Az amerikanizálódás apró jelei – 2. rész: amiket mások is észrevesznek

Korábban már írtam egyszer az amerikanizálódás apró jeleiről, amiket mi magunk is észreveszünk. De vajon melyek azok, amiket éppenséggel magyar rokonaink és ismerőseinek fedeznek fel magyarországi ott tartózkodásunk alatt? Nos, ezt a legkönnyebben egy szokásos évi nyári hazalátogatás alkalmával lehet lemérni. Így is történt.

Ugyan nyíltan nem kérdeztem rá senkinél, azért észrevettem néhány furcsa tekintetet, egy-egy megjegyzést, melyeket – legalábbis én – szintén az amerikanizálódás jeleinek tudok be. Lássuk most akkor ezeket szép sorban.

 A testvér-nyelv

Talán a legszembetűnőbb jelenség magyar ismerőseink számára, hogy a gyerekek az egymás közötti kommunikációban a magyar helyett többnyire az angolt használják. Ez az amit egyszerűen nem lehet nem észre venni. És ez az, amin az átlag magyar (értsd ilyen tapasztalatokkal nem bíró) ember a kelleténél jobban meglepődik. Pedig talán nem is kellene, ha lenne idejük végiggondolni a helyzetü(n)ket. Többek között pont ezért is érdemes ezen a jelenségen kicsit elidőzni itt.

bilangual

Először is előrebocsátom hogy minden család és minden szituáció egyedi, így nehéz erről a jelenségről általános véleményt mondani, ugyanis az angol “testvér-nyelv”, ahogy én hívom, teljesen más szerepet tölthet be, vagy éppenséggel egészen más mértékű is lehet egy olyan családban, ahol mind a két szülő magyar anyanyelvű, ellentétben azzal a családdal, ahol csak az egyik. De a dolog nem ilyen egyszerű, mert a képet az is árnyalhatja, ha a szülők egyike kevésbé beszéli az idegen nyelvet vagy netán nem annyira magabiztos az angol nyelv használatában. És végül, de nem utolsósorban, az sem mindegy, hogy a gyerekek milyen egyéb más nyelvi környezetnek vagy kihatásnak vannak kitéve Amerikában (vagy bárhol a világban), gondolok itt például a csak magyarul tudó nagyszülő(k) állandó – azaz az év minden napjára kiterjedő – jelenlétére a gyerek körül, vagy a sűrűn látogatott magyar iskolára, netán a magyar nyelvű amerikai-magyar cserkészegyletre. Tovább nem ragozom, pedig létezik még egy sor más alapvető különbség is, de gondolom a fenti példák talán segítenek rávilágítani a téma komplexitására és pont ezen egyszerű különbségek megannyi kombinációja miatt nem csakhogy általánosítani, de ítélkezni sem szabad vagy lehet ebben az ügyben.

Nem védem a mundért, mert nem is kell védenem, és valószínűleg, ha olyanok olvassák ezt a bejegyzést, akik gyerekeket nevelnek külföldön és a gyerekek már hosszabb ideje koptatják az iskolapadot, azok minden további részletezés nélkül tudják, hogy hogy és miért alakul ki ez a bizonyos testvér-nyelv a gyerekek között. Ha nem ezen olvasók közé tartozol, akkor csak gondolj bele, hogy a gyerekekre a nap döntő többségében a szó szoros értelmében rázúdul az angol nyelv. Az iskolában, a rádióból, a TV-ből, az edzéseken és egyéb szociális összejövetelek alkalmából, azaz a nap döntő többségében a gyerekeknek az angolt kell használniuk. Nekik ez válik természetessé és az előbb említett okok miatt – nincs jobb szó rá – még hasznosabb nyelvvé is. Az angollal szemben a magyart viszont csak viszonylag ritkán, főleg otthon használják és akkor is csak szüleikkel kommunikálnak vele, feltéve ha mindkettő magyar. Sőt, ha otthon véletlenül amerikaiak jönnek vendégségbe, akkor otthon is az angol dominál nyilvánvaló okoknál fogva.

És mindezeken túl még az sem segít, hogy az angol – főleg a fiatal korban beszélt verziója – egyébként pedig nyelvtanilag egy sokkal egyszerűbb nyelv mint a magyar. Erre pedig a gyerekek hamar rá is jönnek és egymás között is – azaz ha egyedül maradnak – az angolt használják egyre gyakrabban, ha szeretjük, ha nem. Ugyanis nem az a kérdés, hogy angolul beszélnek-e egymás között, hanem az, hogy mikortól és milyen rendszerességgel fogják ezt tenni. Még az e témában legelkötelezettebb amerikai-magyar szülők többsége is beismeri, hogy ha a szülők nem látják őket, akkor a gyerekek a magyarról angolra váltanak még tudat alatt is. Van amikor magyarul kezdik az első pár mondatot és angolul jön a befejező rész… meg a folytatás. Nos, ahogy említettem, ez nem rossz, és nem kell elítélni, ez a gyerekek itteni megszokott nyelve, és ez nekik a természetes. A magyar ismerősöknek meg az, hogy ezt észreveszik, és ez így van rendjén. Majd hozzászoknak…

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!