Viva Las Vegas – A Strip (1. rész)

Mint ahogy az előző írásomban olvashattátok, a Las Vegas Boulevard, azaz a Strip a város szíve-lelke. A közel 7 km hosszúságú sugárút mindkét oldalán egymást érik a nagyobbnál nagyobb, és csillogóbbnál csillogóbb kaszinó-hotelek. Többségük tematikus, vagyis egy-egy elfeledett kor (Luxor), világváros (Paris) vagy elképzelt világ (Treasure Island) jellegzetességei köré épültek fel.

Mindegyikbe szabadon járhat-kelhet az ember, azonban arra mindenképp ügyeljünk, hogy ha még nem töltöttük be a 21. életévünket (USA-ban ez a nagykorúság határa), akkor a különféle játékgépek között csak óvatosan mászkáljunk, mert elképzelhető, hogy a több száz biztonsági őr egyike kiszúr minket, és már távozhatunk is a helyszínről. Emellett érdemes előre nagyjából tudni, hogy mennyi időnk lesz a városban és ehhez mérten eltervezni, hogy melyek azok a helyek, amik leginkább érdekelnek. Ha az egész Stripet be szeretnénk járni, akkor minimum két napot szánjunk erre rá szerintem. És akkor most induljunk el a Strip déli végétől és lássuk milyen kalandok várnak ránk!

Mandalay Bay: A legdélebbi kaszinó-hotel a Strip bal oldalán. A környékén is és belül is a trópusokat idéző pálmafákat találunk. Mint minden más hotelben, itt is rengeteg féle étterem, bolt, esti showműsor várja a látogatókat. Itt térhetünk be a The Blues Brothers című film inspirálta House of Blues étteremlánc egyikébe is.

Mandalay Bay pálmafákkal

Luxor: A Mandalay Bay-től induló magasvasúttal (ingyenes!) egy szempillantás alatt átérhetünk az ókori Egyiptomot megidéző Luxorhoz. Az óriási piramis hotel a világ egyik legnagyobb szállodája. A csúcsán egy olyan erős fényszóró világít minden éjszaka, hogy a Luxor lett a második olyan épület a Földön, ami látszik az űrből. A piramis előtt ugyanakkora távolságban helyezkedik el a Szfinx, mint Egyiptomban, igaz itt Vegasban 10 méterrel magasabb. Itt tudjuk leparkoltatni a kocsinkat és ez a bejárata is az épületnek.

Luxor a magasvasút ablakából

A piramis mögött négy úszómedence található, melyek általában a nevadai forróságnak köszönhetően mindig tömve vannak, igaz nem túl mélyek (nagyjából derékmagasságúak). A hotel érdekességei közé tartozik még a Tutanhamon-múzeum, ahol Tutanhamon sírjának hű másolata is megtalálható, a házasodni vágyókat, egy esküvői kápolna is várja, és persze ne feledkezzünk el a liftekről. Köszönhetően ugyanis a piramis alaknak, a liftek, mely az épület négy élénél találhatóak, nem a megszokott egyenes, függőleges helyzetben mozognak, hanem enyhén megdöntve, így ha nem figyelünk eléggé, akkor könnyen oldalra dőlve találhatjuk magunkat. Mi tavaly itt szálltunk meg, és bár sok időt nem töltöttünk a szállodán belül, mégis nagyon megszerettem, elképesztőek a méretei és csodás a berendezése.

A látvány, ami belépve fogad bennünket

Excalibur: A magasvasúttal a Luxortól továbbhaladva az Excaliburhoz érkezünk, aminek a nevéből is kitalálható, hogy Arthur király legendáját hivatott megidézni. Az 1990-es évek elején épült szálloda egy középkori kastélyt mintáz. Akkoriban az egyik legnépszerűbb kaszinó volt, a családosok kedvenc helye.. A 2000-es évek közepére azonban elavulttá vált a berendezés nagy része, ezért felújították, és modernizálták. Viszont régi fényét azóta nem sikerült visszanyernie, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy a bejárt hotelek közül ez fogott meg a legkevésbé. Kívülről nézve tényleg varázslatosnak tűnik, ám belülről már közel sem ennyire mesés a helyzet. Az Excaliburt egy gyalogos felüljáró köti össze a Topicana Avenue túloldalán található New York, New Yorkkal.

Excalibur várának egy része

New York, New York: Kár is említeni a hotel nevét, hisz bárki, aki ránéz az épületkomplexumra rögtön tudja miről is van szó. A kaszinó a new york-i felhőkarcolók világát idézi meg, a kicsinyített Empire State és Chrysler Building-gel. Az épület előtt a New York Harbort, vagyis a kikötőt szimbolizáló tó található, felette a Brooklyn híddal, amin át is sétálhatunk, és mindezek előterében a Szabadság szobor 46 méteres másolata található. A New York, New York igazi nevezetessége kétségkívül a hullámvasút, aminek a new yorki taxikra hasonlító kocsijai belülről indulva, megkerülik kint, az utcán az épületet, majd újra visszatérnek a kaszinók sötétségébe.

New York, New York a hullámvasúttal az előtérben

MGM Grand: A New York, New York-kal szemben helyezkedik el a világ harmadik legnagyobb kaszinó-hotele (több mint 5000 szobával!), az MGM Grand. Az 1993-ban megnyílt szálloda eredetileg a nagy Hollywoodi filmstúdió, az MGM történetének egyik legnagyobb sikerét, az Óz, a nagy varázslót igyekezett megjeleníteni. Innen kapta a Smaragd városra hajazó zöld színt a szálloda kívül és belül. A monumentális hotel jelképe az épület mellett található 15 méter magas bronz oroszlánszobor, illetve a kaszinótér környékén található üvegfallal elkerített, természetes környezetet biztosító terület, ahol mindennap hat oroszlán várja a turisták ezreit.

MGM Grand Smaragdváros színeiben az oroszlánnal

Továbbhaladva a Strippen, a New York, New York mellett találjuk a Monte Carlo-t, utána a City Center következik, ami négy hotelt foglal magába, vele szemben a Planet Hollywood Resort található, ahol 1967-ben Elvis Presley feleségül vette Priscillát.

További képek a Stripről a galériában!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!