Egy indonéziai ösztöndíj krónikája – ahogy kezdődött

Ha gondot okoz felidézni Indonézia fővárosát, de szeretnétek felfedezni ezt a távoli országot, akkor ismerkedjetek meg a Szumátrától Pápuáig rovattal! Gyene Pál írásai egy fél éves ösztöndíj kalandjait idézik fel, rendkívül szórakoztató formában. De hogy kerül valaki Indonéziába? Az első bejegyzésből rögtön kiderül!

Mit kerestünk mi félévig éppen Indonéziában? A válasz röviden: DARMASISWA.

Olenkával, lengyel barátnőmmel, már hosszú ideje latolgattuk, hogy lehetne összehozni egy hosszabb időtartamú együttes külföldi tartózkodást távkapcsolatunk hosszú és gyötrelmes várakozásokkal teli két éve után. Mivel, – mint azt sokan sejtik rólam –  a munka nem az én világom, a „menjünk ki melózni egy évre Amerikába” – lengyel diákok körében egyébként roppantul népszerű – opcióját hamar elvetettük. A különböző tanulmányi ösztöndíjak közül először legkézenfekvőbbnek, természetesen az Erasmus tűnt.

De aztán kiderült, hogy az egyes európai egyetemek Erasmus szervezésének gyakorlata még korántsem olyan szinten harmonizált, mint az uborkák görbülete. A varsói egyetemen ősszel kell beadni a jelentkezéseket, az ELTE BTK-n tavasszal és nagyon valószínűnek látszott, hogy nem lesz olyan helyszín ahova mindketten tudunk jelentkezni (mint aztán tavasszal kiderült az Eltés desztinációk senki által nem várt kibővülése miatt lett volna ilyen helyszín, de akkor már eső után késő bánat). Az Erasmuson kívül persze vannak még mindenféle Möbös és nem Möbös ösztöndíjak, ezek megszerzésének feltétele viszont valamilyen tudományos kutatás és/vagy az akadémiai körökkel ápolt meghitt kapcsolatok. Ez sem tűnt tehát igazán járható útnak.

Ekkor merült fel először komolyabban, hogy megjátsszuk a Darmasiswát. Én először Katona Noémitól hallottam róla, aki részt is vett rajta, sőt mi több, túlélte! Ráadásul tetszett is neki. Hasonlóan biztató szellemben nyilatkozott róla másik forrásunk, Kepes Júlia. Nem könnyű egy mondatban összefoglalni, hogy mi is a Darmasiswa program. Első közelítésben egyfajta tanulmányi ösztöndíjnak tűnik, mely azonban valójában az indonéz állam részéről inkább valamiféle ösztöndíj formájába burkolt országimázs kampány. Mottója akár így is hangozhatna „Tárjuk szélesre egyetemeink kapuit a külföldi fiatalok előtt és ismertessük meg velük hazánk kulturális örökségét és sokszínűségét! Ők majd jó hírünket viszik ezután szerte a világban!” Ennek jegyében a programban résztvevő külföldi diákok olyan egyetemi kurzusokba merülhetnek nyakig mint pl. balinéz táncok, gamelán zene (tradicionális indonéz zenei stílus, melynek érdekessége, hogy kizárólag ütős hangszerekkel adják elő) és a híres-neves wayang-kulit, azaz bábokkal előadott indonéz árnyjáték. Ebből a szigorú kulturális felhozatalból számomra egyedül az indonéz nyelv tanulása tűnt vállalható projektnek. Esetemben tehát az elkövetkező 9 hónapban indonéz nyelvórák képezik majd  az ürügyet a kinntartózkodásra (aztán lehet, hogy még valami szakdolgozat is kisül a dologból, ki tudja?).

Azt nem tudom pontosan hány országból lehet jelentkezni a Darmasiswa programra. Magyarországról és Lengyelországról biztos. De ahogy láttuk, Latin-Amerikától Japánig a világ minden szegletéből érkeznek diákok. A jelentkezésnek nincs különösebb előfeltétele (egyetemi hallgatói jogviszony sem kell), tehát bárki, aki kedvet érez magában egy év Indonéziához, csak jelentkezzen bátran, tuti elnyeri a Darmasiswát. Valamilyen rejtélyes oknál fogva egyébként úgy tűnik Európában messze nálunk a legnépszerűbb a program. Magyarországról több mint ötvenen (!) mennek, szerintem többen, mint a többi európai országból összesen (Lengyelországból pl. össz-vissz ketten). Azt sem tudom, mennyi a magyarországi keretszám, de nem hallottam olyan emberről, aki jelentkezett és nem nyerte el. Az már más kérdés, hogy hova…

Úgy működik a dolog, hogy erről a honlapról: darmasiswa.diknas.go.id ki kell választani a kb. 50 indonéz egyetem közül 3 szimpatikusat, majd az ember elnyeri az ösztöndíjat egy negyedik helyszínre. Részünkről ugye a koncepció lényege épp abban gyökeredzett, hogy EGY HELYRE kerüljünk. Ki is néztünk e célból 3 egyetemet, a kellemes hely hírében álló jávai Yogyakarta városában. Ehhez képest Olenka elnyerte az ösztöndíjat, a nagyon nem kellemes hely hírében álló indonéz fővárosba Jakartába, én pedig az érintetlen trópusi paradicsom hírében álló Lombok szigetére, Mataram város egyetemére. Ez utóbbival a fent vázoltak tükrében csak annyi a gond hogy lényegesen messzebb esik Jakartától, mint Varsó Budapesttől

Picsába az egésszel! – felkiáltással aztán úgy döntöttünk, hogy a  kurva száját az indonéz bürokráciának, majd egyikünk megpróbálja átszervezni magát, ha már kiértünk. Ha pedig ez nem sikerülne, folytatjuk a távkapcsolatot ott kint is, abban már úgyis nagy a gyakorlatunk. Meg végül is sokat akartunk utazni… Az elvi elhatározás tehát megszületett: a következő tanévre megyünk Indonéziába! De ennek gyakorlati megvalósításához persze még idehaza is sok problémát kellett leküzdeni…

A szerző írásait a Szumátrától Pápuáig blogon olvashatjátok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!