A féktelen történet: kezdetek

Egy újabb szerelmi csalódás közben az ágyamban fekve mormolom magamban sorra a miérteket, és közben a plafont bámulom. Azaz csak bámulnám, mert ezekben a régi épületekben olyan nagy a belmagasság, hogy félúton még egy égig érő paszuly is  visszafordulna. Miközben fekszem és a sebeimet nyalogatom, egyszer csak egy merőben új gondolat ugrik be. El! Valahova messze kerékpárral, az nagyon jó lenne.

180 fokot fordult velem a világ fél perc alatt, és az önsajnálatból hírtelen derűs tervezgetés vette kezdetét. Hova is kéne menni? Legyen nagyon jó idő és legyen jó messze. Barszelóna! Hasított a gondolat a fejembe! Még soha nem voltam, és szívesen megnézném egyszer. Kicsit tovább böngészve a térképet arra jutottam, hogy miért állnék meg Barszelónánál, hiszen el lehet menni lábon egészen Gibraltárig és onnan már látni Afrikát is. A cél meg is volt: Gibraltár!

(fotó: Nádasi Laci)

(fotó: Nádasi Laci)

Az, hogy bringával megyek számomra egyértelmű volt, hiszen gyerekkorom óta szenvedélyes kerékpáros vagyok és a munkámat is biciklivel végzem, lassan 11 éve. Az őrület még csak innentől kezdődött el igazán. Milyen kerékpárral kéne menni? Kempinggel, mert az nagyon extrém lenne vagy esetleg féktelen BMX-el, de egy féktelen örökhajtós kerékpárnál semmi sem őrültebb. Egy ilyen bringán a láb soha nem pihen, hiszen a kerékkel együtt forog a hajtás is, nincs megállás, nincs lejtőn pihenés. Ezeket a kerékpárokat egyébként zárt, ovális versenypályán használják és néhány városi futár is hasonlóval dolgozik.

Amikor a túra minden részlete „pontosan” ki lett dolgozva, arra gondoltam keresek néhány támogatót. Talán van olyan, aki érdekesnek találná az ötletem. Nos, a legtöbben nem érdekesnek tartották, inkább elmebeteg vállalkozásnak és öngyilkosságnak. Szinte mindenki biztosra vette, hogy nem vagyok teljesen normális és fel fogom adni, mert 8000 kilómétert féktelen kerékpárral nem lehet teljesíteni. Páran azért hittek a tervemben és szinte mindent meg is kaptam amire csak szükségem lehetett. Egy kerékpárt és egy hátizsákot. Amit nem bírsz el a hátadon, arra nincs is szükség. Sokan az anyagi résznél sem tudtak tovább lépni: úgy gondolták egy ilyen túra nagyon sok pénzt emészt fel. Elárulok egy titkot: nem volt több mint 3 havi minimálbér. Természetesen nem éltem luxusban, de nem is panaszkodtam semmire, ez a történet további részeiben ki is fog derülni. Hamarosan.

(fotó: Nádasi Laci)

(fotó: Nádasi Laci)

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!