyi hagyományos kézműipari szakma képviselőivel is.

Kenyérsütő

Bőrfeldolgozó

Figyelemreméltó a városfal mellett emelkedő síita mecset. Két szentéletű tudós sírját rejti az épület, mindketten Mohamed kortársai és barátai voltak. A Moávia elleni harcokban estek el, nem sokkal az Omajádok hatalomra kerülését követően. Az épületegyüttes belsejét a síita művészetre olyannyira jellemző csempemozaik díszíti, tartozik hozzá konyha és a zarándokokat szerény szállás is várja.

Síita mecset Raqqában. A középen látható rácsos építmény egy szent sírja.

Ha a fővárosból indulunk el, akkor 200 km után Palmyra romaji mellett halad el az autóbusz (az ókori romokról talán majd egy következő alkalommal írok), majd újabb 200 km (mintegy 3 óra) és Deir ez-Zor városába érünk. A várost az Eufrátesz kettészeli, a partján vízipipázók, teaházak várják a látogatókat. Ezt leszámítva más nevezetesség nem is igazán akad. Raqqához hasonlóan jobbára modern: poros utcák vágják keresztül a kockaépületek rendezetlen halmazait.

Az igazán fontos látnivalók nem a városokban, hanem vidéken találhatók. Az Eufrátesz völgyében alakultak ki történelem első civilizációi. A sumer, asszír, akkád, babiloni birodalmak hosszú évezredek során romterületek sokaságát hagyták az utókorra. Szíria területén három jelentősebb rommező található ebből a korból: régészetileg a legfontosabb Mári, könyvtárából mintegy 25 000 agyagtábla került elő, sumer, elámi, akkád és más nyelveken. A város már i.e. III. évezredben virágzó kereskedelmi központ volt, ezt az innen előkerült agyagtáblák változatos nyelvi összetétele is bizonyítja. A romok viszont a laikusnak nem mondanak sokat, pár alapfal maradt csak fent, az ékírásos táblák pedig Raqqa, Alepó, Damaszkusz múzeumaiba kerültek.

Kavicssivatag – szerír, a háttérben egy ókori város falmaradványai

A másik két fontos romváros: Halabiya és Dura Europos viszont már nemcsak a szakemberek számára látványos. Ha az Irak felé tartó főúton gyakran közlekedő kisbuszokból a megfelelő helyen kiszállunk, mintegy 2 km gyaloglással jutunk el Dura Europosz romjaihoz. A szíriai sivatagok nagy része kavicssivatag, azaz szerír. Az asztallap simaságú felszínt 3-4 cm-es kavicsok borítják, ameddig a szem ellát. Ezen a bekötőúton is megfigyelhetjük a jellegzetességeit, a szétszórt kavicsok a szél eróziójának eredményeképpen szögletes alakúra kopnak.

Dura Europos főkapuja

A város falai már messziről látszanak a sivatagban. Belépve az impozáns kapun egy háromezer éves város utcáit róhatjuk. Mári elnéptelenedése után indult virágzásnak. A római korban határváros volt Perzsia és Róma között, majd a párthusok és Szasszanidák vetélkedtek érte. A IV. századra elnéptelenedett, de gazdag történelméről az innen előkerült régészeti leletek tanúskodnak.

Ezek az ókori szobrok ma már azt aleppói múzeum díszei

Megdöbbentő élmény a város elhelyezkedésével szembesülni. A sivatag felől nézve egy síkságon fekszik: három oldalról falak határolják. A negyedik oldalon viszont nem volt szükséges falat építeni, a síkság egy meredek sziklafalban folytatódik. A teljesen váratlanul 40-50 m-el alattunk megpillantott, méltóságteljesen hömpölygő Eufrátesz talán innen a legszebb, a látvány egészen elbűvölő.

Ősi romok a folyó partján

 

Ha szeretnél még többet tudni Szíriáról, és az ott kialakult konfliktusról, akkor kattints ide!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!