Gyermeknevelés Kaliforniában

A mai világban gyermeket nevelni  örömteli, de közel sem egyszerű feladat. Főleg nem külföldön, az én esetemben Kaliforniában, ahol mások az értékrendek. A környékünkön  szemet szúró a jólét és az emberek egy egészen más nyelvet beszélnek. Olyannyira, hogy egy cseppet sem hasonlít az anyanyelvünkre, mely egyediségéről és logikájáról híres. Itt az édesanyákat mommy-nak hívják, az édesapákat daddy-nek, és a szeretlek pedig ” I love you”-t jelent lefordítva.

Magyarok vagyunk, mélyek a gyökereink.  Én úgy látom, hogy ezt nem lehet kétségbe vonni. A kultúránk, amit világszerte többnyire büszkén képviselünk, rendkívül gazdag és színes. A világ bármelyik pontján is élünk, egyediségét mindenhol felismerjük, kisebb vagy nagyobb erővel ápoljuk és átadjuk gyermekeinknek. Legalábbis igyekszünk, hogy így legyen.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Nekünk szülőknek roppant nehéz a feladatunk.  Külföldre érkezve mi vagyunk azok, akik az évek múltával szülőföldünkön már nem érezzük magunkat otthon és az új országban, ahol hosszabb-rövidebb időre megvetettük a lábunkat, minden próbálkozásunk ellenére sem tudjuk teljesen otthon érezni magunkat.  Az új ország nyelvét – amit az iskolapadban jól megtanultunk és itt eredményesen használjuk is – közel sem olyan természetességgel beszéljük, mint gyermekeink, akik az angolt játszi könnyedséggel elsajátítják, amikor bölcsibe kerülnek. Az, hogy a magyar anyanyelv mellett több más nyelvet tanulhatnak egyszerre, egyedi ajándék és lehetőség , de a magyar nyelvet véleményem szerint nem szabad elvenni tőlük. Mondom ezt úgy, hogy egyébként nyelvtanár is vagyok.

Nyilván ha a gyermek oviba, iskolába kerül, az angol, vagy akármilyen idegen nyelv kicsit előtérbe kerül majd. Ha úgy dönt a szülő, hogy átadni és ápolni akarja az anyanyelvet is, akkor ezekben az időkben kell nagyon odafigyelni, hogy a játék nyelve ne hatalmasodjon el az otthon beszélt nyelv felett.  Ez nem is olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik. Ha lehetőség van nyaranta hazautazni az otthon élőkhöz, akkor az már egy óriási segítség lehet.

Nyilván azoknak valamivel nehezebb, akiknek a párja a házasság egy más kultúrát képvisel, de a barátnőm példáján látom, hogy ez is tökéletesen működhet, csak akarni kell.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Mi szülők, akik így vagy úgy azt az utat választottuk, hogy külföldön neveljük gyermekeinket, az iskolát még nem öt évesen kezdtük el, többnyire  kedves csengésű népdalokon nőttünk fel,  számos verset memorizáltunk évről-évre, megünnepelték otthon a névnapunkat, a Mikulás pedig december 6-án érkezett és számítógép helyett csokoládét rejtett a csizmánkba és a norma akkortájt még az volt. Mi még tudtunk, tudunk értékelni  dolgokat, az én esetemben Kaliforniában nevelkedő gyermekeink – akik egy jóléti társadalomba születtek bele -, talán már kevésbé.

Számomra ez a kihívás. Hogyan is neveljek férjemmel együtt jóléti társadalomban úgy gyermeket, hogy a megfelelő értékrendjük megmaradjon.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Anyaként sok kompromisszumot kellett kötnöm. Mindezt azért, hogy a gyermekeim jobban érezhessék magukat abban a környezetben, amelyben felnőnek, példákat látnak és tanulnak.

Férjemmel együtt öt évre jöttünk Kaliforniába. Első gyermekünk, aki idő közben kiskamasszá cseperedett, a pocakomban jött velünk  és az érkezésünket követő pár hét után után rövidesen világra is jött. Azóta eltelt 10 év. Úgy alakult körülöttünk az élet és úgy adódtak a lehetőségek, hogy eredeti tervünk megváltozott, így írhatom még most is innen soraimat.

Az első évek igen nehezek voltak. A párom minden erejével új kutatólaborjának felépítésében vett részt, én pedig itthon voltam egy újszülöttel. Egy új világban, ahol senkit nem ismertem, még a szülésznőt sem, akinél a fiunk született egy helyi kórházban.  Lett egy új házunk, egy új otthonunk és évről-évre egyre több barátunk is. Saját magunk kitapostuk az utunkat, leírhatatlanul sok mindent megtanulva. Az új országról, a környezetünkben élő emberekről, az itteni dolgok menetéről. Nemigen kaptunk tanácsot senkitől, így azt se mondta nekünk senki, hogy milyen bonyolult itt egy iskolakezdés.

A környékünk, szinte minden szempontból ideális, egy dolgot leszámítva: a közeli állami iskolák finoman fogalmazva sem túl népszerűek felénk. Így számunkra sajnos nem volt opció, hogy gyermekeinket ide írassuk be. Nagy keresésbe kezdtünk és időbe telt amíg egy olyan magániskolára találtunk, ahova belépve mi és gyermekeink is jól éreztük magunkat. Egyetértettünk abban, hogy kincseink egy motiváló környezetben tanulják meg az alapokat.  A központi és iskolai felvétel után fiunkat felvették – jelzem közel sem azért mert ki tudtuk fizetni a havi nem kevés tandíjat -, és egy olyan gyermek iskolai nevelésében segítettek, aki szerény és igen visszahúzódó kisfiú volt éveken keresztül.

Most, tíz évesen, minden nehézség nélkül kiáll és tömegek előtt szerepel, az osztály egyik vezető személyiségévé vált. A környezete a folyamatos bátorítással belenevelt egy nagyfokú optimizmust is. Ugyanígy egyébként a nála két évvel fiatalabb húgába is. Bízom benne, hogy a család legfiatalabb tagja is hasonló környezetben formálódhat majd, sok erőt és tapasztalatot merítve abból.  Ez kétségkívül mindannyiunk javára válik majd.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

A gyerekekkel születésük óta nagyon sokat vagyunk úton.  Az utak során nyert tapasztalatok is nagy mértékben formálják őket. A világ minden pontja más és más. Ezt ők már pontosan látják és ez így van jól.

Lehet, hogy Magyarországon egy tíz éves gyermek tárgyi tudása bővebb, logikusabban átlát dolgokat és nemzetközi matekversenyeken egy-egy tanuló learatja a babérokat. Ez nagy elismerés.  Az is valószínű, hogy több házi feladatot visz haza napi szinten és nem egy új iPhone körül forognak a gondolatai, mert a többi osztálytársának már olyan van.

Ez sem feltétlenül jó, de egyvalami biztos: itt a nevelő környezet nagyon pozitív és olyan képességek fejlesztésére képes, melyek előnyösen kamatoznak majd idővel. Hogy mit tanulnak itt meg, jó alaposan?  Például azt, hogy  “you can do it” (igenis meg tudod csinálni),  “never give up” (sose add fel), “dare to live your dreams” (merd élni az álmaidat) “and everything is possible” (minden lehetséges), valamint azt is, hogy “no pain, no gain” (fájdalom nélkül nincs nyereség). Lehet, hogy nincs igazam és nem jól látom, hogy az én gyermekeimmel egyidős, otthon élő fiatalok tárgyi tudása talán bővebb, de a kérdés az, és ezt el kell dönteni, hogy ez elég-e ahhoz, hogy az életben jól megállják a helyüket. Az élet folyton döntések elé állítja az embert. Én bízom benne, hogy mi itt jól döntöttünk.

(Még több cikk gyerekekről és oktatásról itt: gyerek, oktatás. Még több az Egyesült Államokról itt: Egyesült Államok. Még több cikk Rékától itt: Peti-Peterdi Réka.)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

(Szívesen olvasnál, beszélgetnél még az Egyesült Államokról? Csatlakozz a Globspot – Magyarok Amerikában csoporthoz!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!