Amit biztos nem látunk az „Üdvözlet Melbourne-ből” képeslapon…

A hazajövetelünk utáni beszélgetések többnyire élménybeszámolók voltak, mert mindenki tudni akarta, hogy tényleg olyan-e kint minden, mint a filmekben és a fotókon. Színkavalkád, kenguruk, gazdagság, tisztaság, lágy homokos óceánpart, állandóan ragyogó Nap és télen-nyáron csokibarna bőr… Hát jelentem, nem ilyen.

Na jó, finomítok: nem csak ilyen. (Leszögezem, hogy csak Melbourne-ről vannak tapasztalataim, Ausztrália többi részét egyáltalán nem ismerem.)

Melbourne-ben csak a belváros és a bevásárló központok csillognak. Egyszerűen nincsenek szép épületek: a külvárosi részek házai és üzletei western filmek leselejtezett díszleteire emlékeztetnek, mintha papírból és műanyagból épültek volna, romosak, koszosak, ócskák… a villamosok pedig, amik nem a belvárosban közlekednek, talán az „őskorból” maradtak vissza, és ebből adódóan elképesztően koszosak, nyikorognak. Ausztrália 1901-ben lett a Brit Nemzetközösség tagja, mint szabad államok szövetsége, ekkor kezdték el felépíteni a városokat. Gondoljuk csak bele abba, hogy itthon ekkor már milyen építmények voltak.

Minket – amikor lakást kerestünk- egy kint élő magyar ismerős óva intett a belvárostól északra lévő arab negyedtől, mégis ott találtunk egy nekünk megfelelő (vagyis nem méregdrága) apartmant, és soha semmi panaszunk nem volt az arabokra, sőt… a férjemnek volt egy muszlim kollégája, akivel rengeteget beszélgettünk a vallásáról, kultúrájáról, szokásaikról. A legjobb kajákat arab étteremben ettük, és soha senki nem nézett ki minket onnan.

Gazdagság? Biztos van az is, de tény, hogy Ausztrália rettenetesen drága ország. Nem volt ez mindig így, de úgy 5-6 éve hihetetlenül felmentek az árak. Aki dolgozik, az meg tud élni kint, de a kínai és az itthoni „100 forintos”-hoz hasonló üzletek forgalma már nehezen fokozható. A lakhatás horror áron oldható meg, ráadásul olyan lakásokat lehet bérelni, amikbe nem szívesen költözik be az ember, annyira lepukkantak…  Az állam viszont tisztességesen gondoskodik a nyugdíjas öregjeiről.

A szemetelés ciki, és valahogy természetesen jön az emberekből, hogy nem dobálják el a papírt vagy a csikket. Meg persze a büntetés is visszatartó erő, amit egy-egy eldobott csikkért róhatnak ki az emberre (ha jól tudom, 50 dollár egy rajtakapás).

Érdekes volt viszont, hogy a St. Kilda Beach, ahova többször lejártunk a meleg hétvégéken, mennyire  koszos. A homok is szennyezett, és a víz is olajos. Egyszer sem mártóztunk meg az óceánban, egyszerűen nem volt gusztusunk hozzá. Sokkal szívesebben csobbantunk az apartman medencéjében, ami a mi lakhelyünk és a szomszédos kollégium közös kertjében volt, napágyakkal és hűsítő zöld növényekkel.

Így már közelít a kép a valós Melbourne-höz…

Fotó: a szerző hozzájárulásával

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!