Egy unikornissal Balin

Csak a miheztartás végett közlöm, mi most itt Balin 1936-ot írunk. (A balinéz naptár szerint persze.) Az emberek szegények, de sokat mosolyognak. Én is mosolygok, mert itt az a szokás. Napjaim nagy részét egy Honda robogón töltöm. Hogy egészen pontosan hány lóerős, annak utána kéne néznem, de a papírjaim nagyjából fél éve eltűntek az övtáskámmal együtt. Azóta sem kedvem, sem időm nem volt újat csináltatni.

Balira jellemző, hogy mióta kifosztottak, körülbelül nyolcszor kaptak el a rendőrök, ezen esetek legtöbbjében én mosolyogva átadtam a rablásról szóló rendőrségi jelentést, amit a közeg morogva bár, de mindig elfogadott és továbbengedett. Maga a járgány szürke, akár az itt úton levő robogok legtöbbje, ezért egy sárga és egy élénk pink szalagot tettem a jobb és baloldali visszapillantójára, szépen, stílusosan elhelyeztem, hogy megismerjem a többi 100 meg 100.000 között az agyonzsúfolt parkolókban. Így lett ő egyedi és megismerhető.

Az unikornisom (fotó: Kotz Laura Zsófia)

Az unikornisom
(fotó: Kotz Laura Zsófia)

Az én kis unikornisom, aki miatt persze mindenki furcsán néz, mert úgy festek rajta, akár egy 3 éves kislány a rózsaszín szalagos triciklijén, de nem érdekel. Így a legnagyobb tömegből is kitűnik ő, az egyetlen társ a kacskaringós bali utakon.

Itt a forgalom eszelős és az egyetlen szabály talán csak az, hogy nincsen szabály, ami van, az is szigorúan áthágandó. Ha dudálnak, csak azért teszik, mert jelezni szeretnék, hogy éppen melléd, eléd, vagy mögéd érkeztek, vagy előzni szeretnének, esetleg üdvözölni. Idegességből elkövetett dudálás csakis a nyugati ember sajátja ezen a helyen. Itt nem bántanak sem a forgalomban, sem az utcán.

Unikornis egy őslakossal (fotó: Kotz Laura Zsófia)

Unikornis egy őslakossal
(fotó: Kotz Laura Zsófia)

Mondom, nem bántanak, mert… Nem is tudom, miért… Talán a kultúra része, hogy nem kritizálnak. Nem szólnak meg, mert lilát veszel fel rózsaszínnel és nem mondják, hogy így, vagy úgy kellene tenned. Elfogadnak.

Itt nem szúrnak a percek és nem marják az órák sebesre a lelket.

Itt az embernek már csak önmagával kell megküzdenie, ez a világ befogad, csak fel kell ismerni,  hogy mi is folyik itt.

És ha valahol, hát itt van rá idő, hiszen a hindu kalendárium szerint majd’ minden heten van mit ünnepelni. Telihold, újhold, évforduló, ceremóniák tarkítják a teljes évet, ami az indonéz jó szokáshoz híven kicsit lassan telik, komótosan halad itt az idő, megkockáztatom, meg is hajlik néha… De az időről majd később, mert itt nagyon ráérünk ám…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!