Az ideiglenes “családom”

Szóval, amikor egy bő hónapja Svájcba költöztem, természetesen abban bíztam, hogy egy jó közösségbe kerülök, és könnyű lesz beilleszkedni. Jelentem, ez nem csak hogy simán ment, hanem a várakozásaimat is teljes mértékben felülmúlta.

BRÉKING: augusztus 21-én aláírtam a szerződést a kinézett loftlakásra, és mire ez a bejegyzés a Globspoton lesz, már ott fogok lakni. Megérte várni, ugyanakkor az ingázást megkerülve 2 hetet egy spanyol csoporttársnőm lakásában töltöttem, valamint a 4 hónapos, még nem szobatiszta kutyájával, Dumbóval. Az ezzel kapcsolatos kalandok külön posztot kívánnak, de nem akarok folyton a lakásparákról írni. Nektek is így jobb. :)

Az “osztályom” kirándulni megy

Az intézmény, ahol jelenleg a tanulmányaimat folytatom, azzal hirdeti magát, hogy a “legnemzetközibb” iskola az országban, és a szállodaipari irányú képzéseken belül pedig a világon az egyik legváltozatosabb nemzetiség-összetételű iskola. Persze a reklámnak nem kell bedőlni, de amit eddig tapasztaltam, az igazolja a feltételezést: 52-en vagyunk az évfolyamon, 23 különböző országból. Van 12 kínai és 10 thai, de a többi országot max. 2-3 ember képviseli. Aztán jönnek az ilyen közegben megszokott sztorik, hogy “… a szüleim indiaiak, Hongkongban születtem és nőttem fel, de már 5 éve az USA-ban tanulok”. Sokan, amikor megkérdezik tőlük, hogy hova valósi vagy, gyakran azt válaszolják, hogy “van 5 perced?”

A sok kultúra találkozása rengeteg új dolgot tanít mindenkinek, és ezek a dolgok talán fontosabbak, mint az órán elhangzottak. Persze, az első napokban mindenki megvillantja, hogy ki tud valakinek a nyelvén valami obszcén kifejezést mondani, amit korábban hallott, majd persze ezt tovább is akarják fejleszteni. Aztán jönnek a közös főzőcskézések, az igazi thai ízek, az arrogáns francia tolakodás, a brazil popszámok közös(!) éneklése, a vérfagyasztó arab történetek, az indiai magyarázkodások, a görög asztrológia, és még sorolhatnám – mindenki hozza a magáét.

Az egyik szír haverom, Tarek történetét kiemelném: a minap épp azt mesélte ebéd közben rezzenéstelen arccal, hogy a szülei háza előtt épp tűzharcok vannak, és bujkálnak a ház elhagyatott zugában, onnan SMS-eznek vele. Kezdtük volna vigasztalni, de azt mondta, hogy “már megszoktam, nehéz bármit is mondani, ha ezt nem élted át” – ő átélte, még gyerekként. Majd csatlakozik az asztalhoz egy libanoni lány, és akkor hozzáteszi “na, te aztán biztos tudod, miről beszélek!”.

Persze a történetek többsége nem olyan hátborzongató, mindenesetre sokat tanulok a többi nép kultúrájáról. Beszélgettünk már az iszlám megítéléséről a nemzetközi sajtóban, és hogy ezt miképp látja egy marokkói és egy közel-keleti arab, hogy bírják ki ilyenkor a Ramadan-t, de távolodva az arab világtól egy keresztény indonéz lány is tud érdekeseket mondani, ha vallásos témák kerülnek szóba.

De a legfontosabb, hogy még ha nem is tudsz megérteni egy-egy álláspontot, el kell tudnod azt fogadni. Egy ilyen nemzetközi közegben nem lehet mást tenni, mint tolerálni azt, hogy valaki más, mint te. Vannak itt muszlimok, keresztények, zsidók, buddhisták, hinduk, melegek, nagyon melegek, valamint mindenféle emberi bőrszín is van (eszkimót még nem láttam). Nem számít, hogy honnan jöttél, csak az, hogy hová tartasz.

Itt vagyunk mind, ahol mindenki elfogad mindenkit, melynek a tovább haladott formája az, hogy már lehet ezzel viccelődni is, és senki sem veszi magára. Itt mindenki tiszta lappal indul, és szinte korlátok nélkül lehet mindenki önmaga.

8 ember, 8 különböző kultúrából

Itt jövök én a képbe – amikor nagyban ingázgattam, és párszor a koliban aludtam, mindenki segíteni akart rajtam. Az egyik thai lány (Plub) a saját szobájából átköltözött egy napra egy barátnőjéhez, hogy én nyugiban tudjak aludni, és ne kelljen megint a tetőtéri kanapén “csöveznem”.

Az indiai srác (Jourden) a saját takaróját adta oda, hogy ne fázzak, míg ő a saját ágyában fagyoskodott pulóverekbe és törülközőkbe csavarva, míg a libanoni szobatársa (Alain) a ruháit adta rám, hogy legyen miben bulizni mennem (mert az nem indok, hogy nem vagyok úgy öltözve).

Azok az emberek, akiket pár napja-hete ismerek, úgy kezelnek, mintha a testvérük lennék – ha technikailag nem is, de a gyakorlatban most 1 évig ők lesznek a családom. Sokakkal már pár nap után is úgy beszélgettem, mintha évek óta ismernénk egymást, és úgy szeretjük egymást, ahogy vagyunk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!