Toszkán körút 3 – Lucca és Pisa, a kellemes és a kellemetlen csalódás

A Sienában élő Tódor Zsófia egy sorozat keretében igyekszik bemutatni nekünk a hihetetlenül gazdag történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező Toszkánát. A Montepulcianóba történő stoppolás és San Gimignano megismerése után irány Pisa és Lucca!

A toszkán túra következő állomása Pisa, ami túl turistaszagú és kötelezőjellegű, úgyhogy mindenkinek azt ajánlom, kösse össze egy luccai kitérővel, így lesz teljes a nap. Lesz ferdetornyos képünk is, de közben bebarangolhatunk egy kifejezetten turistamentes városkát, ami a pisai élmények után kész felüdülés.

A két város félórányi vonatozásra van egymástól és tekintve, hogy Pisa nem egy nagy szám, az időbe mindenképpen belefér, hogy meglátogassuk Luccát is, ami viszont nagyon is kellemes csalódás.

Nézzük először, mire számíthatunk Pisában. Egyik nagy előnye, hogy a reptérről nagyon hamar és könnyen bejutunk a városba, mivel a reptér közvetlen bejáratánál áll meg a vonat, ami 5 perc alatt a központi állomáson van. Hosteleket is lehet olcsón találni (7 euró/éjszaka egy 6 ágyas lány szobában), persze nagyon minőségi dolgokra ne számítsunk kevés pénzért. A látnivalók viszont a vasútállomástól egy jó fél-, háromnegyed órás sétára vannak, ami ráadásul elég kiábrándító, mert Pisa nem a tisztaságáról híres, és az egy négyzetméterre jutó fura alakok száma is magasabb, mint a többi toszkán városban. Útközben az Arnóhoz érve találunk egy miniatűr ékszerdobozhoz hasonló kis templomocskát, ami felüdítő látvány.

Viszont tény és való, hogy ha egyszer elérünk a Campo dei Miracoli-ra (szó szerint a Csodák Tere), akkor elakad a szavunk. A Toszkánára különösen jellemző román stílusnak megfelelően a dóm, a keresztelőkápolna és a harangtorony hármasa egymástól elkülönítve foglalják el a teret és ámítják a népet, olyannyira, hogy az ember még a lépten-nyomon turistákat hajkurászó és csörgő kavicsokat (vagy igazából még nem jöttem rá miket is) áruló bevándorlókról is képes megfeledkezni. Természetesen a lélegzetelállás nagyban betudható a masszívan bedőlő harangtoronynak, ami azért élőben tényleg durván néz ki, de két perc után hozzászokik a szemünk és mehetünk is harcolni a legjobb fotós helyekért, hogy fejünkkel/kezünkkel/nyelvünkkel/akárminkkel mi is megtartsuk a tornyot.

A toronyba egyébként jó pénzért fel is lehet menni, de mivel mondjuk ki őszintén Pisa randa, nincs egy szép látképe sem. A pláne talán az a dologban, hogy milyen menőség már egy ferde tornyot megmászni. Talán éppen ezért unokatesóm ittjártakor még esőben is bevállalta a dolgot, ennek megfelelően a fotók sem kristálytiszták, de valamit azért visszaad a dologból.

Természetesen mindegyik épületbe külön belépőt szednek, de legalább a dómba érdemes befizetnünk, ha már egyszer itt járunk, bár nem vagyok nagy híve annak, hogy egy templomba belépőt szedjenek, de a sienai dómnál sincsen másképpen, úgyhogy le kell nyelni a békát.

Ha mindezzel megvagyunk, csorogjunk vissza egy másik úton a vasútállomásig, és pattanjunk egy luccai vonatra, hogy kicsit lerázzuk a turistatömegeket. A luccai állomás elég központi helyen fekszik, úgyhogy 5 perc alatt az óváros falain belül vagyunk, ahol egymást érik a templomok és cuki házak. A koszos és kiábrándító Pisa után ennek a városnak teljesen más hangulata van, olyan bájos az egész, nem találok jobb szót.

A város nagy büszkesége a Piazza dell’Anfiteatro, azaz az Amfiteátrum tér, ami egy római kori amfiteátrum romjaira épült, sárga épületekkel körbevett hangulatos tér, panoráma képeslapok kedvence. Nyilván az árakat ehhez mérten magasra is srófolták, de hát a kávénak is más íze van, ha ilyen téren iszogatja az ember, nem igaz?

A képekért köszönet Imre Verának és Pethő Eszternek!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!