Utazás az ismeretlen Brazíliába – 3. rész – Salvador

Rio de Janeirótól észak fele tartva, egyenesen az egyenlítő irányába, a trópusok felé tart az út repülővel. A kéménylevelű örökzöldek, a part menti horgászok, a meleg pára világa felé. Itt bizony a nap folyamán született felhők sokszor esőt hoznak. Eleget és meleget. Tisztítót és párásítót. Az utakat nézve szerteszét, rájuk is fér egy kis rendben tartás. Salvador nem a tisztán tartott utcáiról híres. Sokkal inkább történelmi várősközpontjáról, hangulatáról, messze földön is híres gasztronómiájáról. A különleges ízek világvárosának utcáin és éttermeiben számtalan illat kavarog, az afrikai ételspecialitások fűszerillata kiszökik esténként az utcákra. 

Lássuk csak, milyen is az ide érkezés. Amint a taxi a repülőteret elhagyva a város felé indul, az utazó csak kapkodhatja a fejét jobbra és balra az ismeretlen világban. Salvadorban nem csak egy repülőtér és az itt dolgozó személyzet, de egy új világ is fogadja az embert. Összehajló bambusznádak alkotnak természetes alagutat, egyik szeméttel teli, sávtalan utca követi a másikat, melyeket nagyrészt nyomornegyedek öveznek. Nem túl biztató a látvány. A piros lámpa itt sem szólít minden esetben megállásra, főleg nem az esti órákban, amikor a lassítás a város legtöbb részében nem ajánlott.

Salvador nem más, mint egy ezer színű föld, ezer színű városa, Brazília egyik zenével, színekkel teli nagyvárosa. A helyi standardok szerint modern metropolisnak számít. Hogy nagy méretű a város, azt nem kétlem, hiszen  három millióan élnek itt, de a modernitásról mások az elképzeléseim.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Bahia fővárosában a ritmusok, a dobhangok sorra kivonulnak az utcára, egyszerre szórakoztatva, inspirálva kicsiket és nagyokat. Brazília első fővárosában nem csak nyáron hangosak a terek a zenei fesztiváloktól. Salvador a múltat idéző történelmi utcasorok, bohém, színesebbnél-színesebb városnegyedek, sziklákat verő hullámok, szegénységet tükröző negyedek, helyi specialitásokban bővelkedő éttermek, napsütötte óceáni partszakaszok, lábnyomokkal teli, poros focipályák keveréke. Itt minden vegyül és kavarog, így lesz a város képe olyan, amilyen. Első látásra főként színes és roppant szegényes. Jobban megismerve, megtudhatjuk, hogy hogyan is tud itt együtt élni szépség, kultúra, vallás, nyomor és történelem. A város értekéinek alapos megismerésére kell szánni időt, hisz van itt minden. Utcán nyomokat hagyó múlt, mohával borított templomtornyok, színes, méretes elegancia és számtalan egyéb érdekesség.

Egy olyan helyről írom soraimat, mely önmagában is különleges. Már rég éreztem magam egy idegen országban ennyire szőkének és különbözőnek. Nem is emlékszem már a napjára, hogy mikor volt utoljára, hogy szavak nélkül is eléggé jól kommunikáltam, de a lényeg, hogy így vagy úgy megértettek. Próbáltam én is őket. De leszűrtem magamnak, hogy azért vannak még a földnek olyan részei, amire az amerikanizmus még nem tette rá letörölhetetlen pecsétjét. Azért jó ide egy turistakönyvvel érkezni, amiben a szükséges tudás, információk és intelmek benne vannak. Persze a Google kereső is hasznos lehet, de az internet elérés igen limitált és akadozó errefelé.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Az utcán barangol a szegénység, a jobb hotelekből, éttermekből meg a gazdagság integet. Csak ismételni tudom magam, de Brazília nagyon drága ország. Példának kedvéért egy óceánpart mentén fekvő hotelszoba – ami nem nevezhető se szépnek, se túl tisztának, esők érkeztével beázik, az áram alkalmanként elmegy – napi 700, 800 dollárba kerül.

Az utca itt tényleg mindenkié. A sötétbarna szempároké, a labdázó srácoké, a hajat fonó lányoké, a kókuszdió-vizet árusítóké, a kéregetőké, rendőröké és a vékony dongájuk, kutyáké. Van itt forgalom. Meg látnivaló is.

Bahiának elbűvölő a természeti arca. Az éghajlata kiszámítható, egész évben meleg, a trópusi esőktől meg felfrissül a város. Maga, Salvador közel nem annyira szofisztikált és elegáns, mint Rio, de közel annyira értékes és érdekes. A helyet nevezhetnénk akár Brazília afro-brazíl kincsének is. Itt kultúrák keverednek, valami újat teremtve. Egy olyan vidéken, ami földrajzilag szemet gyönyörködtető. A sárga homokos, pálmafákkal övezett óceánpart jó fotótéma lehet, csakúgy, mint a városon belül élő trópusi őserdő, vagy a régi városrész színes utcácskái.

A város szívében, főként az óváros utcáin van élet a naplemente után is. Az utcák megtelnek  muzsikusokkal, kókuszdiókkal zsonglőrködőkkel, nagyszoknyás helyiekkel. Az utca egyik részét a dobszó uralja, a másikat fehér nadrágos capoeira táncosok. Bámulatos mozdulatokkal szórakoztatják a látogatókat, persze nem ingyen. Ó, nem vetik meg az se, ha kamerádat rájuk szegezed, de mint mindennek egy fotónak is ára van. Legkevesebb 5 real. A helyi ételkülönlegességeket kínáló éttermek sem zárnak be itt hamar. A kókusztejjel, hagymával, fokhagymával, paradicsommal ízesített specialitásukat, a moquecát érdemes egyszer megkóstolni.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Az itt élők, ahogy tapasztaltam vidámak, viccesek, de a jelek arról árulkodnak, hogy nagyon szegények is. Az utca (is) neveli a gyerekeket, akik már fiatalon kiállnak a hosszan kígyózó autósorok közé, gyümölcsöt árulni, közben elkerülhetetlenül szívva a kipufogógázt és egyben az élet keserűségét is. A fiúk meg ellepik a partszakaszt, zsákmány reményében horgásznak naphosszat. Hogy ők miként élik meg a mindennapokat, azt nem tudom. Hogy egy nap ráébredhetnek-e arra, hogy van ennél jobb? A választ erre sem tudom igazán. De azt látom, hogy a természet bűvöletében, egy olyan világban nevelkednek, mely nem túl biztonságos, sokszor kiszámíthatatlan. Nem titok, hogy Salvadorban a közbiztonság nem jó, nagyon figyelni kell. Utazni elsősorban taxival ajánlatos, ha van rá mód. Szerintem legyen.

Az egész évben meleg idő tárt karokkal várja a turistákat. Az újévi színes parádé tömegeket vonz a többmilliós városba, csakúgy, mint a szamba fesztivál, vagy a húsvét vasárnapját 47 nappal megelőző karnevál. A fesztiválok egész évben nagyon látványosak. A nagy reményekkel ide érkező világjárók – mert azért akadnak bőven -, nem az őket először köszöntő látványért utaznak ide. Az nem túl kecsegtető, bizalomkeltőnek se nevezném. A hullámok vert óceáni partszakasz és a a nagy múlttal rendelkező  történelmi óvárosnak (Pelourinho) girbegurba utcáinak felfedezése nyújt olyan élményt, mely bármi pénzt megér. Az maga egy csoda, méltán képezi a UNESCO világörökségének részét.  A több évszázaddal ezelőtt épült házak nagy részben felújítottak, az omladozók meg éppen felújításra várnak. Színesek és  szépek, egyedi képet alakítanak ki. Érdemes betérni egy-egy múzeumba, mert kincseket rejtenek.

Ezek voltak képriportom felvezető sorai, a fotók meséljenek tovább. Van miről.

Brazíliai utazásom első részét itt olvashatod el, a másodikat pedig itt.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!