A turizmussal zsarolni is lehet(?)

Oda-vissza bejárta nemrég egy fénykép a közösségi oldalakat, szokás szerint óriási felháborodást és kanapé-forradalmat generálva. Egy fiatal, muszlim viseletbe öltözött lány látható rajta, felette egy eltakart arcú maszkos, aki éppen lesújt valami vastag pálcafélével. A kép mellett közölt, horrorfilmbe illő szöveg szerint a lányt évekig megerőszakolta az apja, majd a vérfertőző kapcsolatból született gyermeket megölte. A lány ráadásul 100 ostorcsapásra számíthat, ha elérte a felnőttkort.. A maldív hatóságok ugyanis elítélték egy, a vérfertőzéstől teljesen független ügy miatt, viszonyt folytatott egy fiatal férfival, aki nem a férje. Az apa ügyéről bővebben nem szól a fáma, de már önmagában elég felkavaróan hat, nem is beszélve arról, hogy ennek a szerencsétlen múltú fiatal lánynak még a vallási fundamentalizmus is pálcával kíván szerelmi etikettet oktatni.

A kép csupán illusztráció, a figyelemfelhívás része, a 15 éves lányról szóló hír viszont átfutott a világ meghatározó híroldalain az Al Jazeerától a CNN-ig. Maga a szöveg pedig tartalmaz egy igen érdekes felvetést. Arra kéri a nyilvánosságot, hogy gyakoroljon hatást a maldív hatóságokra. A Maldív-szigeteket a felhívók, aktivisták arra szólítják fel, hogy változtasson a maldív nők helyzetén és a rájuk vonatkozó büntetéseken. Mindezt úgy akarják elérni, hogy a világszerte közkedvelt, idilli nyaralóhelynek számító Maldív-szigeteket legfőbb bevételi forrásuk, a turizmus révén mogyoróznák meg. Nem hülyeség, hiszen a maldív GDP majdnem harmadát biztosítja ez a szektor, a devizabevételeknek pedig közel 60 százaléka a turizmusból származik.

Elsőre talán releváns felvetésnek tűnhet a kezdeményezés, még akkor is, ha a fiatal lány elítélése csupán egy szélsőséges eset, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a politikai irányváltás ilyesfajta kikényszerítése nem éppen a legelesettebbeket fogja-e sújtani. Ha a gazdag New York-i fiatal idén nem a Maldív-szigeteken ünnepli a 20. születésnapját, akkor nem épp az utcai árusok, a felszolgálók és a kagylónyaklánc árusok kezéből veszi-e ki a kenyeret. Azonnal felmerülhet több tucat újabb úticél, hiszen a saríja alapján ítélkező maldív igazságszolgáltatáshoz hasonlatos rögtön a fél arab világ, de egyéb a nyugati civilizáció normáin nevelkedett turistákat sokkoló törvénykezést és politikát is félperc alatt találunk a világatlaszon.

A valószínűleg a fenntartható fejlődés és az etikus termékek vásárlásának nászából születetett felelős turizmus (responsible tourism) viszont éppen azt tűzte ki célul, hogy az úticél felfedezését egy felelősségteljes hozzáálláshoz kösse. A “felelős turista” vigyáz rá, hogy ne tegyen kárt a helyi ökoszférában, vigyáz arra hogy ne sértse meg a helyi kulturális szokásokat és lehetőleg gazdasági és szociális hasznot is hajt a helyieknek. Mindez első hallásra pont ellentmond annak, hogy valaki tulajdonképpen gazdasági szankciókkal zsarol egy országot, hogy azonnal változtasson kulturális szokásain. Természetesen elítélendő és abnormális egy 15 éves lányt kínzó botütésekkel büntetni azért, mert borzalmas gyermekkora után házasságon kívül keresett támaszt, de ez a felhívás érzékenyebb turisták tízezreit tántoríthatja el egy úticéltól, hatalmas károkat okozhat egy törékeny gazdaságnak, a szociális kiszolgáltatottság pedig újabb remek táptalajt jelenthet szélsőséges vallási nézeteknek. Tökéletes megoldás nincs erre a problémára, talán a legtöbbet akkor segíthet az átlag utazó a világ számtalan részén szenvedő elesett embereken, ha odautazik, megpróbálja megismerni, megérteni őket és kultúrájukat, majd pedig hírt ad a nagy világnak mindarról, amit látott.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!