Az amerikanizálódás apró jelei – 1. rész: amiket mi magunk is észreveszünk

“De megváltoztál! A gyerekek tiszta kis jenkik lettek! Látszik, hogy már egy ideje kint vagytok! Ezt meg mióta csináljátok? Na, ezt sem itthon tanultátok!”

Ilyen és ezekhez hasonló – általában azonban jóhiszemű – megjegyzéseket, kérdéseket egyre többet kapok illetve kapunk nyaranta, amikor a család hazalátogat. Van amikor egyértelmű, hogy a magyarországi rokonok és barátok mire gondolnak, de van amikor észre sem veszem furcsálkodásuk tárgyát. Hát igen, idestova majdnem 10 éve élünk Amerikában és ez az idő nem múlik el nyomtalanul.

Ugyan mértéke és gyorsasága egyénenként változik, az emberek általában idővel hozzászoknak új környezetükhöz, új országukhoz és hol tudatosan, hol tudat alatt, de elsajátítják a helyi szokásokat, felveszik az idegen tempót, életstílust, nyelvhasználatot, akcentust, stb. Egyszóval adaptálódnak. A mi esetünkben amerikanizálódnak. De vajon milyen jelei vannak az amerikanizálódásnak? Egész pontosan, milyen apró változásokat veszünk észre mi magunk mindennapi amerikai életünkben és miket vesznek észre magyar ismerőseink, vagy éppen milyen dolgok keltenek furcsaságot környezetünkben, ha Magyarországra látogatunk.

Kezdjük először hét apró amerikanizálódásra utaló jellel, amiket amerikai életünkben fedeztem fel az elmúlt tíz év alatt.

1) Angolszász mértékegységek használata

Sosem felejtem el, amikor kiköltözésünket követően megvettem az első GPS-t a kocsiba. Alapbeállítása logikus módon mérföld és yard alapú volt azonban az angolszász mértékegységekhez egész egyszerűen nem tudtam sehogy sem viszonyulni. A vásárlást követő napon ezért át is állítottam metrikus üzemmódba, mert csak így tudtam pontosan értelmezni az instrukciókat, ugyanis az, hogy a kanyar például 250 yard múlva következik, semmit sem jelentett számomra.

Hasonló volt a helyzet a hőmérséklet mértékegységével is. Kezdetekben állandóan átállítottam minden otthoni hőmérő kijelzőjét, hogy Celsiusban mutassa a hőmérsékletet. Egész egyszerűen abszurd volt számomra hidegről beszélni akkor, amikor 30 fokot (értsd Farenhiet) mutatott a hőmérő. Több éven keresztül szinte állandóan konvertáltam az időjárás jelentésben hallott Fahrenheit adatot Celsiusra, mert a GPS-hez hasonlóan, nehezen tudtam értelmezni az új mértékegységet ezen a téren is.

Mára viszont oda jutottam, hogy teljesen magabiztosan használom az angolszász mértékegységeket olyannyira, hogy már magam is Fahrenheitben mondom Anikónak a másnapra előrejelzett hőmérsékletet. És már egyik kocsiban sincs átállítva sem a hőmérő, sem a GPS az európai mértékegységekre.

Hozzászoktunk….

(Fotó: Thinkstock)

(Fotó: Thinkstock)

2) Hogy vagy?

Először 1995-ben jártam az Egyesült Államokban, amikor New Yorkban egy lépcsőházban egy helyi férfi először rám köszönt, hogy, “Hi, how are you?”. Teljesen leblokkoltam, amikor először nekem szegezték ezt a “kérdést”. Nem értettem miért kérdezi egy ismeretlen tőlem, hogy hogy vagyok. Olyannyira váratlanul ért először, hogy egész egyszerűen elkezdtem neki mesélni, hogy mi történt aznap, mire ő mosolygott egyet és otthagyott egy “Have a great day!” keretében.

Azóta természetesen rájöttem, hogy az amerikaik így köszönnek egymásnak, s eszük ágában sincs megtudni, hogy hogy is vagyunk. Pusztán formalitás megkérdezni, hasonlóan a mi “Hogy-smint” kifejezésünkhöz. Ez tehát nem egy igazi kérdés, itt ez a köszönési forma. Akinek ezt a kérdést szegezik, annak általában érdemes úgy válaszolni, hogy “Good thanks, and how are you?”, és csak ezután kezdődhet az igazi beszélgetés.

Sőt, az amerikaiak még az e-mailjeiket és leveleiket is így kezdik, ami nagyon furcsa volt eleinte, de ma már ott tartok, hogy azon veszem észre magam, hogy naponta 5-6 “Hi, how are you?”-t is eldobok, sőt még e-mailekben is használom. A legaranyosabb pedig az, amikor gyerekeink találkoznak valakivel és ők is automatikusan húzzák elő ezt a “kérdést” a zsebükből.

Hozzászoktunk….

3) Jeget minden innivalóba

(Fotó: Thinkstock)

(Fotó: Thinkstock)

Magyarországon, legalábbis amikor ott éltem, nem volt szokás jeget tenni egy pohár vízbe vagy üdítőbe. Az éttermekben sem szolgálják vagy szolgálták fel az üdítőket jéggel. Ellenben az USA-ban a jég elválaszthatatlan része a mindennapi életnek. Az éttermeken túl a szállodákban, a mozikban, a sportpályákon és még számos más helyen ingyenes jégautomaták szolgálják ki az amerikaiakat. Itt ugyanis, szinte semmit nem isznak jég nélkül.

Amikor ideköltöztünk, az éttermekben, mindig előre szóltunk, hogy mi jég nélkül kérjük. A pincér mindig furcsálkodott, de hallván akcentusunkat, összetette a képet a fejében, elvégre más európai is hasonlóan viszonyul a jéghez.

Nos, az idő múlásával, úgy vettem észre, hogy a pohárba kitöltött vizet én is már csak jégdarabokkal tudom meginni. Valahogy mentálisan hozzászoktam, hogy a víznek jéghidegnek kell lennie. Emma lányom pedig szinte jégfüggővé vált az évek alatt. Ő már semmit nem tud meginni jég nélkül.

Hozzászoktunk…

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!