Amikor a sors fittyet hány a történelemre

Vannak évszázados ellentétek nemzetek között, melyeket a legjobban kidolgozott békeszerződések sem tudnak kiegyenlíteni. Aztán egyszer csak a XXI. századi Angliában találkozik két gyermek egy iskolapadban. Van egy történetem.

Adott egy román kisfiú, aki az 1980-as években Romániában egy magyarok lakta településen nőtt fel az ott élő egyetlen román család gyermekeként. Saját anyanyelvén kívül tehát értelemszerűen a magyar nyelvet is elsajátította. A fiú felnőtt, családot alapított és három gyereke született szintén román feleségétől. Ez a fiatalember otthon gyakran használta családja körében a magyar nyelvet. A gyermekei már nem sajátították el teljesen, de megértik azt. A fiatalember magyar állampolgárságot kért és kapott, majd magyar útlevelével munkát vállalt az Egyesült Királyságban, ahová idén ősszel a családja is követte.

Egy napon, az iskola után Dorka lelkesen újságolta: “Anya, van egy új osztálytársam, képzeld Romániából jött és az ott van Magyarország mellett!” “És beszél magyarul?” – kérdeztem tőle, merthogy a legjobb tudomásom szerint vannak Romániának részei, ahol a legtöbb román nemzetiségű ember beszéli, vagy legalábbis érti a magyar nyelvet. “Nem tudom – felelte Dóri, majd hozzátette – holnap megkérdezem tőle.” És persze, hogy másnap megkérdezte új osztálytársát és következő délután pedig még lelkesebben újságolta: ” Anya, képzeld az új osztálytársam nem beszél sokat magyarul, de ért engem.” A tanítónénik, pedig látva mindezt egy iskolapadba ültették az én magyar anyanyelvű lányomat a román anyanyelvű kisfiúval, hogy segíthessen egyik a másiknak, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés, a megértés és az új nyelv elsajátítása az újonnan érkezett gyermek számára, idegenben.

Képünk illusztráció (fotó: AFP/Eric Cabanis)

Képünk illusztráció
(fotó: AFP/Eric Cabanis)

És most tegyük egy kicsit félre a békeszerződéseket, az évszázados ellentéteket és ne nyissunk állampolgársági vitát se. Csak ragadjuk meg a történet fonalát, és lássuk meg, hogy milyen szép is tud lenni egy emberi élet. A sors okosan mozgatja a bábokat, beszéljenek azok bármilyen nyelven. Nekünk pedig legtöbbször abban az adott pillanatban fogalmunk sincs, arról hogy mi miért történik velünk a saját életünkben és utáljuk az egészet. Aztán egyik pillanatról a másikra minden kristálytisztává válik.

A sorsot nem érdekli, hogy milyen beszélgetések zajlanak politikusok között a tanácskozótermek falain belül. A sorsot még az sem érdekli, hogy te mit gondolsz az életedről. A sors egy napon fittyet hányva a történelemre, egymás mellé ültet két gyermeket egy iskolapadban. A gyerekek lehetnek bármilyen színűek, beszélhetnek akármilyen nyelvet és az iskolapad is lehet bárhol széles e világon, egy dolog biztos: a sokak által oly sokszor emlegetett béke, ezekben az iskolapadokban kezdődik el.

És van egy jó hírem: lehet, hogy az egyik gyermek, éppen a te gyereked lesz.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még Angliáról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Angliában csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!