Angol “tanulás” szótár és könyvek nélkül – az indonéz felsőoktatás

Fotó: Axel Moeller/Panoramio

Történetünk fonalának gombolyítását ott hagytam abba, hogy Olenka -  miután realizálta, hogy Jakartában az egyetemi oktatás éppolyan komolysággal folyik, mint Lombokon -  pár hetes látogatásra érkezett Mataramba.  Eddigre nekem nagyjából sikerült belerázódnom a lomboki rutinba, sőt az első trópusi megbetegedésen is átestem. No szerencsére nem valami egzotikus fertőzést fogtam ki, hanem a matarami középületekben és taxikban ezerrel csapatott légkondinak köszönhetően egy egyszerű torokgyulladást.

Bár aki volt már megfázva nyáron, az sejtheti, hogy kevés idegesítőbb dolog létezik, mint náthásan kóvályogni a trópusokon. A Lombokon dúló légkondicionálási őrület annál is kevésbé érthető, mivel a sziget éghajlata ideálisnak mondható. Kiutazásunk előtt mi is aggódtunk a térképre pillantva, hogy pár fokra délre az Egyenlítőtől minden valószínűség szerint elviselhetetlen hőség vár ránk. Ehhez képest még szeptemberben – tehát a száraz évszak végén, azaz az ottani év legmelegebb időszakában – sem volt melegebb, mint nálunk nyáron, sőt a tenger felől folyamatosan kellemes, frissítő szellő fújdogált. Az esős évszakban annyival volt kellemetlenebb, hogy kissé fülledtebb lett a levegő, heti 3x volt egy nagyobbacska zápor, és több lett a szúnyog. A mandinkban is felnövekedett az első szúnyoglárva generáció – kiderült ugyanis, hogy az a fekete mutra, ami szépen csendben gyűlt a mandink aljában, nem homok volt, mint hittük, hanem szúnyogpeték tömege. Ezután brutálisan lesavaztuk az egész fürdőszobát, arra pedig ezután is nagyon ügyeltünk, hogy a mandiban egy csepp víz se álljon.

Lombok

Véget ért az Indonéziában meglepően komolyan vett és életünket megkeserítő ramadán hónap is (a ramadán alatt Mataramban napközben zárva tartott a legtöbb üzlet és kajálda, így például enni valamit akkor is komoly problémákba ütközött, ha az ember nem kívánt böjtölni: tetemes indonéziai súlyvesztésem oroszlánrészét így az első pár hétben, a ramadán alatt szenvedtem el). A ramadán végén tartott idul fitri ünnep alkalmából Rita asszony vendégül látott minket egy ünnepi reggelire – itt ugyanis ünnepi reggeli van és nem vacsora, mint nálunk karácsonykor. Ismét nyugtázhattuk magunkban, hogy Indonéziában bizony még a gazdagok asztalára is nagyon lightosan mérik a húst (erről majd bővebben a kajálós posztban).

A hús evést nem viszik túlzásba Indonéziában

A ramadán vége egyben az egyetemi oktatás kezdetét is jelezte. A tapasztalt darmasiswásoktól már sokat hallottuk, hogy nem érdemes otthoni szintű egyetemi oktatást várnunk. Ami persze, megint csak erősen eufemisztikus jellemzése volt az indonéz valóságnak. A felsőoktatás színvonala itt kb. az otthoni általános iskola 7.-8. osztálynak felel meg. A matekszakosok pl. egyetemen tanulják a törteket. Mint azt Samu barátunk – aki rendkívül élénken kommunikált a helyiekkel – kiderítette:

az angol szakosok úgy „tanulnak” angolul, hogy az egyetemi könyvtárban nincs egy darab szótár, angol nyelvű könyv, vagy hangkazetta sem.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!